Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan közölnétek a párotokkal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan közölnétek a párotokkal, hogy "szexelni akarok! ", anélkül, hogy bármi egyértelmű utalás lenne rá?

Figyelt kérdés

Én gyakrabban, többször kívánom a szexet, mint ő. Ez önmagában nem gond, az a probléma, hogy ő már saját magához képest is kevesebbet kívánja, mert állítása szerint én "kötelességgé" tettem ezt az egészet, és amint eszébe jut, gyakran azzal a gondolattal társul a dolog, hogy de ezt neki most muszáj, és máris kevésbé van hozzá kedve.


Én személy szerint ugyan nem érzem, hogy kötelességeként tekintek a szexre, mikor felhozom az ötletet, nyugodtan mondhat nemet (szokott is), sosincs belőle sem sértődés, sem harag, ha nekilátunk, de nincs kedve igazán, és emiatt a "hangulat" lekonyul, akkor is mindig megértő, kedves vagyok, nem hisztizek, nem követelőzöm.


De legyen, ha ő így érzi, hogy kötelesség lett számára a szex, akkor ezentúl nem jelzek neki semmit, nem mászok rá, nem mondom ki, hogy akarom, mert tuti megint az jönne, hogy de erőltetem. Viszont valahogy szeretném az eszébe juttatni, hogy azért a szex az egy létező opció, amire én bárhol, bármikor nyitott vagyok továbbra is. Az ilyen eszébe juttatásokra kérek tippeket :)


Az ilyesmi, hogy kigombolt blúzban, zuhany alól egyből pucéran, egy szál fehérneműben flangálni előtte, néha lehajolni, természetesen neki háttal, satöbbi, az már mind kipróbálásra került, egyelőre nem sok sikerrel. Sokszor rám se néz, csak dolgozik tovább, mert mi mást csinálna szombat este fél 11-kor.


Minden kreatív ötletnek, tanácsnak (leszámítva a "hagyd el", vagy "gyere hozzám, majd én elintézlek" típusúakat) örülnék, és ezeket előre meg is köszönöm! :)


Huszonévesek vagyunk, párom lassan inkább már 30. 1 éve élünk együtt, és ez mindig is így volt, nem hirtelen váltás.


2015. máj. 24. 21:20
1 2
 1/12 Interferencia ***** válasza:
Pedig elég különbözőnek tűnnek az igényeitek, de akkor nem írom le, amit szívem szerint írnék...
2015. máj. 24. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 To7ka ***** válasza:
79%

Bocsánat, hogy most ezt se olvasom végig (új rossz szokásom), de az eleje alapján annyira egyszerű a válasz:

Ne mond!:D Abszolút nem úgy kéne működnie a szexnek, hogy "drágám, szex?" "háát nem is tudoom, a gyerekek, meg a csekkek, meg jó film lesz a tévében, bla bla unikornisok", hanem romantikus vagy, figyelmes, felizgatod már napközben, felkelted a vágyakozását irántad, és nekikezdtek. Próbáld meg ezt az apró változtatást és szerintem nagyon pozitívan változtatna a dolgokon:))

"szia, szex 7kor?" ... jhaaj de szörnyű

2015. máj. 24. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Olyan nagyon nem különböző az az igény, részemről semmi probléma nincs azzal, ha ritkábban van, mint én szeretném (napi 2 kb), a párom sem évente 2x kívánja, csak ugye, elég tipikus "geek", belebonyolódik valamibe, amin éppen dolgozik, és már se lát, se hall, gondolataiban is folyton azzal foglalkozik, azzal kel és fekszik, azzal álmodik. Ezért nehéz nekem bármiféle konkrétum nélkül eszébe juttatni a dolgokat, mert mint egy szórakozott professzor, sok esetben észre sem veszi.
2015. máj. 24. 21:29
 4/12 anonim ***** válasza:
mondd meg neki, hogy te akkor innentől kezdve nem mondod, akkor szexeltek, mikor neki kedve van..szóval innentől kezdeményezzen, ha akar valamit.
2015. máj. 24. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Én azt hittem ez csak fordítva van.. Mármint, hogy a nő érzi kötelességének, hogy szexelnie kell. Szerintem nem tudsz tenni semmit. Viszont az segítene, ha tényleg leszállnál róla, tennéd-vennéd a dolgodat, mindenféle hajhátradobás nélkül. És legalább egy fél évig hagynád, hogy csak az ő kezdeményezésére legyen szex. Ha úgy látod, hogy ott is kezdi elunni magát, akkor csókold meg mondd neki, hogy szeretlek és inkább csak simogasd, beszélgess vele. Próbálj a lelkére hatni, mint a farkára. Idővel majd elfelejti ezt az érzést. Ne aggódj ő tutira tudja, hogy te bármikor készen állsz.

Viszont azt azért elárulom, hogy kemény időszak lesz ez, mert a kapcsolatotok is rámehet erre. Sőt, szerintem közel álltok hozzá nagyon. Munka ide vagy munka oda, elképzelhető, hogy kihűlt a szenvedély köztetek és talán már szerelem sincs, csak a megszokás és a szeretet. De akkor az elég nagy probléma így 1 év után. Lehet érdemes lenne inkább még most mást keresned...

2015. máj. 24. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Ennek a kapcsolatnak mar vege van. Kar eroltetned. Probald meg eszrevenni, hogy kar az idoert. En is voltam ebben a helYzetben. Kesobb kiderult, h nem faradt, csak szexpartNerkeresore regisztralt. Ne legy naiv... N
2015. máj. 24. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Azt jól gondolod, hogy az iylen szexi fehérneműs marhaságok nem fognak működni, de attól tartok más se.

Nem te nem vagy vonzó számára, hanem a szex maga, - ezért kever le előre ezzel "kényszer" szöveggel.


Nem tartom "normálisnak" az ő igen alacsony ambícióit, de hát ilyen, ilyen is volt. S az idő múlásával szerintem még tovább fog tágulni az igényeitek közti rés.


Talán, ha egyszer rászánja magát próbálj valami olyan ritka nagy élvezetet okozni neki, ami esetleg kizökkenti ebből, vagy hát nem tudom, meséld el neki ezt, hogy ez egy létező problémája kettőtöknek (!), ha ki is húzná magát belőle.

(meg persze, gyere át hozzám :D)

2015. máj. 24. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Igen, most is oldalra nézek, és abszolút a rosszlányok.hu oldalt látom, csak programkódnak álcázva :)

A kapcsolat tökéletes, egy szegmensét kiragadva nem mondhatja meg senki, hogy tönkrement és értelme nincs. Főleg, hogy mint írtam, ez nem mostanában van így, mindig is ilyen volt. Főleg, hogy most amúgy is tudom, hogy 5 ember 3 havi munkáját bízták rá, hogy csinálja már meg 2 hét alatt. Főleg, hogy még így is néha idejön és megszeretget.


Én csak tippeket kértem, hogyan juttassam eszébe a szexet, ezzel is kicsit kizökkentve a munkájából, hátha akkor próbálkozni fog. Mindenesetre köszönöm az eddigi válaszokat! :)

2015. máj. 24. 22:31
 9/12 omba ***** válasza:
100%

Én is azt gondolom, hogy hosszú távon azért ez komoly feszültséget tud okozni. Az, hogy most halálra nyomják a munkával nem fedi el, amit előzőleg írtál, hogy "kötelességnek" érzi a szexet.

De, hát, ahogy mondják lakva ismeri meg az ember a másikat, 30 éves emberen nemigen lehet változtatni.

2015. máj. 24. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Szerelmes vagy és nem akarod észrevenni. Azért remélem majd minden jobbra fordul 1x.

Tanácsként még talán annyit, hogy vidd el sok közös programra, segíts a munkájában. Vállald át tőle amit tudsz. Kérd meg, hogy tanítson meg téged ezekre, hogy tudj segíteni. Menjetek színházba, moziba, paintballozni. Olyan helyekre ahol nincs ideje, energiája mással foglalkozni, másra is gondolni. Lehet, hogy kicsit befásult szegény.

2015. máj. 25. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!