Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám maximumra növelni az esélyét annak, hogy mellettem marad és hűséges lesz hozzám örökre?

Figyelt kérdés

Van barátom, nagyon szeretjük egymást, lassan 5 éve együtt vagyunk. Idősebb vagyok nála, neki én vagyok az első barátnője. Együtt tervezzük a jövőt, együtt fogjuk felépíteni az életünket, jövőre össze fogunk költözni.

Én teljesen megbízom benne, tudom, hogy nem csal meg, és, viszont azt is tudom, hogy nagyon ritka az, hogy az ember az első párjával éli le az életét úgy, hogy örökre hűséges hozzá. Ráadásul ő piszok fiatal volt, mikor összejöttünk, és nem volt túl népszerű a lányok körében (pedig nekem tetszett). Azóta sokat férfiasodott, mind viselkedésben, mind kinézetben, objektívan szemlélve is azt mondom, hogy ő már egy nagyon jó pasi. Biztos nehéz úgy meglenni, hogy nem is tudja, hogy most mennyire lenne kapós, milyen lányokat tudna megszerezni.

Mit tegyek, hogy lehetőleg soha ne uralkodjon el rajta olyan szinten a vadászösztön, hogy képes legyen kockára tenni a kapcsolatunkat?


Lehetetlent nem várok, nem zavar, hogy megnéz másokat, nem zavar, ha elképzeli, hogy lefeküdne másokkal, nem érdekel, ha pornót néz, én csak azt szeretném, hogy ne csaljon meg és ne laposodjon el a kapcsolatunk. Szóval tapasztalt, intelligens emberektől jól jönne valami jó tanács, vagy útravaló. :)


2017. aug. 22. 16:05
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem igazán tehetsz semmit, ez nem csak egy emberen múlik, és tök mindegy, te hogyan viselkedsz, a másik ember tök máshogy is reagálhat dolgokra, mint ahogyan te elképzeled. Ráadásul ez egy olyan helyzet, hogy lehetsz te maga a tökéletesség, ő akkor is érezheti, hogy neki most más kell, nem azért, mert jobb, hanem mert soha nem is próbált mást és nem tudja és muszáj tudnia... Érted. Én nem görcsölnék rá a helyedben.
2017. aug. 22. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
95%
Ha a ,,sokat fèrfiasodott" magàba foglalja azt is, h komolyodott, ès èrett gondolkodàsù, akkor nem lesz gond. Egyik ismerősöm 17 èvesen jött össze a bnőjèvel. Ma màr 36 èvesek, azòta is együtt.
2017. aug. 22. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%
Bocs, de szerintem minden férfi egy nála kb. 10 évvel fiatalabb nővel képzeli el az életét, miután KIÉLTE MAGÁT.
2017. aug. 22. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Ne nagon agyaljál ezen és főleg ne görcsöljél rá. Az minden kép rontana egy idő után a kapcsolaton.

Előttem szóló. KIÉLI MAGÁT:)) 10 évvel fiatalabb nőt keres? Minek már keresni akkor egy 60 éves nőt?

2017. aug. 22. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Írni akartam neked privátot de nem tudtam valamiert.

De röviden akkor annyit le írok ide hogy velünk is ugyan ez a szitu, csak mi 2 éve vagyunk együtt. De tényleg ugyan ez a helyzet, mintha a mi történetünket olvastam volna, minden egyes mondat illik ránk. Kicsit fèlek mert az én párom is elég jó pasi lett.. rengeteg tini/nő/idősebb hölgyek is bámulják sokszor, de bízom abban hogy értékelni fog mindig engem, mert én voltam aki segített neki a nehéz időkben, és én voltam az az egyetlen csaj aki szóba állt vele.. Most már persze egy fullos csaj is szóba állna vele annyit változott. De nincs rá garancia hogy örökké együtt leszünk sajnos..:( De reménykedem és bízom abban, hogy legalabb ezen a téren rendbe lesz az életem. Nem kell rá görcsölni, szeressétek egymást, törődjetek egymással, beszéljétek meg a problémákat keressetek megoldást stb és nevessetek sokat:)

2017. aug. 22. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!