Mit tennétek ha a párotok minden párkapcsolati problémátokat a nehéz gyerekkorára fogna?

Apám alkoholista volt, ugyanilyen verekedős, szadista, velünk élő nagybátyám szintén, csak ő még molesztált is (fiú vagyok...).

Egyszer majdnem meghaltam úgy mellékesen, kómában voltam, utána még pánikzavarom is lett.

Apám hirtelen halt meg, sok bűntudatot hagyva bennem, elég erős gyásznak kitéve, anyukám meg jelenleg rákos. Csak azért írtam le ezeket, hogy tudd, hogy kitől kapod a választ, nem egy palotából ugató, elkényeztetett, burokban felnőtt fiúcska vagyok.

A véleményem az, hogy szánalmas, amit a barátnőd művel, és lehetetlen, hogy normális kapcsolatban éljetek, ameddig ilyen a hozzáállása. Fel kéne nőni, nem fog tudni így boldogulni az életben.

Az érdekelne a legjobban, hogy szeretné e megoldani a problémáját, vagy egy kényelmes takarónak használja minden, ami minden esetben előkapható.

Volt exem (nem emiatt ex) akinek hasonló gyerekkora volt, szerettem, szerelmes voltam bele, támogattam abban, hogy szakemberhez járjon, türelmes voltam vele stb. De ő meg is próbált tenni valamit azért, hogy egyensúlyba kerüljön önmagával.

Azt viszont nem tolerálnám sokáig, hogy mindenre az a válasz, hogy jaj nehéz gyerekkorom volt, de igazából nem kijönni akar a gödörből, hanem jó benne ücsörögni, és ha valaki szóváteszi, akkor előkapja a nehéz gyerekkor kártyát.

"Nem mindenkivel történnek szívszorító dolgok, Charlie, és ha igen, az akkor sem mentség"

(Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései)