Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan, aki feladta az életét a párjáért, mesélne róla?
Én feladtam a fiatalságomat az első barátnőm miatt, akivel 19 évesen jöttünk össze. Onnantól kezdve nem igazán jártam el sehova, a haverok nagy része szép lassan kikopott (igaz volt ez rá nézve is). Aztán ő beleunt a kapcsolatba, talált magának új barátnőket, akik hirtelen fontosabbak lettek, mint én, aki már eljegyzést és összeköltözést tervezett. Végül 3 hete kidobott, nagyon rosszul érintett, mert itt maradtam tök egyedül. Az 5 és fél éves kapcsolat alatt ráadásul rendesen elhagytam magam, 20 kilót szedtem fel, ezért most kőkeményen edzek és figyelek az étkezésre, ez legalább leköt, és segít újraépíteni a romokban lévő önbizalmamat. Azóta mondjuk megnéznek a lányok az utcán, ez nagy segítség :)
Azon vagyok most, hogy megtaláljam önmagam, szerezzek néhány új cimborát, akikkel néha elmegyünk sörözni, és bízom benne, hogy előbb-utóbb jön majd egy olyan lány, aki tényleg szeret, és nem fog magától eldobni.
Úgyhogy senki ne adjon fel semmit a párja miatt! Ha így tesz, és vége lesz, utána kínkeserv lesz!
25/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!