Egyszerűen nem esik jól, ha udvarolnak nekem. Annyira rossz érzés. De mégis mért?

Pontosan. 18 éves lány vagyok. Eddig összvissz három olyan kezdeményező volt, aki nem csak egy egyéjszakás kalandot akart. Szóval udvarolt, puszi az arcra, ilyesmik.

Én úgy vagyok ezzel, hogy annyira vágyok egy ilyenre, hogy valaki rólam gondolkodjon, figyelje, miket csinálok. Aztán, ha mégis valami ilyen történik, már azt kívánom, bárcsak ne is vett volna észre (akárki legyen is).

Mert olyan furcsa, hogy valaki nem barátként kezel. Hogy nem úgy van velem, hogy csak dumálunk, és közben semmi vonzódás.

Eddig nem igazán voltak komoly kapcsolataim, mindig elvoltam az ácsingózásssal, a baráti körömmel, új emberek megismerésével. Nem szoktam hozzá a "puszit ad és várja, hogy megint talákozzunk, hogy a szemebe nézhessen"-hez.

És ahogy írtam, aztán annyira felborít mindent, ha valaki jelentkezik nálam. Valahogy nem veszem természetesnek, hiába akarom úgy felfogni, mint egy olyan dolgot, ami másokkal is megtörténik, nekem csak az van a fejemben, hogy ez egy nyűg, ami nekem kín szenvedés, nem megy, erőltetnem kell, és hogy nem is fog menni, akárki is legyen az illető.

Szóval akarom, de aztán már kikívánkozok belőle, ha megtörténik. Rosszak ezek az ellentétes érzések.

Szerintetek idővel fog ez változni? :( Mintha nem érezném magam még elég felnőttnek ehhez a "járósdihoz". Mert ha belegondolok, hogy 20 évesen is így el fogom lökni őket nem szándékosan... De szinte már rosszul esik, ha valaki találkozni akar velem, én meg elmegyek, mert hátha most más lesz, de nem lesz más, és erőltetnem kell, és az a légkör, ami beleng minket... amiben szinte már tapintható, hogy meg akar ölelni... Annyira nem szeretem, zavar.... :(

Mért van ez? :( Kérlek, segítsetek, mert... jajj. Nagyon rossz.