Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Velem van a baj, ha úgy érzem, hogy a barátom túl sok mindent megoszt velem?

Figyelt kérdés
4 hónapja járunk és elég lelkes barátom van. Tényleg szeret és sokat érdeklődik irántam. Én ennyire nagyon talán nem is vagyok szerelmes, de akkor is zavar, hogy annyi mindent elmond. Olyanokat, hogy mit eszik mondjuk reggelire, ebédre, vacsorára. Hogy mondjuk megírja nekem, hogy épp újságot olvas. Zavar, hogy elmondja az összes tinikori hülyeségét is, illetve a mostaniakat is, amit inkább gyerekesnek tartok. De amikor ezt mondtam neki, akkor azt mondta, hogy természetes, hogy ezeket elmondja nekem, hiszen járunk és fontos vagyok neki, így neki az is fontos, hogy tudjak róla mindent. De ezek engem annyira nem érdekelnek. Ráadásul, ha kiábrándító dolgokat mesél magáról, akkor az ellenkezőjét éri el, minthogy becsülném az "őszinteségét". Velem van a baj? Én 20 vagyok, ő 27.
2015. okt. 27. 19:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
87%
Igen veled, te egyáltalán nem szereted őt. Ha úgy lenne akkor érdekelne minden vele kapcsolatban, nemhogy zavarna.
2015. okt. 27. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Nem arról van szó, hogy ne lennék szerelmes, mert az vagyok, csak nem olyan hűdenagyon, mint ő. És ez akkor tényleg normális, hogy ilyeneket is elmond nekem? Mert nehezen tudom elképzelni, hogy bárkit is érdekeljen, hogy melyik percben épp mit csinál a párja vagy miket eszik.
2015. okt. 27. 19:41
 3/11 anonim ***** válasza:
Akkor mond meg neki, hogy fárasztó neked ilyen apró részleteket hallgatni megállás nélkül.
2015. okt. 27. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

8 eve elek a parommal es kepes a mai napig kuldeni egy uzit, hogy "most kakka".... tudom gyerekes, kozli hogy most epp gyurmazik, de engem ez nem zavar, ilyennek szeretem, pedig nem huszevesek vagyunk (inkabb 40)

tehat az, hogy "itt es most" mit csinal es kesztetese van hogy ezt megossza veled, szerintem az egyaltalan nem gaz


a gaz az, hogy a gyerekkori/tini dolgokat is elmondja


az elejen mi is probalkoztunk megosztani dolgokat egymassal de rajottunk hogy FELESLEGES ido es energia pazarlasa elmondani mikor mattra ittam magam suliban es kimasztam a parkanyra, mert az akkor volt az az ember mar nem en vagyok


megvaltozunk, elhagyunk dolgokat, raadasul pont amit irtal, hogy a "becsulest" lehet vele karositani ha kitalalunk mindent a multrol, foleg akkor, ha annak a jelenre mar SEMMI hatasa nincs

peldaul amikor atdrogoztam egy nyarat, de mar tizenakarhany eve tiszta vagyok es az alkoholra sem nezek ra, akkor MINEK osszam meg a parommal ezeket a sotet idoket mikor ezek mar egyaltalan nem fenyegetnek es uj ember lettem?


szerintem kozold vele hogy mit akarsz hallani es mit nem

ha a napjairol beszel azzal csak azt jelzi, szerintem, hogy szeret es meg akarja veled osztani az eletet

ha a multjat kezdi kiteregetni az viszont felejtos, foleg ha annak mar semmi hatasa nincs a jelenre

2015. okt. 27. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Igen, veled.

Olyan nincs, hogy ennyire meg annyira vagy szerelmes. Vagy szerelmes vagy, vagy nem. És te láthatóan nem vagy az.

2015. okt. 27. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Igen veled! Én másfél hónapja vagyok együtt a barátommal, és az enyém is ilyen "mindentmegosztós". De én élvezem, és szeretem hallgatni, pláne mert én egy kicsit csendesebb típus vagyok és szeretem ha ő beszél. És persze ilyenkor én is beszédesebb leszek és megosztom vele a dolgaimat. :)

De én például szeretem ha megosztja velem hogy mit ebédel, mit csinál este ha nem vagyunk együtt, elmeséli a régi iskolás sztorikat, hogy miket csináltak buliban, milyen volt a koleszos élet... És tudod miért? Mert ez Ő volt már akkor is, és én ismerni szeretném a múltját is.

Egyébként kimondtad a kulcsszót: te nem vagy belé annyira szerelmes mint ő tebeléd. Ne pazarold az idejét, engedd át annak a lánynak aki értékelni fogja ezt a tulajdonságát is. Te meg keress olyat, aki olyan jéghegy mint te. -.-"

2015. okt. 27. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Szerintem nincs veled baj, csak nem illetek össze.
2015. okt. 27. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Szerintem is veled van a baj...Én speciel tökre örülök, amikor a párom a gyerekkoráról beszél, vagy éppen az ökörségeket meséli el hogy miket csináltak anno a koliban...Szeretem hallgatni a sztorijait és a mai napig jól esik ennyi év után is (8), hogy lelkesen beszámol, hogy mi történt vele a melóhelyen stb. De szerintem ez is a normális, ez is a kommunikáció egyik formája. Nem értem mi a probléma ezzel.
2015. okt. 27. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Máskor meg az a baj, hogy nincs téma. Nektek tényleg sose jó semmi?
2015. okt. 27. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Értem mit mondasz. Nálunk én vagyok ilyen néha, de próbálok rajta változtatni.

Előfordul,hogy túl sok mindent osztok meg vele, és a barátom unja . Vagy valami olyasmiről kezdek el beszélni,ami tudom ,hogy őt nem érdekli,de egyszerűen mindent el akarok mondani neki. Vagyis rám tör egy ilyen érzés.

Finoman lehet neki jelezni.

2015. okt. 28. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!