Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak ha a barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ha a barátom anyja manipulálni próbál engem is és a barátomat is? Mézesmázossággal rejti el a valódi érzéseit, szándékait.

Figyelt kérdés
Jó emberismerőnek tartom magam, az első találkozástól kezdve tudom, hogy az anyja egy álszent, megátalkodott valaki. Persze először csak éreztem de idővel ez be is bizonyosodott. Persze ebből a fia mit sem lát, mert neki teszi a szépet és alapvetően kiskorától úgy nevelte hogy jónak lássa. Konkrétan a családban azt a szerepet tölti be, aki hibátlan. Legalábbis ezt kell gondolni róla. Templomba jár, hogy ő mekkora hívő, közben meg egy undorító boszorkány és az anya és feleség helyett a nőt játssza... csak úgy tud elérni bármit a férfiaknál, hogy elcsábítja őket meg kedveskedik, nulla érezlemet és anyai szeretet adott a fiának, csak manipulálta. Szerintem. A férje, vagyis a barátom apja egyébként egy papucs akinek otthon a neve "hallgass". Egyszóval szánalmas, az anya a falkavezér. A fő probléma ott van, hogy akármit mondok a barátomnak, konkrét tényt nem tudok hogy mi a baj vele csak látom és érzem a viselkedésén és a hozzám való viszonyulásán, de mivel a fiának színészkedik, így ő nem látja. A barátom nem akar két tűz között lenni, mert mindkettőnket szeret. De csomószor úgy érzem az anyját védi, de ő erre azt mondja, csak azt védi akit támadnak, és én támadom az anyját, ha ő támadna engem, akkor engem védene. Egyébként ki is áll mellettem, mert például egy hónappal ezelőttig napi szinten felhívta az anyja de többször hülyeségekkel őt (!!!) mondtam a barátomnak, hogy állítsa le.... mert ez már gáz és azóta nem is hívja őt az anyja. Másik: nem megyek direkt egy hónapja hozzájuk, mert már szinte beteg voltam az idegességtől amit az anyja okozott nekem és egyébként is úgy gondoltam betartok, hátha lesz látszata. Ehhez képest, amennyire játszotta magát nekem korábban az anyja, most annyira lesz..rja hogy nem megyek és egy telefont nem enged meg magának, nem érdeklődik felőlem. Úgy tűnik neki ez a helyzet megfelel. De persze, hogy úgy tűnjön érdeklődik, a barátomtól kérdezgeti, hogy miért ne megyek és magát mártírnak állítja be hogy nem érti miért nem szeretem !!! Mi ez ha nem undorítóság? Ilyen helyzetben mit lehet tenni, ha az anyja fondorlatoskodik és így hat a barátomra, úgy hogy ő észre sem veszi? Mit tehetnék? A barátomnak semmit nem mondhatok már, hogy beszéljünk erről mert csak újabb vita és konfliktusforrás lesz belőle. Az anyjával nem akarok nyíltan beszélni, ahhoz büszke vagyok hogy egy ilyen nőnek első lépést tegyek és kedveskedni meg nyalni sem akarok. Egyszerűen gyűlölöm.

2015. aug. 22. 19:52
 1/9 anonim ***** válasza:
0%
A pasi helyébe átlátnék a műsorodon, és úgy vágnálak ki, mint macskát c...rni. Még pedig azonnal.
2015. aug. 22. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
68%
Tudnál írni konkrét szitut, amikor nyilvánvalóan ellened volt a barátod anyukája? Mert ebből így nem igazán értjük, hogy miért is ennyire ellenszenves, hisz nem követett el semmit ellened. Meg miért zavar ha nem érdeklődik irántad? Én akit utálok, azt pont letojom, hogy érdeklődik-e utánam vagy sem. De ha nincs rá nyomós okod, akkor ne próbáld az anyja ellen hangolni a barátod, mert abból csak te jöhetsz ki vesztesként!
2015. aug. 22. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

#2. Írtam konkrétumot alul, például az oktalan telefonhívások, amikor direkt olyankor hívja, ha együtt vagyunk és máskor nem. Amikor olyanokkal hívja fel, amit a nap folyamán már elmondott neki. De olyan is volt, hogy tudta hogy végre kettesben lehetünk a barátommal és akkor hívta, nem is akármeddig, mert kb. negyed óráig hagyta kicsöngeni a telefont. Szerintem azért vannak dolgok, amelyek egy idő után elég feltűnőek. De sok dolog csak akkor válik világossá, ha a saját bőrén tapasztalja az ember és nem leírják neki. Másfelől, én nem akarom a barátomat az anyja ellen hangolni, olyan személy vagyok aki megmondja a véleményét nyíltan és nem alattomosan mismásol. Épp ezért nem jövünk ki az anyjával. Ha tehetném, egy nyílt beszélgetést folytatnék vele, de tudom, hogy ő erre nem képes.

Nem az a bajom, hogy nem hív fel telefonon ENGEM, hanem az hogy a fiáért nem teszi meg, nem veszi észre hogy ezzel a fiának tesz rosszat és akár tönkre is teheti a kapcsolatát. Egyszóval önző, mert csak a saját tüskéje érdekli vagyis az hogy ő úgy érzi elveszem tőle, a kicsi gyermekét. Hozzáteszem, ha ellenkező esetben lenne így, vagyis a barátomnak lenne az én édesanyámmal konfliktusa, akkor anyukám rögtön felhívná és azt mondaná beszéljék meg mi a gond, mindenki érdekében. Tehát hagsúlyozom, nem rólam van szó, hanem arról, hogy ez egy alapvető emberi gesztus, problémamegoldás. Ha tényleg szeretne az anyja engem, ahogy a fiának előadja azt, akkor nyilván keresne is. :) Ennyi az egész.

2015. aug. 22. 20:19
 4/9 A kérdező kommentje:
#1. kommentelő: nem én vagyok az, aki műsorozik, szóval ha nem tudod értelmezni amit leírtam, told odébb a biciklit ;)
2015. aug. 22. 20:21
 5/9 A kérdező kommentje:

2. válaszoló, még valamit az előző írásomhoz. Vannak bizonyos epés megjegyzései is, amik mellett nem lehet elmenni. Mikor például megjött nekem (bocs hogy ilyet leírok) annyira fájt a hasam, hogy nem tudtam megmozdulni. Ez új volt mert korábban ilyen velem nem fordult elő és így erre való gyógyszert sem tartottunk itthon. Anyukámnak haza kellett jönnie a munkából és venni gyógyszert is. Amikor ez kedves "talánjövendőbeli" anyósom fülébe jutott, az első reakciója az volt: ezt nem érti, minek kell rögtön hazafutni hozzám? Hogy megsimogassák a hasam?" és ehhez hasonló megjegyzések. Másik, mikor vidéken voltunk a rokonaiknál a nő családtagok mind a kanaén ültek a nagy szobában, én meg a parkettán csücsültem. Szó se róla, elviseltem szó nélkül, de ahogy néztem, őket nem nagyon érdekelte a kényelmem. Lehet hogy csak a család szokásai térnek el, de nekünk mindig a vendégek kényelme a legfontosabb...

És ha érdekel, tudok még mást is írni amit tovább nem taglalgatnék itt nyilvánosan

2015. aug. 22. 20:26
 6/9 anonim ***** válasza:
68%

Nem biztos, hogy szándékos volt ez a "telefonos időzítés", de ha épp együtt voltatok, akkor a barátod miért ugrott egyből felvenni a telefont? Lenémította volna, aztán visszahívja később és ennyi, pont nem tudta felvenni és kész. Ha ez ment volna, anyuka sem hívogatta volna állandóan.


Azzal meg mit árt a fiának, hogy nem hívogat téged? Tényleg nem értem. Az én párom anyukája is imád engem, de szülinap vagy névnapon kívül nem hívogat, mert minek? A fiával úgyis beszélnek ha akar, ha meg családi esemény van (karácsony, húsvét, stb), akkor úgyis ott vagyunk személyesen.


Nem tudom, szerintem eltúlzod a dolgokat, és talán épp ez nem tetszik a párod anyukájának sem.


Mindenesetre, ha ennyire nem jöttök ki, akkor ne találkozzatok, ne beszéljetek, hisz nem vele jársz, hanem a fiával. Koncentrálj rá és ne gerjessz vitát.

2015. aug. 22. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Erről van szó, nem arról beszélek hogy "csak úgy" nem hív fel, hanem hogy több mint egy hónapja nem megyek hozzájuk és nem is érdeklődik tőlem, hogy ez miért van, miért nem megyek? Holott gondolhatja hogy valami nincs rendben...

És a másik, hogy nem kell fenntartania magának a fiát és kisajátítani, mert ezt csinálja, elvárja hogy otthon legyen vele ha a férje épp dolgozik, mert ő nem akar egyedül aludni...

De nem fogok itt magyarázkodni, aki nem akarja megérteni, vagy segíteni, csak kiforgatni a szavaimat, az ne is írjon ide. Én tudom, mert én vagyok benne, de bánom hogy feltettem a kérdést, mert a lényeg abszolúte nem jön át, ha az ember kívülálló és nem tapasztalja.

2015. aug. 22. 21:07
 8/9 anonim ***** válasza:
Kicsit hasonló dolgok történtek édesanyámmal, ami a mai napig tart. több, mint 20 éve van együtt a 2 szülőm és azóta tart. Itthon hallgatom minden egyes látogatásnál egy hétig, hogy ez volt megint az volt megint.
2015. aug. 22. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
tudom milyen ez...teljesen fúrhatja a kapcsolatot az ilyen drága mama...a pároddal kéne ezt megbeszélni szerintem először,mert ha nem lehet, akkor örökké anyuci pici fia marad, aki már csak kötelességből is haláláig hozzá lesz láncolva a mamához, aki természetesen amíg csak él, fürdőzni fog a figyelmében...
2015. aug. 25. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!