Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férfiak titeket mennyire zavar, ha a párotok meghízik? (ami nem betegség vagy terhesség miatt, hanem hanyagságból?

Figyelt kérdés
2017. márc. 5. 09:04
 1/7 anonim ***** válasza:
54%
Sok mindentől függ. Ha alapból husis volt, és jött rá még egy kicsi, akkor annyira nem zavar. Ha vékony volt, és lett rajta egy kis husi is, az még tetszik. Viszont ha sokat, értem ezalatt, hogy 10-15 kg az igenis zavar. Heti 4szer járok konditerembe azért, hogy megtartsam a formámat, és fogok akkor is, ha barátnőm lesz, hiszen tisztelem annyira, hogy tudom, hogy az a külsőm fogta meg, amilyen akkor voltam, amikor összejöttem vele. Nem várhatom el, hogy vonzódjon hozzám ha elhízom, és én se tudnék annyira vonzódni hozzá kövéren, mint amikor összejöttünk, és vékonyabb volt. Az elején nem lenne szakító ok, megpróbálnám rávenni a változtatásra. Ha igyekezne, akkor segítenék neki, büszke lennék rá. Ha tartósan leszarná, akkor a vonzalom hiánya miatt meghalna a kapcsolat, és valószínű szakítanék. Te is írtad, én is írom, ez akkor érvényes ha ez a meghízás nem betegség és nem áldott állapot miatt jött össze. 23/F
2017. márc. 5. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

hát nagyban függ honnan indult és hova jutott...

nekem alapból a teltebb alak vonzó, de azért van egy határ, hanyagságból elhízott lányok nem tetszenek...


24F

2017. márc. 5. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
32%
Én lecserélném egy vékonyabbra. És ha már csere, akkor egyből fiatalaba is:)
2017. márc. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
85%
Nő vagyok, csak visszajelzek: bennünket nőket is zavar ha a párunk meghízik, emiatt azért kevesen szakítunk, bár számunkra is fontos egy előnyös külső :)
2017. márc. 5. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Engem nagyon zavarna.

Nem az elhízás, hanem a hanyagság miatti elhízás.

2017. márc. 5. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Én mindig hízok kicsit télen, ez olyan +5 kiló szokott lenni, ha jön a tavasz és többet mozgok, lemegy hamar. Páromat sose zavarta. 25/N
2017. márc. 5. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerencsére a páromat jobban zavarja a súlya mint engem, ezért nekem max annyi a feladatom, hogy biztatom arra minél többet sportoljon. Ami a terhességet illeti, az már egészen más szitu, sokkal bonyolultabb helyzet. A legjobb barátoméknak most születik babájuk és a párja nagyon elhízott, majd 40kg szedett fel terhesség alatt(terhességi diabétesz), a bőre nagyon sok helyen elszakadt, alíg ismerni rá. De erről nem igazán tehet, és valószínűleg rendeződni fog a helyzet. Már nagyon régen nincs szex közöttük, a haveromon látom, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, de nem balhézik, nagyon várja a kis trónörököst. Nincs mit tenni át kell vészelni ezt az időszakot.

Ha valaki 5kg hízik az nem probléma, annak nagy része víz, azt le lehet adni diétával és kicsit több mozgással. De aki felkap 1 év alatt 15-20kg, az egyszerűen nem normális, ezt neki is éreznie kellene. Fél évente vehet új ruhákat, egyre nagyobbat, érzi hogy valami nem stimmel, de semmit nem tesz ellene.

Férfiként én is odafigyelek a súlyomra, érzem ha a nadrágom szorítani kezdi a hasamat, tudom hogy vissza kell fognom magam és küzdök ellene....ezt a partneremtől is elvárom.

2017. márc. 6. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!