Tanácstalan vagyok a kapcsolatom terén, tudnátok tanácsot adni?

3 éve vagyok együtt a barátnőmmel. Ő 27 már jó ideje dolgozik, én 26, most végeztem a sulival. Hozzátartozik, hogy még soha nem éreztem azt a fajta szerelmet, amiről mindenki áradozik. Picit féltem is tőle, hogyha beleszeretek valakibe túl sok időmet leköt, nem tudok a tanulásra koncetrálni, haverokkal lenni, bár ez lehet hülyén hangzik. A mostani barátnőm a 2. lány az életemben. Mikor megismertem, épp pár hónapja voltam túl egy szakításon. Megörültem neki, hogy egy idősebb lány, aki értelmes, nem hisztis, hasonlóan látja a világot. Ő volt az első, akinek nem a külseje, hanem a belső énje fogott meg. Összejöttünk, szerettem vele lenni, de nem volt soha olyan, hogy húú, megpusztulok nélküle. Mindig is feltaláltam magam, meg aztán heti csak átlag 2-3x tudtunk találkozni lényegében a kapcsolat elejétől fogva, mert ő dolgozott az egyetemi városomban, de munka után hazajárt, otthon, vidéken lakik. Eleinte rendben volt minden, aztán egy év után egyre hullámzóbb lett az egész, mintha eltűnőben lettek volna a kezdeti hasonlóságok. Mikor minden jól ment volna, mindig közbejött valami, ami kiugrasztotta a helyéről a harmóniát. Külföldi tanulmány, életvitelbeli különbség (ő már gyakran emlegeti a házasságot, nyugodt életre vágyik, sokszor fáradt, nem akar a hangos városban élni, ahol egyébként terveztem az összeköltözést. Ritkán mentünk/megyünk együtt szórakozni. Neki sok a két hetente egy buli, alkoholt sem iszik (ami amúgy nem lenne probléma). Nincsenek extra céljai, családot, gyerekeket szeretne még 30 éves kora előtt. A házasságot, gyereket én is támogatom, de úgy 3 év múlva, ami a házasságot, és 5 év,ami a gyereket illeti. Viszont szeretnék még pár évet (5-8) külföldön is dolgozni, tapasztalatot szerezni, pénzt gyűjteni, aztán hazajönni. Ő nem akar nagyon elszakadni az itteni élettől, a családjától, nem akarna egyedül, külföldön gyereket nevelni. Én meg szeretem a nagyvárost, a sok lehetőséget a lazításra, kikapcsolódásra, havonta 1-2x elég hazalátogatnom, ha a nyugodt falusi életre vágyom. Később én is szeretnék kertes házat, elszakadni a zajtól, nyugis életet élni, de majd csak úgy 10 év múlva. Emellett ő jóval vallásosabb, mint én, hisz a szellemekben, szentekben, csodákban, ezotérikus dolgokban. Néha emiatt is vitázunk, én inkább a reálisabbnak tűnő magyarázatokban hiszek. A szexualitás terén sem igazi a dolog, mert én szeretnék többet, változatosabbat, míg neki elég heti 2 alkalom is(jóllehet mindig van orgazmusa), de volt már, hogy haragudott rám, mert eldöntöttem, hogy külföldre megyek fél évre tanulni, és több hónap is kimaradt. Szóval nekem fontos a testiség, de hangsúlyozom, nem a legfontosabb. Viszont neki meg sokadrangú, nem is igazán kezdeményez. Szóval összességében jól megvagyunk, sok hasonló tulajdonságunk van, de ha jön egy nagyobb rangú eszmecsere a jövővel kapcsolatban, vannak viták. Meg ha hosszabb időre (5-10 nap) nem látom, bizony megvagyok nélküle. Bár igénylem, hogy beszéljünk naponta, de ennyi. Sokszor úgy érzem, hogy ha vele maradok, nem tudnám megvalósítani önmagam. Ha beszélek neki az álmaimról, vágyaimról, sokszor értelmetlennek tartja őket, álmodozónak nevez, nem igazán támogat. Sokszor önzőnek nevez, mert szerinte nincsenek közös terveim. Pedig vannak, csak neki az úgy nem tetszik. :) Néha egyébként eszembe jut a szakítás gondolata, de próbálom elhessegetni, és bízni abban, hogy majd jobb lesz.

Hogyan kezeljem a helyzetet? Mit gondoltok az egészről? Nyugodtan osszatok ki, ha valamivel nem értetek egyet. Őszinte véleményekre vagyok kíváncsi.