Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti ezek után próbálnátok még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti ezek után próbálnátok még megmenteni a kapcsolatot? (Hosszú)

Figyelt kérdés
A barátommal több mint 3 éve vagyunk együtt, az elején minden jól ment, aztán az utóbbi 1 évbe nagyon elfajultak a dolgok. Nagyon agresszív volt, csúnyán beszélt velem (enyhén szólva, nem akarok most konkrét dolgokat írni, nagyon hosszú lenne akkor), sokszor meg is ütött, bár ezt senkinek nem mertem elmondani. Mindig azt mondta, azért ilyen velem, mert én ezt érdemlem, én viselkedek úgy hogy ezt tudja csak adni viszonzásul. Rengeteget sírtam miatta az elmúlt 1 évbe, de valamiért sosem tudtam elengedni. 2 hónappal ezelőtt jutottam el oda, hogy szakítok vele, de ő elkezdett könyörögni egy utolsó esélyért, mert ő nagyon szeret, és sosem akar mást csak engem. És pont akkor került be egy másik fiú a képbe, aki nagyon aranyos, bejövök neki és nekem is ő,párszor beszélgettünk. Akkor teljesen úgy gondoltam, hogy véget vetek a kapcsolatomnak (nem a srác miatt), és megpróbálom ezzel a sráccal, mert régóta tetszett már nekem is, de végül annyira őszintének láttam a barátomat, még sírt is, hogy adjak magunknak még egy esélyt, meg gondolom valamilyen szinten még szeretem/szerettem, hogy úgy döntöttem, mégsem szakítok, és elfelejtem azt a másikat. Viszont alig telt el 2 hónap, megint olyan dolgokat csinált velem a barátom, amik miatt besokalltam az elmúlt időben, és ami miatt szakítani akartam. Ezért most úgy érzem, lehet hogy kár volt adnom neki egy esélyt. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy nincs jóba a szüleivel (amit meg is értem, engem is felidegesítenek amikor ott vagyok) és ezáltal ő is állandóan ideges, tudat alatt, és nem tudom, azért ilyen agresszív velem is, és ha esetleg elköltözne otthonról, akkor megváltozna? Sajnos ez még soká valósulhat meg, de merjek erre alapozni? A másik dolog, hogy úgy érzem nem egyek a céljaink, ő nem családcentrikus, utálja a gyerekeket. Igaz, hogy fiatalok vagyunk még, de ha már 3 éve az életem része, akkor nyilván vele tervezek közös jövőt. De ő erre azt mondja, hogy 19 évesen nem akar még a gyerekkel foglalkozni. Igazából én sem, csak attól félek, hogy rossz emberre pazarlom az időm, mert ha most utálja a gyerekeket, miért változna meg a véleménye 5-6 év múlva? A másik sráccal már legelső alkalommal a hosszú távú céljainkról beszélgettünk, és tök sok mindenben egyezünk. Tudom nehéz így véleményt mondani, hogy konkrét problémákról nem írok, de nagyon sok sérelem van bennem, amiket nem tudom, hogy el tudok-e felejteni, de tanácstalan vagyok. Úgy érzem, hiába adtam esélyt, mégsem vagyok olyan boldog, amilyennek lennem kéne, viszont valamiért nem tudom elengedni, de ugyanakkor a másik srác is eszembe jut ( ráadásul napi szinten találkozok vele). Mit csináljak?
2016. jan. 8. 20:58
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Kár volt ilyen hosszú lére ereszteni a történetet - bár az egészet elolvastam, de fölösleges volt, a 3. sornál egyértelmű volt számomra a válasz.

Nem. Megütött. Ennyi.

2016. jan. 8. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű. Bántalmaz. Menekülj amíg tudsz.
2016. jan. 8. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
89%

Nagyon figyelj rám, mert csak egyszer, egy kommentben vagyok hajlandó leírni azt, amit már sok itt az agresszív, manipulatív baromállat barátjáról kesergőnek leírtam! Ezt az emberi manipulátor hulladékot el kell hagynod! Most azonnal! Szépen írj neki egy levelet, ha érthető módon nem mersz vele találkozni (hiszen mint láttad az ilyen nyomorultak nagyon értenek hozzá, hogy meghassanak, aztán ugyanolyan hulladék marad, hiába a könnyek - mint azt láttad!), aztán pedig letiltani, azonnal mindenhonnan! Semmilyen válaszra nem reagálni neki.

Nem volt, nem is lesz és soha nem is volt semmilyen joga téged megütni. Szépen leépítette az önbizalmadat, azért tartasz most ott ahol. Normális nő, ha össze is jön véletlen ilyen féreggel, és ilyen történik vele, az első után kidobja! Majd röhög egy jót azon, ha ilyeneket próbál neki mondani a p*cs. Ezeket azért mondja neked, hogy a markában tartson, mert tudja magáról, hogy egy értéktelen senkiházi, ezt vetíti ki rád! Te pedig hagyod! Ne hagyd! Szépen toll a kézbe, cucc összepakol, letilt, és soha vissza nem néz! Érted? Ha megértetted azonnal tedd meg, máskülönben ne itt panaszkodj, mert ha továbbra is vele maradsz, akkor azt kell feltételeznem, hogy neked ez így megfelel, tehát ne panaszkodj. Megfelel ez így neked?

Arról ne is beszéljünk, hogy nő létemre soha nem fogom megérteni a hozzád hasonlók agyát. Hogy még azon töprengsz, hogy hát ez a hulladék nem szereti a gyerekeket. Hogy egyáltalán ez vele egy opció, hogy ezen egyáltalán elgondolkozol. Fel nem foghatom. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy a saját gyerekemet nem engedném ilyen agresszív baromállat közelébe, nemhogy szüljek neki, és aggódjak, mert nem azonos a jövőképünk... Mert nehogy azt hidd, hogy azokat a gyerekeket (ha még egy nőt megver a sors ezzel a féreggel) nem verné agyba-főbe, mert éppen sírtak, mert éppen apa fáradt, mert éppen a ti hibátok, hogy forog a Föld...

Úgyhogy baromi gyorsan ébredj fel! Az hogy ez a "férfi" (khm... féreg) ilyen arról nem tehet sem az időjárás, sem anyuci, sem apuci, hanem az, mikor téged megütött először az-az ő önálló döntése volt. Mert ennyire becsült téged. Mint egy kutyát nagyjából, akibe bele lehet rúgni, ha nem viselkedik. És ő meg is mondta - ezt adod neki, hogy erre csak így lehet reagálni, ergo nem viselkedsz jól. Ennyibe vesz téged, és te még komolyan vele vagy. Erre kellene nagyon gyorsan ráébredni.


Majd elmenni egy pszichológushoz, hogy kikezelje belőled azokat a károkat, amiket ez a vadbarom okozott, mert már az írásodból is süt, hogy majdhogynem maradandó lelkisérüléseket okozott neked, önbizalom terén mindenképpen.


Úgyhogy toll, papír, levél, letilt, és kiirtani az életedből! MOST! Máskülönben ne panaszkodj, te szakasztottad, te szagoljad!


Elnézést a hangnemért, de az ilyen férgek kihozzák belőlem az indulatokat, az meg, hogy mennyire buta vagy ebben a helyzetben és beveszed a manipulációját, még jobban. Toll, papír! MOST.

2016. jan. 8. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Az elozo mindent leirt ami errol a temarol leirhato. Hulye voltal hogy visszafogadtad. Meg nem keso, most lepj le amig lehet.

Olvass kicsit utana a bantalmazo kapcsolatoknak.

Tipikus a -bantalmazas - mezeshetek periodus valtakozasa. Persze ugy, hogy mindig a no a hibas, "azert utottelek meg mert igy viselkedtel". Aztan persze megy a bocsanatkeres, hogy igy szeret meg ugy szeret. Es a no a vegen elhiszi hogy kiprovokalta a verest, de egyebkent "ugy szereti ot az az ember".

Nem. Nem szeret. Magat szereti. Uralkodni szeret. Tipli de gyorsan mielott rosszabb lesz.

2016. jan. 9. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Dobd ki, és menj a másik sráchoz!
2016. jan. 10. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Könnyu mondani h dobd ki szakits mert a kerdezö ezek szerint verések es utlegek között nött fel es neki ez egy normalis allapot .

Nehez lesz szakitani nagyon sok szeretetet kene kapjon h képes legyen rá , es lehet az se lesz elég.

Sajnos észérvek nem segitenek itt mert az erzelmek irracionalisak.

Gondolom a kerdezö erre azt fogja valaszolni h nem ütlegelték gyerkkorában csak nèha kapott ha megérdmelte.

Veszett fejsze nyele

2017. dec. 2. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Hogy döntöttél kérdező? Mi lett veled azóta?
2019. dec. 16. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!