Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez tényleg nem normális dolog? Valami baj van velem (is)? Mit tennétek d helyembe?

Figyelt kérdés

16 éves korom óta együtt járok a párommal. 5 éve vagyunk együtt, valentin nap óta a menyasszonya vagyok. Az esküvő még odébb van, mert előtte össze szeretnénk költözni. Nagyon szeretjük egymást. Hasonló "agymenésünk" is van. Ha nem gondolok bele nagyon a jövő nagy kérdéseibe, úgy érzem, hogy vele letudnám élni az életemet, de ha az eszemre hallgatok, akkor tudom, hogy valami nem stimmel a kapcsolatunkban.


Pályakezdő vagyok, most végeztem el egy szakmát érettségi után. Egyszerűen állást nem kapok, csak az ismerős megléte számít az elhelyezkedésben. A párommal ez miatt az összeköltözés nem megy, mert egy keresetből nem lehet megélni. A páromnak említettem, hogy megpróbálhatnánk máshol is szerencsét, messzebb. Nem akar máshova menni lakni, azt tanácsolta, hogy valamilyen gyárba menjek el dolgozni. Csak én nem szívesen mennék, nem azért mert sokra tartom magam, hanem mert nem menne nekem, vagyis ettől félek. Nem ezt szeretném csinálni, esetleg csak valameddig. A barátom segédmunkát végez egy cégnél, minimálbért kap, én is azt kapnék egy gyárban ugye. Az is elszomorít, hogy hiába végeztem el a kereskedő szakmát, ha hasznosítani nem tudom. Így még családot sem lehet alapítani később. A párom ezen változtatni sem akar, hogy addig még fiatalok vagyunk és még nincs gyerekünk teperjünk, hogy vmire vigyük. Arra vágyik, hogy nettó 150-200 ezret keres, de sem más szakma, sem a főiskola nem érdekli őt. Én mennék főiskolára, csak az tart vissza, hogy a párom már várt rám 5 évet, amíg a sulit elvégeztem. (7évvel idősebb tőlem) Önzőség lenne tőlem ismét "megváratni" őt. Az a cég, ahol dolgozik elég hadilábon áll, s kérdeztem tőle, hogy mi lesz ha csődbe megy, mihez kezd. Azt mondta, hogy majd alakul, meg esetleg munkaügyi által elvégez vmit és szakmát is tanul meg kevés pénzt is kap. Csak ebből nagyon nem lehet megélni, jó ha a kettőnk jövedelme lenne 120 ezer kb. Kajára rezsire, meg ilyenekre kevés. Lehet úgy tűnik, hogy engem csak a karrer érdekel,de nem így van. Csak azt szeretném, hogy azzal a fiúval, akit szeretek, megéljünk szépen és később tudjunk családot alapítani. Valahogy nem ért meg engem. Arra is számít, hogy majd nehéz időkben a szülők úgy is adnak nekünk pénzt. De nekem ez úgy nem tetszik, hogy másokra várunk. Önállóságot szeretnék.


A másik probléma nálunk az a nemi életünkben van. 5 év alatt csak néhányszor szexeltünk. Nem akar összejönni neki, mert rástresszel nagyon. Pettingelni szoktunk, de csak akkor ha ő szeretné. Általában ő van kényesztetve, és ritka az amikor én is. Én szeretném, ha ez róla is szólna, és én rólam is ugyanúgy. Rengetegszer szóltam érte és megvádoltam, hogy nem kíván, de tagadja és mondja, hogy velem neki semmi baja, szexinek tart meg ilyenek. Csak mégsem értem őt. Később annyit mondott, hogy ő nem igazán szereti kinyalni a fenekem, mert neki nem tetszik az ízem. Nem is szokott ott nyalni, hanem a fenekemet a lyuknál, mert neki így a jó. Jó nekem is csak sajnálom, hogy ez a helyzet, mert nfwúgy élvezem, mintha kinyalna rendesen.


Tudom, hogy gáz ez így csak nekem ő az első mindentéren, és nem tudom, hogy mással milyen lenne. Gondolom, hogy a nemi élet jobb lenne, "normálisabb" csak mi van, ha nem tudnék mást így szeretni? Mi van,ha engem nem szeretnének? Vagy ha nem tudnék megegyezni mással. Az a baj, hogy túlságosan hozzá láncol ez az 5 év. Megszoktam, és nem hagytam el, mert így volt nekem is kényelmes és "problémamentes" ez a kapcsolat. Többször elakartam hagyni, mert ezekmellett voltak dolgai, de mindig meggyőz, hogy együtt kell maradnunk. Olyan kevés az önbecsülésem, hogy félek változtatni, pedig tudom és érzem, hogy ezek elég nagy gondok. Biztos sokan azt írjátok, hogy a világ legbutább embere vagyok, de muszáj volt ezt őszintén megírnom, mert tanácstalan vagyok nagyon.


2015. nov. 7. 14:23
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
Ne érdekeljen hogy mi lesz vele, mert őt sem érdekli hogy veled mi van. Most se érdekli hogy jó e neki, csak neki jó legyen. Aki szeret, az elenged. Az örök vesztes meg zsarol. Akinek meg annyi esze van hogy öngyi legyen, az meg is érdemli de ne legyél vele sajnálatból mert sose leszel boldog. De őt ugye ez sem érdekli.
2015. nov. 7. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
Jav : hogy jó e neked, csak neki jó legyen.
2015. nov. 7. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 A kérdező kommentje:
Azt, hogy nem jutott rám idő, vagy hogy nem tudja, mikor menstruálok. Az ujjazást is hamar abba hagyta, (mikor volt még, de az sem sűrűn volt) vagyis úgy hamar, hogy nekem még jól esett volna, de befejezte. Mikor ettől elmentem az ujjazáskor, mosolygott, úgy láttam, hogy tetszik neki, ahogy élveztem, de mégsem szokta csinálni. Meg mindig azt mondta, ha szóvá tettem, hogy engem miért nem kényesztett, hogy szóljak neki és lesz. Ilyenért kell mindig szólni?
2015. nov. 7. 15:26
 14/26 anonim ***** válasza:
Viccesek a magyarázatai. Sok erôt a továbbiakban!
2015. nov. 7. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:

Hát ez katasztrófa. A párodnak semmi elkézpelése nincs az életről, nincsenek ambíciói, karriercéljai. 30 évesen ez elég ciki, hogy megelégszik ennyivel miközben el akar venni egy nőt, akinek szintén nem volt alkalma egy normális főiskolát elvégezni, mert a párja hajtja hogy inkább dolgozzon. Nem akarlak elkeseríteni de erősen semmibe vagy véve.


Voltam már olyan kapcsolatban ahol nem volt szex és ami volt igazán jó. El kell keserítselek, a szex nagyon fontos és ha nem egyezik a szexuális igényetek a pároddal akkor kuka az egész.


Se ambíciók se jó szex, se normális anyagi kilátások... Nem tudom mit vársz. Én lépnék innen mihamarabb. Az meg hogy nem fogsz senkinek kelleni, mi van ha nem lesz más aki így "szeret"... 21 éves vagy ba*szod előtted az élet. Édesanyám bölcs mondása, hogy "egy életed van, ez az élet elsősorban rólad és nem másokról szól. Olyan döntéseket kell hoznod amik TÉGED boldoggá tesznek és nem azon gondolkodni vajon mit gondolnak rólad a többiek."

2015. nov. 7. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 A kérdező kommentje:
Köszönöm a bátorító szavakat. Most rám fér. Életem legnehezebb döntése ez. Szerintem az önbizalomhiányomnak köze van ezekhez a dolgokhoz :/ Nem érzem magam nőnek. Csak egy valakinek, akit elfogadtak, a sok negatív dolgaival együtt :/
2015. nov. 7. 15:47
 17/26 anonim ***** válasza:
Először piszok rossz lesz. De utána összeszeded magad, újra magabiztos leszel & majd alakul szépen magától! :) de szakíts meg vele minden kapcsolatot.
2015. nov. 7. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy nem érzed magad nőnek! Egy ilyen pasi mellett hogyan is érezhetnéd magad annak?

Az meg, hogy vele mi lesz... Adtál elég esélyt, volt lehetősége 5 éven keresztül bizonyítani. Nem élt vele! Ha van egy kis esze, tanul belőle, és változtat a hozzáállásán.


Az exem, mikor szakítottunk, látványosan szenvedett, aztán pár hónapon belül lett új kapcsolata. És most panaszkodik (közös barátomtól hallom), hogy ugyanazok a problémák jöttek elő, mint velem, meg exeivel. Nem jött rá, hogy ő váltja ki. Nekem másmilyen kapcsolatom lett, mert tanultam a hibáimból.

2015. nov. 7. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:
Igazatok van. Annyira próbálok mindig mindenben jó döntést hozni, ezért is nehéz ez nekem. Félek a következményektől. Mindenkinek megszeretnék felelni. Főleg neki. Meg azzal szokott visszatartani, hogy az élete semmit sem fog érni nélkülem, meg én vagyok az élete értelme. Ezek miatt megsajnálom és elhiszem, hogy csak ő szerethet így.
2015. nov. 7. 16:32
 20/26 anonim ***** válasza:
100%
Csak legyél erős, és ne hagyd hogy zsaroljon.
2015. nov. 7. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!