Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Azért 10 év viszony után idő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azért 10 év viszony után idő szerű lenne összejönni végre?

Figyelt kérdés

Volt már olyan személy az életetekbe aki nagyon jelentős volt valami miatt?


Nekem a családom után egy lány jut egyből eszembe, akivel már 4 éves kora óta ismerjük egymást. Én most 24 vagyok ő 22. A szüleink együtt dolgoztak és már nagyon pici korunk óta sokat játszottunk együtt aztán ugyan abba az általános iskolába is mentünk. Én mindig kiemelt figyelmet fordítottam rá már egészen kicsi korom óta "teccett" és barátok voltunk. A 10 év "viszony" kicsit költői túlzás csak tök jól hangzott, igazából 9 éve kezdődött konkrétan a románc amikor is ő 13 volt (többnek tűnt) és akkor jöttünk össze először. Persze az még csak ilyen nagyon gyerek szerelem volt még csak puszikat adtunk egymásnak eleinte meg kézen fogva jártunk aztán persze elcsattant az első csók is. Utána már más sulikba mentünk de nem vezetem le az egész kronológiát lényeg a lényeg, hogy időről időre folyton valahogy közel kerültünk egymáshoz volt, hogy csak barátok volt, hogy több volt hogy utáltuk egymást de aztán mindig összetalálkoztunk valahogy és kezdődött az egész előröl. Amikor 17 volt akkor feküdtünk le először miután ő szakított az akkori pasijával. Először nagyon furcsa volt aztán sokat összejártunk és végül össze is jöttünk majd természetesen megint lelkizés dráma szakítás stb és ez így ment sokáig. Tudom eddig még tök tini kategória de ami igazán lényeges arra most térek ki.


Szóval 1 hete kábé tök véletlenül megint összefutottunk úgy, hogy már nagyjából 1 éve nem beszéltünk -ez rekord egyébként, én már azthittem örökre elfelejtett- itt Pesten mert én már egy ideje itt élek. Mint megtudtam ő is de ő még nem fejezte be az egyetemet, és természetesen én nagyon megörültem mikor megláttam és ő is, egyből elhívtam magamhoz -semmi hátsó szándékkal csak olyan hideg volt- és ott beszélgettünk rengeteget. Éppen hazafelé tartott szóval ráért nagyon, nálam volt fél 1-ig. Kábé mindent átbeszéltünk tényleg rengeteg mindent, ami eddig történt velünk és mik a terveink, hogy vagyunk mostanság miért nem találkoztunk eddig? Még el is pityeredett mikor szóba jött, hogy milyen régóta nem keresett és bocsánatot is kért ezért.

Ő szingli de éppen alakulóban van egy kapcsolata, nem meglepő neki igazán nem nehéz találnia valakit, szép okos és különleges.

Közben boroztunk is és hát este felé már kicsit oldottabb lett a hangulat én például puszilgattam simogattam, ő szóba hozta a szex témát de más nem történt. Viszont a beszélgetés hevében szóba hoztam, hogy mi már majdnem 20 éve ismerjük egymást és már 10 éve "kavarunk" miért is nem vagyunk még együtt már rég össze kellett volna házasodnunk?! (talán picit eltúloztam) Ő meg mondta, hogy "b@zki tényleg". És hát végülis elterelődött a szó meg nem mondtam ezt olyan komolyan (de) inkább csak röhögtünk rajta. Viszont azóta is ezen gondolkodom és tényleg van benne valami. Szinte amióta az eszemet tudom ismerem, szinte már mindenen átmentünk együtt, mindketten voltunk másokkal is és szerintem nálam jobban senki sem ismeri. Legjobb barátok voltunk, hogy így mondjam nagyon hasonlítunk és szerintem már nem okoznánk egymásnak meglepetéseket. Valamit mindig éreztem iránta és ő is irántam kicsit olyan mintha egymásnak teremtettek volna. Én rá mindig vigyáztam, oroszlánként védtem és nem egy srácot vertem már szájba miatta. Régen haragudott is rám ezért mert "nem vagyok az apja".


Már így viszonylag érett fejjel én úgy gondolom ha bárki mellett megállapodnék az csakis ő lehet. Jelenleg csak barátként tekint rám állítása szerint, és nem szeretne átverni senkit (ott az a másik tag) ezért nem is tudom mikor találkozunk legközelebb. Volt már valaki hasonló helyzetben? Vajon az a nem véletlen, hogy még nem vagyunk együtt vagy az, hogy miért közeledünk egymáshoz újra és újra mindig? Nem szeretnék kertelni neki mert már hova húzzam tovább az időt. Nem vagyok benne biztos, hogy ez ennyi idő után jó ötlet e de más nem jut az eszembe. Szerintetek?


2017. jan. 23. 19:22
 1/3 anonim ***** válasza:
Igen.
2017. jan. 23. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem
2017. jan. 23. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Lattad az Ahol a szivarvany veget er c. Filmet? teljesen a ti tortenetetekrol szol, ott happy end a vege, de addig sok evig pont egymas mellett mentek el, jo film :-) nezd, ha neked tetszik a lany, most vagy soha huzz bele es teperj amig nem jon ossze a masik fickoval, mert csak megint honyolultabb lesz utana. Egy probat meger, viszont ha nem jon ossze, erdemes tovabblepni, nem varhatsz ra gy eleten at.en szoritok nektek :-)
2017. jan. 23. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!