Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lehet ezen a siralmas...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet ezen a siralmas mélyponton túljutni?

Figyelt kérdés
A párommal sajnos, mélypontra jutottunk. Imádjuk egymást, de a szexuális életünk gyakorlatilag nulla, mióta megszületett a kislányunk, aki már 2,5 éves (!!!). Ez azonban sok minden másra is kihatással van, érzem, feszültséget generál köztünk. A probléma ott vette kezdetét, hogy teherbe estem. Akartuk a picit, de a terhesség alatt a páromnak ellenérzései voltak, így mindössze kétszer voltunk együtt. Azt mondta, nem kívánja így, mert fél, hogy baja lesz a babának. Azóta megszületett a kislányunk, egyszer voltunk együtt. Vagy túl fáradt, vagy ideges a munka miatt. Megértem, rengeteg felelősséggel jár a munkája, felelős beosztásban dolgozik, pénzzel, céges pénzügyekkel foglalkozik, ez tényleg sokat kivesz az emberből. Eleinte azt hittem, hogy azért az én hibám is. Mert hát szülés után jó ideig volt pocakom, a bőröm sem volt reklámba illő, aránytalanul fogytam, de hát a legtöbb nő már csak ilyen. Elkezdtem sportolni, reméltem, hogyha szép alakom lesz, feszes bőröm, izmos testem, az majd jó lesz. Hát most itt vagyok, hajszálra vagyok attól a bizonyos "kockahastól", nem panaszkodom, tényleg meghozta az eredményét a kitartó edzés, de így sem jó. És feladtam. Nem tudom, mit tegyek, hogy jó legyen. Mert most zavarja a kupi (gyerek mellett csak álmodom standard rendről, de igyekszem), vagy a mosatlan (lassan már rommá mosogatom a kezem, hogy ez se legyen baj), vagy mosni kellene (eskü, hamarosan Mosó Masa lesz a második nevem!), vagy a lakásfelújítás miatt ideges, mert nem igazán haladunk... Vagy szimplán fáradt. Tudom, hogy nincs senkije, és bízom Benne, szeretem a páromat, de teljesen kétségbe vagyok már esve. Nem tudom, mit rontok el, miért nem megy ez úgy, mint régen.

2016. febr. 27. 17:36
 1/9 anonim ***** válasza:

Rengeteg hozzád hasonló nő szexpartnerkeresőn keresgél. Nem tudom miért nem kíván, vele kellene megbeszélned ezt.

A munka és fáradtság csak mellébeszélés. Gondolom ugyanúgy maszturbál ő is mert igényli a dolgot.

2016. febr. 27. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Mondtad neki, hogy neked ez már probléma?
2016. febr. 27. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Beszéltünk róla, és igyekeztem kellő humorral, és tapintattal kezelni az ügyet. Nem akartam a férfiúi büszkeségébe gázolni, mert fordított esetben nekem sem esne jól. Tehát világos előtte is a probléma, még ha nem is szemrehányó stílusban, de azért vázoltam. A probléma az, hogy ezzel le is lett tudva a dolog. De nem változott semmi.


Kedves első!

Én azért nem szeretnék szexpartnert keresni. Maradok a páromnál. :)

2016. febr. 27. 17:45
 4/9 anonim ***** válasza:
Ha nem változott semmi akkor nem értette meg hogy ez mennyire komoly. A kapcsolatotok múlik ezen. Talán ideje lenne elhagyni a finomkodást.
2016. febr. 27. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
50%
Rettenetesen naív vagy. :) Tuti biztos, hogy van valakije. Attól, hogy otthon kedves veled, még mással simán lefekszik. Törődj bele, valószínűleg egy darabig még úgysem koccol le a szeretővel a gyerek miatt.
2016. febr. 27. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Nekem is fura ez az egész. Egészséges pasi nem hinném, hogy 2,5 év alatt 1x-i együttléttel bírná. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de szerintem is lehet valakije, mert mi ez a sok elutasítás? A nők jobban bírják szex nélkül, de a pasiknál magasabb a tesztoszteronszint és emiatt is más. Ne női fejjel gondolkodj!
2016. febr. 27. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Nem biztos, hogy van valakije. Lehet, csak nem működik már rendesen a cerka.
2016. febr. 28. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Az az 1 alkalom amúgy milyen volt a gyerkőc után?Csak, mert hallottam már olyanról is, hogy szülés után a nő úgy kitágult, hogy a párja kb. semmit nem érzett a szexből. Akkor meg elég kényelmetlen a dolog. Tudom ez most így megerőltető lesz most de mi lenne ha egyszer szexi fehérneműben várnád haza? Kényeztethetnéd egy kicsit plusz valami szexi táncot is alakítanék a helyedben. Sokan a gyerek után már teljesen elfelejtenek romantikázni lehet a pároddal is ez van. Ez egy teszt is lehet, mivel ha ez sem használ akkor ott valami komoly gond van, amit vagy közösen vagy segítséggel kell megoldanotok.
2016. febr. 28. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Köszönöm a tanácsokat, végül is leültünk és megbeszéltük. Komolyan, minden viccelődést félretéve. Arra jutottunk, hogy ezen s.o.s. változtatunk, mert nem jó irányba haladunk. A néhány nap tapasztalata az, hogy megértette és ez engem is úgymond, fellelkesít. :) Ahogy látom, mindig van kiút. :)

2016. márc. 2. 16:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!