Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan tudnék megszabadulni tőle?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnék megszabadulni tőle?

Figyelt kérdés
Fél évig együtt voltam egy orosz pasival, aki csak ideiglenesen tartózkodott itt, ugyanott dolgozott, ahol én és így ismertük meg egymást. Semmi ehhez hasonló viselkedést nem mutatott felém azalatt a fél év alatt, amíg itt volt, majd kb 2 hónapja visszament Oroszországba és megbeszéltük, hogy úgy találkozunk, hogy vagy én megyek hozzá, vagy ő hozzám. Neten keresztül tartjuk addig is a kapcsolatot és egyre többet inzultált csak úgy random. Olyanokat mondott, mint pl: Szerinte hasznavehetetlen vagyok és nem tudja miért pazarolja olyan emberekre az idejét, mint én. Ráadásul olyan porfészek országba, mint ez nem szívesen jön stb. Mondtam neki, hogy még egy ilyen kijelentés és én otthagyom. Múlthét hétvégén eljött hozzám és mondta, hogy találjuk ki, mi legyen velünk. A nagyon bunkó viselkedése továbbra sem változott, így kereken megmondtam neki, hogy akkor ennyi volt a kapcsolatunk, mert nem vagyok hajlandó ilyen emberrel együtt lenni, mire ő megütött és elhordott mindenféle utolsó senkinek. Ahonnan tudtam letiltottam, de így is szokott hívogatni vagy 2 különböző számról. Azokat úgyszintén letiltottam, majd kb minden másnap új és új profilokat csinál, amiken keresztül fenyeget engem, hogyha nem gondolom meg még egyszer a döntésemet, akkor a legközelebbi találkozásunkkor cselekedni fog. Nem tudom, a rendőrség mennyire foglalkozik ezekkel. Félek nem nagyon érdekelné őket, azért nem tettem meg ezt a lépést még.
2017. ápr. 25. 23:17
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Mond meg neki, hogyha nem száll le rólad feljelented zaklatásárt és életveszélyes fenyegetésért. Ott a bizonyíték a levelezésekben, a hívás listán is ott van, hogy mennyiszer hívogatott.

Ha ettől sem száll le rólad akkor jelentsd fel.

2017. ápr. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
bemennék a rendőrségre,felnyomnám,a megütésért is.
2017. ápr. 25. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
9%
fizess,és megszabaditalak.
2017. ápr. 25. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A legrosszabb ***** válasza:
Poénkodj rajta, attól a falra fog mászni, pl. "ruszkije fasiszti, igyitye damaj", vagy "tavaris konyec", vagy "szuka bljat".
2017. ápr. 25. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Tedd meg a rendorsegen a feljelentest. Bizonyitekod van: fenyegeto uzenet es sok hivas.


Ezt kozold vele . Altalaban ezek utan mar lekopnak az ilyen emberek.

N

2017. ápr. 25. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Telefonszám csere, a fb profilod jegeld egy darabig, és akkor nem fog tudni zaklatni. Ettől függetlenül egy feljelentés nem árt, bár nehezen tudom elképzelni, hogy csak azért utazik párszáz kilométert, hogy fel tudjon pofozni.

Gázspré vagy sokkoló mindig jól jöhet, nem csak ez ellen a gyökér ellen lehet használni.

2017. ápr. 26. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

#6: Gázspray és társaival az a gond, hogy nagyon gyorsan visszájára sülhet el a dolog. Onnantól még akár az elő-

nyére is fordíthatja a történetet.


Egyébként tényleg a feljelentés a legjobb, ki tudja, le-

het még az országból is kitiltják...

2017. ápr. 26. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!