Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagyon szeretem. Mit tegyek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon szeretem. Mit tegyek hogy megváltozzon a véleménye?

Figyelt kérdés

Az a helyzet hogy megismertem egy fiút egy szórakozó helyen, pénteken. Nagyon jól elvoltunk bókolt, folyamatosan hozzám ért, megcsókolt, mindig rám mosolygott, és azt mondta nagyon örül hogy végre megismert egy ilyen lányt mint én. Velem még sosem történt ilyen, de azt hiszem hogy egy este alatt sikerült belezúgnom. Kicsit ittas volt már, de nem nagyon. Na és akkor másnap felhívtam hogy majd Vasárnap talizunk-e. Azt mondta hogy oké majd vasárnap megbeszéljük. Én hívtam vasárnap vagy ötször, meg két sms-t írtam neki, semmi válasz. hétfőn sem reagált 2 sms-re, és 3 hívásra. Majd délután jött tőle egy olyan sms hogy ő nem akar semmit, és felejtős a dolog. De én viszont közben nagyon nagyon beleszerettem, és azt hiszem hogy nem tudok nélküle élni. Ő lenne az igazi. Azt mondta túl gyerekes vagyok, azzal hogy nyomulok. Szerintem ebbe nem volt semmi nyomulás. De én megakarom szerezni. Mit tegyek?


én 16L ő 17F


2010. máj. 17. 20:58
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg nem valami érett egy részeg flörtre alapozni.
2010. máj. 17. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

szerintem sürgősen felejtsd el és tényleg ne keresd többet, és amúgy eléggé nyomultál...

így semmit nem érsz el ha ráerőszakolod magad sőt még rosszabb lesz, hagyd hogy ő keressen ha nem keres akkor pafff hidd el lesz még 100pasid is

2010. máj. 17. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Hat bocsi de szerintem is nyomulas ez...en sosem hivogatoma fiukat.hadd hivogassanak ok engem...tok ciki,hogy amiutan annyi smsre nem valaszolt es a telefont se vette fol,te masnap is megprobaltad...sztem hagyd a fenebe!bizonyara egy nagykepu fa**.de azert neha gondolj a noi buszkesegedre mielott igy viselkedsz egy pasival.:)
2010. máj. 17. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Semmit ne csinálj. Mire számítottál? :D

Rányomultál, pedig egyértelműek a szándékai. Ez csak egy hirtelen fellángolás, hamarosan elmúlik. Csak sz*rd le..

2010. máj. 17. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Huuuhaa, szerintem is nagyon nyomultál!!!

Először is: már te ajánlottad fel a randit, nem pedig ő.

Másodszor: Amikor még aztán vasárnap se jelentkezett, pedig elméletileg aznap találkoztatok volna már nem kellett volna hivogatnod, ez már egyértelműen azt jelenti(főleg ha még nem is reagált), hgy nem akar tőled semmit! És hogy te még aztán hétfőn is zaklattad, kénytelen volt irni egy sms t, mert magadtól nem jöttél rá,hogy hagyd békén!

Harmadszor: Nem lehetsz belé szerelmes, ha nem is ismered! Csak simán megdicsért párszor, mond már meg miért szereted!? Nem hinném hogy annyira meg tudnád indokolni...

Ne higy el mindent a pasiknak, főleg ne szórakozóhelyen amikor még be is vannnak piálva! Felejts drága, már ha van mit... Szép együtt töltött órákat? Heh...

2010. máj. 17. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

csak tanulj az esetből, a legtöbb pali ugyanígy fog lapátra tenni, ott a szórakozóhelyen minden jó, aztán utána mintha nem is ismerne. Ergo, ilyen helyen rendes kapcsolatot kezdeni nem nagyon lehet.

+ban sok a tudatmódosító használata :D

2010. máj. 17. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!