Összecsúszott az egész életemben minden, mit tegyek?

Hosszú munkanélküliség után 1,5 éve találtam munkát, szakmámban helyezkedtem el, nehezen indult, de így utólag visszagondolva, jó volt. Ott párra találtam, voltak döccenők, de működik a dolog. Vagy már nem is tudom mit gondoljak. Nehéz egy maximalista, sokkal pörgősebb, eszesebb párral együtt dolgozni. Voltak összezördüléseink. Eleinte a munkatársak miatt titkoltuk a kapcsolatunkat, de persze mindenki rájött és látták rajtam, hogy szerelmes vagyok. Szép lassan alakult minden, elfogadtak, megszoktak minket, persze sosem mutattuk, teljesen úgy viselkedtünk egymással, mint minden más kollégával, engem csak a szemem árult el, és a pillantásom, hogy szeretem őt.

Kis csapatban dolgozunk, rengeteg a munka, a fizetés nevetségesen alacsony, a felelősség irreálisan magas, anyagi és minden más szempontból. És valahogy ez év elejétől minden csak romlott, és romlott, egyre több munka, több felelősség, több lecseszés... Először felmondott a közvetlen főnökünk, új főnököt kaptunk, még több szivatás, ezután felmondott az egyik kolleganőm, majd a párom is. Mindenki másik, biztos állást kapott.

Borult a rendszer, tarthatatlan lett minden, én idegbeteg, fizikailag sem bírtam 2-3 ember helyett dolgozni, lelkileg és idegileg sem bírtam, szerettem volna eljönni én is onnan, de semmi munka nem volt kilátásban. Egyik este a a párom lehordott mindennek, és lelkiismeret furdalást keltett bennem, hogy gyenge vagyok, és látja, hogy én igazából nem is akarok felmondani, nem is akarok eljönni onnan, de semmi baj, csináljam csak nyugodtan, ha nekem ez jó.... stb. Másnap reggel felmondtam. Letelt a 2 hét felmondási idő, eljöttem a munkahelyemről, vége az egésznek, és nekem nincs munkám. Rengeteg helyre elküldtem már a jelentkezésemet, de sehonnan nem jeleztek vissza. Persze bárhová nem jelentkezhetek, mert a páromnak nem minden tetszik.

Ma borult kicsit minden bennem, mert végiggondoltam, hogy hogyan fogom kifizetni a telefonszámlám, a diákhitelem, és hogy váltom ki a gyógyszereimet? Hogyan oldom meg az életem? Éhen nem halnék, és fedél is van a fejem felett, mert a szüleimmel élek, 26 évesen szégyenszemre. De 26 évesen ne a szüleim tartsanak már el.

Őröl belül az egész, ráadásul a családja előtt sem vállal fel a párom. Napi szinten oda járok hozzá, de az édesanyjával sosem találkoztam, sem senkivel a családjából. És titkol, nem beszél rólam. Nyaraltunk a nyáron, 4 napot, de utána sem történt semmi bemutatás, semmi ismerkedés. Nyomaszt, hogy csendben kell lennem nála, nem mászkálhatok ki a szobájából, és elegem van az egészből. Szétcsúszott az egész életem. Nincs semmim.

Fizikailag és idegileg is rámentem erre a munkára, és a párommal sem haladunk sehová, semerre, csak toporgunk. Semmi nincs a helyén, és kilátástalan az egész életem...