Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Volt valaki hasonló helyzetben...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt valaki hasonló helyzetben? A férjemmel nagyon megromlott a viszonyom az elmúlt 1,5 évben. Közös gyerekünk 2 éves, fél éves koráig még együtt fürdettük, egész jól elvolt vele.

Figyelt kérdés
Azután már egyre kevésbé mutatott irántam és a kicsi iránt érdeklődést, ami mára ott tart hogy hetekig alig szól hozzám, a gyerek mellett úgy elmegy a lakásban mintha meg sem látná. Csak azzal és azokkal foglalkozik ami és akik számára fontosak.Lassan kikészülök ettől az érzelmi sivárságtól, olyan mintha a gyerekemnek nem lenne apja, én meg valamiféle társbérletben laknék, mert nem játszik vele, sehova nem jön velünk, látom rajta hogy nyűg neki a közös program. Van az előző házasságából 2 gyereke, most már azokkal is én foglalkozok, hogy nehogy rosszul érezzék magukat nálunk. Ha rákérdezek akkor van azzal intéz el hogy ne "b....ssam" már én is, elég a munkahely, vagy rám fogja a rossz kedvét, hogy én vagyok az aki nem tudja mi a család, hogy én vagyok aki nem foglalkozik vele. Unalmas neki ez az élet, mert én is az vagyok stb. Igaz hogy sok gondja van a férjemnek, és igencsak hajlamos a depresszióra is, de ezt a nihilizmust már nem tudom annak a számlájára írni, mert ha neki való téma van akkor órákig tud beszélni. A családom már nem is jár hozzánk, mert kényelmetlenül érzik magukat nálunk, van hogy a férjem bevonul a szobába ha nálunk vannak. Már többször becsmérelte is őket, ezt viselem talán a legnehezebben. Sajnos eléggé belemerült az ivásba is, de még nem annyira hogy leírjam. Arra lennék kíváncsi, ha volt valaki hasonló helyzetben hogyan alakult a közös életük, illetve férfi hozzászólásokat is várnék, hogy a munkahelyi gondok valóban ki tudják-e ennyire forgatni magukból a férfiakat.
2015. nov. 4. 22:56
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
61%
Szerintem a munkahelye teszi ezt vele. Ha van a férjedben annyi erő és akarat, hogy ezen túllendüljön, és ne menjen rá a kapcsolatotok, akkor valahogy utat kéne neki mutatni, hogy forduljon szakemberhez, erre még rájöhet egy családterapeuta is, ha ezen a területen is labilis. Egy dolog számít: ő akarja-e helyrehozni ezt az állapotot, és átmeneti-e ez, vagy végleg elszakadt benne valami irántatok és mindenki más iránt. Erre kéne rákérdezned először.
2015. nov. 4. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Fish1 ***** válasza:
100%

Nem lennék benne biztos, hogy munkahelyi gond. Ha nálam ilyen lenne, akkor örülnék, hogy otthon legalább jó dolgok várnak.

Nyilvánvaló, hogy van lelki problémája, de amíg nem beszél róluk, magába fojtja, addig nem lesz megoldás közösen. Az ivás pedig menekülés a realitások elől. A felelősséget hárítja azzal, hogy ezt-azt rádfog, mert ha egy kapcsolat tré már, arról mindkét fél tehet, nemcsak az egyik. Ha ennyire nincs kommunikáció köztetek, akkor nem sok jót látok. Ezt csak beszélgetéssel lehet megoldani. Te hogy állsz a kapcsolatotokhoz? Mit teszel érte, sűrűn vitáztok-e, gyakran kérdezgeted-e ezekről?

2015. nov. 4. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
71%
Ne haragudj meg, de aki az ivásba menekül, az gyenge jellem. Ha kicsit is szeretne titeket, akkor néha kimutatná. Az a legdurvább, hogy a gyereke és az előző házasságbeli gyerekei sem érdeklik. Ha depressziós, orvosi kezelés kell, de nem biztos, hogy helyrejön. Ha van lehetőséged, én egy időre a szüleimhez költöznék a gyerekemmel, mert a gyereknek is rossz, ahogy most van. Egy szerető kapcsolatban a munkahelyi gondokat is otthon meg tudják beszélni és megpróbálják megoldani. Az otthonnak elvileg a béke szigetének kéne lennie, szomorú az is, ha nem érzi a támogatást.
2015. nov. 4. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
54%

Hasonlóan vagyok én is.

A munkahely is biztos rá tesz egy lapáttal. De ha az ember szeretetbe megy haza, akkor a munkahelyi dolgok eltörpülnek. Talán elhanyagoltad mostanában? Elment az életkedve, már nincsenek céljai, értéktelennek tartja az életét.

Szerintem elég lenne, ha mindig magadtól bújnál oda hozzá. Este, amikor lefekszetek bújjál hozzá, és amikor megébredsz éjjel akkor is. Lehet, hogy kéreti majd magát, de ne engedj. Viszont ha ellök, akkor már nem lesz könnyű a megoldás.

Ha régebben sokat tapizott, fogdosott téged, és te nem hagytad, ellenkeztél, akkor az is lehet a "baj" egyik forrása.

Beszélgetésnél a legapróbb dolgokban is állj mellette, amikor más is ott van, még akkor is, ha nincs igaza. De semmiképpen se "alázd" meg más előtt. Ha társaságban vagytok, akkor legyen mindenki számára egyértelmű, hogy ti együtt vagytok, más előtt is mutasd ki, hogy neked Ő a legfontosabb, de csak a gyerek után. Aztán majd kettesben mond el neki, hogy nem tetszett valami.

A családod elől szerintem azért bújik, mert sokszor le lett "hurrogva".

De van még sok más lehetőség is... :-(

2015. nov. 4. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
52%
Van különbség rákérdezés és megbeszélés között. Itt a férjed a hibás, de amíg kurtán rákérdezel és ő kurtán leszerel, addig te sem próbálsz rendesen megoldást találni. Szánnod kell rá egy hétvége délutánt, leültetned őt, akkor is ha elsőre ellenkezik. A felesége vagy és nem a sarki zöldséges, amíg ennyire nincs köztetek kommunikáció, addig csodát se várj.
2015. nov. 5. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 omba ***** válasza:
68%

Én dolgozok vagy 3 helyen, két kapcsolatból van négy gyerekem, velük sohasem viselkedtem így.

A többi rám is illhetne, a kapcsolat megromlása hozhatta a piálást is, a rokonok semmibevételét, - persze, mert az asszonnyal megromlott a kapcsolat.

(bár annak meg volt konkrét oka- ilyenről te nem írsz).

Kiégett, belefáradt a saját életébe.


Én annyival voltam jobb/ szerencsésebb, hogy legalább magamban sikerült helyreállítani a világot, és nem folyton mások hibáztatásába merültem el.


Segítségre volna szüksége, de amíg ezt be nem látja, nem fog menni.

Te meg derekasan túlterheled magad a három gyerekével, szóval nem neked kéne ezt megoldani.

Mond meg neki, hogy a házasságkötéskor nem ezt vállalta - szóval tartsa magát ahhoz, vagy tűnjön el.

Hátha hatna.

2015. nov. 5. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
56%

Érdekes módon legtöbbször akkor jönnek elő ezek az érzelmi bizonytalanságok, amikor bekerül egy gyerek is a képbe.

Mindenki(férfiak) utál harmadik lenni, még ha a saját gyerekéről is van szó. Gondolom a gyereketek miatt a háttérbe került a férjed jópár szempontból, ő erről nem beszél, neked meg úgy látszik, sejtésed sincs róla, mi lehet az oka.

Gondolom te nekiálltál babázni, otthon vagy, ő totál kivan a munkájától, hazamegy, és esetleg még el is vársz tőle dolgokat.

Rengeteg női fórum beszél erről, de biztosíthatlak, a férfiak 99%-a rosszul van ezektől a dolgoktól.

Ez lehet a magyarázat.

2015. nov. 5. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 omba ***** válasza:
55%

7-hogy aztán miből gondolod ezt a sok mindent....????


Az elején normális apa volt, már a korábbi gyerekeit is leszarja, - ez hogy illik a képbe amit rajzolsz?

2015. nov. 5. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Sajnos azóta elköltöztem a férjemtől. Próbáltam megérteni őt, és a kedvében járni, de a végén már semmi nem volt jó neki. Egész nap feküdt, hónapokon keresztül, sajnáltatta magát hogy a sok munka és betegeskedés miatt annyira feszült hogy nem tud velünk foglalkozni. A szexben is mindent bevetettem, de unottá vált. Kiderült hogy néhány hónapja viszonya volt egy nővel. Hogy a testiség mely szintjére jutottak, az vitatott, de ez volt az utolsó amit még el tudtam viselni. Utólag azt hiszem azoknak volt igaza akik azt írták saját magával kellene először szembe néznie, magában helyre rakni a dolgokat. Én hívtam párterápiára, kerestem neki pszichológust, de nem akarta egyiket sem. Most már bánja a dolgot, és állítja hogy változna, de látom rajta hogy ez is csak kapálódzás, mert a mai napig nem tudja mit is akar valójában.
2016. febr. 18. 21:27
 10/12 anonim ***** válasza:
25%

Nem adtad fel túl hamar? Tartok tőle, hogy ha egyedül marad, annyira tönkre fog menni, hogy munkanélkülivé, majd hajléktalanná válik.

Hogy tervezed, vissza akarsz menni hozzá?

2016. febr. 18. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!