Párkapcsolatok miért a számonkérésekről, kisajátításokról szólnak?

Ezzel csak akkor van baj, ha ezt az adott fél számonkérésnek érzi és kisajátításnak.

alapból azt kéne éreznie a másiknak, hogy a másik szereti tudni azt, hogy hol vagy jól vagy e merre vagy és nem azért mert számon akar kérni hanem mert félt téged aggódik érted.

a kisajátítás szintén hasonló, akit szeretünk és imádunk azzal szeretünk minél több időt együtt lenni, ezzel megint csak akkor van a baj, hogy ha az adott fél korlátozva érzi magát, ha úgy érzi, hogy nem engedik levegőhöz jutni ha nem engedik őt elmenni a barátaival.

Ez viszont a bizalomról szól.

Szóval egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan érzi az ember és mire mondja azt, hogy kisajátítás és számonkérés. Mert ha ezt érzi egy kapcsolatban akkor az nem igazi.

A párod komolyabban gondolja a dolgot, mint te, te meg kevés vagy ahhoz, hogy szakíts vele, és közben mennél másfelé, ha jól értem.

A szabadságot nem lehet "megadni" - azzal születünk.

Én pl. arra használom, hogy minél többet legyek a párommal.

A kérdezőnek igaza van. Akik leszólják, valószínűleg rosszul értelmezik azt, amit ír.

Megpróbálom megfogalmazni.

Nem úgy kell ezt érteni, hogy ne legyen semmi felelősség a kapcsolatban, vagy hogy mindenki azzal kefél, akivel akar. Azt sem jelenti, hogy nem érdekel a másik. A kulcs az, hogy hogyan lehet kialakítani a bizalmat kisajátítás és számonkérés nélkül.

Sokan úgy oldják ezt meg, hogy megpróbálják kizárni, megakadályozni és megelőzni az olyan helyzeteket, amik potenciálisan bizalmatlansághoz vezethetnek. Ha magukról van szó, nem flörtölnek másokkal, nem táncolnak/ismerkednek/találkoznak/beszélgetnek ellenkező nemű emberekkel stb. Ha a párjukról van szó, hasonló dolgokar várnak el, plusz megy az ellenőrzés is: beszélgetések olvasgatása, telefoncsekkolás stb. Ez a bizalom hiánya, és szerintem elég borzasztóan hangzik.

Az alternatíva az, hogy nem támasztasz elvárásokat a párod felé, te viszont megadod neki mindazt, ami a bizalomhoz kell.

Tehát nem kérsz számon semmit, nem tiltasz meg semmit és nem sajátítod ki semmilyen téren. Én sosem korlátozom semmiben a páromat és nem ellenőrzöm: szó szerint azt csinál, amit akar, és ez visszafele is így működik. Ugyanakkor ismerem őt és megadom neki azt a megerősítést, amire szüksége van és nem titkolózok előtte. Hozzáférek mindenéhez, ha akarok, de még sosem néztem bele semmilyen beszélgetésébe. És mivel megbízom benne, úgy gondolom, hogy ő is ezt csinálja velem.

Hasonló ez, mint a pesszimizmus-optimizmus: ha elvárásokat támasztasz, akkor neked az a "semleges", elégedett helyzet, amikor a párod teljesíti az elvárásaidat. Nekem nincsenek elvárásaim, ezért én hálás és boldog vagyok, hogy a párom vállalja az erőfeszítéseket ahhoz, hogy bízzak benne.

Az eredmény hasonló: mi is tisztában vagyunk vele, hogy mit csinál a másik, de felesleges korlátozások és terhek nélkül. Szerintem ez az igazi szeretet, amikor a bizalommal együtt járó sebezhetőséget is vállalod.