Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Félek, hogy a barátnőm kavar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Félek, hogy a barátnőm kavar az edzőjével. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Lassan 3 hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel. Minden rendben van köztünk, tényleg tök jól megvagyunk, csak azt hallom vissza a környezetétől, hogy sose látták még Őt ilyen boldognak és kiegyensúlyozottnak, és ezzel én is így vagyok. Pont ezért gondoltam, hogy nekünk soha nem lesznek hasonló problémáink, viszont pár hete nagyon nyomaszt valami, pontosabban valaki. Évek óta táncol a barátnőm, és egy ideje (1 éve azthiszem) 'új' edzője van, aki történetesen pasi. Egyszer bent voltam egy edzésükön, már akkor is gyanús volt, egyszerűen túl közvetlen volt a barátnőmmel, másokkal szemben pedig nem. Végig kommunikáltak, ha nem is szavakkal, de összenézésekkel, meg mittudomén, baromira zavart de persze nem említettem a barátnőmnek. Pár nappal később volt gálájuk, ahol csak egyetlen pillanatra néztem oda, és azt láttam, hogy a barátnőm lézeng, közbe nyalókázik, odamegy hozzá a srác, dumálnak, aztán kiveszi a barátnőm szájából a nyalókát, belenyal (nem tudom másképp leírni), majd visszarakja a szájába.... Jó, nyilván ez nem jelenti azt hogy biztos kavarnak, de annyira bizarr volt, és nem tudom kiverni a fejemből azt a pillanatot..

Persze ezután mániákus lettem, egy évre visszamenőleg megkerestem mindent, amit tudtam, például a barátnőm instagramján, ahol azt láttam, hogy nagyon sokat lógnak/lógtak együtt, kettesben is, és zavaróan sok közös kép van fent róluk...Most volt pár napja ilyen csapatkarácsonyuk, vagy mi, nem hiszem el, hogy nem volt egy létra, egy szék, vagy valami, csak úgy lehetett feldísziteni a bazi nagy fenyőfát, hogy a barátnőm a srác nyakában ül, és úgy díszit. Ott volt egy rakás lány, és pont a barátnőm...Nem vagyok alapjáraton féltékeny típus, de ez a gyerek még pasi szemmel is jól néz ki, pont olyan, akiért minden csaj oda van/vagy oda lehet, jó izmos, meg tudomisén...biztos hogy a barátnőm se tartja csúnyának..

Nem akarok pánikolni, semmit nem mondtam a barátnőmnek erről, nem akarom hogy idiótának nézzen, de nagyon zavar...mit tegyek? Hogy küzdjem le ezt a beteges rettegést? Egyáltalán, lehet valami alapja ennek?

22F (a barátnőm 18 amúgy)


2015. dec. 23. 15:37
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
52%
Öregem mond meg a barátnõdnek, hogy rohadtul zavar a dolog. Ha Kell rendezdle a szép fiút De ne betegeskedj meg féltékenykedj. Nem csak evésre meg csókra van a szád beszélj a nõddel!
2015. dec. 23. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
22%
Pff, én ott helyben kiadtam volna az útját mikor volt az a nyalókás eset. Elhiheted, hogy a barátnőd nagyban horpaszt vele amikor erre alkalmuk van, pl. edzés után.
2015. dec. 23. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
35%

"Mit tegyek?"


Lapát...

2015. dec. 23. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
22%
Biztos hogy kúrogatja.
2015. dec. 23. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Régebb óta ismerem a barátnőmet (még azelőttről, mielőtt összejöttünk), és egyszerűen nem tudom/nem akarom elhinni, Ő nem ilyen lány...tudok az összes kapcsolatáról, meg általában arról, hogy áll a pasikhoz, és nem tudom róla elképzelni hogy ezt csinálná..
2015. dec. 23. 15:49
 6/18 anonim ***** válasza:
Nem vagytok már pólyások, mondd meg neki, hogy zavar téged ez a dolog, és tudni akarod, van-e valami köztük.
2015. dec. 23. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
Ja meg, azon a bizonyos gálán csak fél füllel hallottam, ahogy a srác odaszólt a barátnőmnek, "bébike" megszólítással. Csak ha ez még nem vert volna eléggé fejbe, még a kapcsolatunk elején, egyszer mondtam neki ezt a szót, és rögtön rámszólt, hogy utálja ha bárki is ezt mondja, szóval ne..
2015. dec. 23. 15:56
 8/18 anonim ***** válasza:
62%

Az az érdekes, hogy ha egy éve az edzője, ti meg 3 hónapja vagytok együtt, akkor miért nem vele van most? Miért ti vagytok párkapcsolatban?


A lényeg: ültesd le és beszéljétek át a dolgot! Mondj el mindent, ami zavar és találjatok valami megoldást!

2015. dec. 23. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
#8 - ez az egyetlen, amibe kapaszkodok, hogy lehetne vele is, de mégse.
2015. dec. 23. 16:03
 10/18 anonim ***** válasza:
62%
@9: Plusz még ne felejtsük el, hogy a barátnőd 18 éves és nem írtad, hogy amúgy a kiállása, gondolkodása gyerekes/korának megfelelő/inkább idősebbekére hajaz. Simán lehet, hogy a barátnőd csak poénnak fogja fel ezt az egészet és az edző nyomul. Illetve van még valami: táncedzők között akadnak homoszexuálisok vagy erősen olyan viselkedési mintát követő oktatók is (nem akarok megsérteni senkit, de hasonlóban már volt tapasztalatom), szóval az is lehet, hogy csak "barátnők".
2015. dec. 23. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!