Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Skizofrén a barátom?

Figyelt kérdés

Komolyan aggódom a páromért. 21 éves, fiú, 1 éves kapcsolat.

Mikor még nem jártunk, akkor is voltak furcsa dolgok. Egyik nap a felhők felett járt, másik nap azt se tudta mi baja, feszült volt. Elmondta, hogy gyerekkorában rendőrök mentek ki hozzájuk családi viták miatt, az apja mérgében kárt tett magában, stb.

Mikor még nem voltunk együtt, már akkor volt, hogy pl. megbeszéltünk egy találkát keddre, és ő szentül meg volt győződve, hogy csütörtökre volt megbeszélve. 20. alkalommal már elég ideges voltam, de mint kiderült, a családjában is ilyen szétszórt volt. Összejöttünk.

A párom közölte az anyjával, hogy:"Anya, tegnap 4x hívtalak napközben és beszéltünk is". Mint kiderült, egyszer sem beszéltek aznap, és ezt már velem is csinálta, hogy mondta, hogy aznap már beszéltünk telefonon, és igazából ez meg sem történt. Múltkor már felhívott az iskolájából, hogy nem emlékszik arcokra az utcán akik rá köszönnek, és azt se tudja azok kicsodák, meg, hogy honnan ismeri őket. Nem vette komolyan, de én eléggé.

Aztán szinte minden este rosszat álmodik, múltkor ÁLMÁBAN kinyitotta a szemét, rám nézett, és közölte, hogy ki fog írtani mindenkit. Képzelhetitek mit éreztem ijedtemben.

Mostanában volt, hogy megcsörgetett telefonon, nem vettem fel mert dolgom volt de 10 perc múlva visszahívtam. Kinyomott. Írtam neki egy smst, hogy minden rendben? Vissza írt, hogy persze. Felhívtam és kérdeztem hogy mi volt ez, miért csörgetett meg? Erre közölte, hogy ő nem csörgetett meg engem egyszer sem.

Nem tetteti a hülyét, hanem tényleg úgy emlékszik. NAgyon aggódom. Egyik nap madarat lehet vele fogatni, másik nap meg minden apróságért belém köt.

Az anyja is észrevette, hogy milyen stresszes a párom.

A páromnak a pszichológust esélytelen mondanom. Ő nem látja be, hogy ez van.

Szerintetek nagy a baj?


2017. febr. 15. 14:51
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Nagy. Ha nem hajlandó megvizsgáltatni magát, hagyd ott!
2017. febr. 15. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszodat.

Valahogy segíteni akarok rajta, nem akarok egyből a szakításra gondolni. 21 éves. Előtte még az élet, lelkileg nem szabad ilyen instabilnak lenni.

2017. febr. 15. 15:04
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Azon lehet segíteni, aki hagyja. Szerintem szabadulj meg tőle, mielőtt esetleg eldurvul a dolog.
2017. febr. 15. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Benne van a pakliban, de nem biztos, hogy skizofrén, igazából pszichológus vagy pszichiáter tudná megmondani.

Ha komolyan segíteni akarsz neki, akkor kérj időpontot TE egy pszichológustól, menj el hozzá s beszéljétek meg, hogy hogyan tudnál a barátodon segíteni, vagy hogy hogyan tudnád őt rávenni arra, hogy belássa a problémáját.

2017. febr. 15. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
77%

A hagulatvaltozasokbol kiindulva lehet bipolaris zavara(manias depresszio)

Ami viszont (szamomra)nem lenne szakito ok ha hajlando lenne gyogyszerekkel kezelnie magat.

2017. febr. 15. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Legyél határozott Vele: vagy elmegy orvoshoz, vagy szakítasz Vele.Ez mindkettőtök érdeke ha szeretnél Vele maradni. Amiket írsz ijesztőek, és biztos,hogy nem csak a mai zűrös világ következménye ez a viselkedés.

Azt gondolom csak tudnád ha drogozna.


Orvosi segítségre van szüksége. Ha ezt nem hajlandó betökélni szerintem szakíts Vele, lehet,hogy sokkhatásként éri és azzal éred el,hogy lép valamerre.

Kérd az anyja segítségét is, hátha ketten rá tudjátok beszélni egy vizsgálatra.

2017. febr. 15. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Én ugyan nem tudom megnevezni a problémát, de az biztos, hogy ez nem természetes, olyan mintha hanyatlana a memóriája.

Mindenképpen vizsgáltassa ki magát, aggasztóan viselkedik!

2017. febr. 15. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Ez nem bipolaris.

De mindenkepp doki kell!!!

2017. febr. 15. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Szerinten is inkább bipoláris tünetek ezek. Mániás fázisban néha annyira túlpörög az agy, hogy hallucinál az ember, vagy ide-oda cikáznak a gondolatai és nem tudja, hogy amire az előbb gondolt, azt megcsinálta-e már, vagy akár teljesen ki is megy a fejéből. Van, hogy egy egyszerű mondatot nem tud befejezni az ember emiatt, mert félúton eszébe jut vmi más és elfelejti, vagy elveszti az érdeklődését az előző téma iránt:( (sajnos tapasztalatból tudom)

A családi háttere is elég gázos, nagy eséllyel örökölhetett vmit.

Jó lenne rávenni, hogy elmenjen dokihoz.

2017. febr. 15. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
ez doki. skizo valami
2017. febr. 15. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!