Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit jelent, ha a lány szünetet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit jelent, ha a lány szünetet kér a kapcsolatban?

Figyelt kérdés
A barátnőmmel 7 hónapja vagyunk együtt. Eddig minden rendben volt, kisebb veszekedéseket leszámítva. Miután felmondott a munkahelyén, azután kezdett minden megváltozni. Az elején örült, hogy végre otthagyhatta a munkahelyét, végre tudott rendesen tanulni és megvalósítani az életcélját. Unokatestvérénél lakott, közel hozzám, de valamiért összevesztek és mennie kellett. Le kellett költöznie az apjához (uncsitesója vitte oda). Kicsit messzebb kerültünk egymástól (nem annyira vészesen messze, vonattal max fél óra a Keletiből). Amíg érvényes volt a BKV bérlete, folyamatosan jött és találkoztunk heti 3-4x. Elmondta mindig, hogy szar ott lenni (az apja alkoholista és bunkón viselkedik), gyorsan el akar onnan menni. Aztán jól el voltunk, mintha semmi baj nem lenne, nagyon boldog volt velem. Mentem le én is hozzá, elég sokszor, mindig jól éreztük magunkat, sétáltunk, beszélgettünk, egymáson lógtunk. Egyre kisebb hülyeségeken kezdett el kiakadni. Majdnem ugyanaz az életcélunk, szakmailag többet tudok, mindig kérdezett, válaszoltam, de elkezdte mondogatni, hogy hülye vagyok, ne okoskodjak. Facebookon egyre többet veszekedtünk (mindig ő kezdte). Egy együtt töltött nap után mindig írt, hogy jobb lenne, ha csak barátok lennénk, ebbe persze nem mentem bele (nem tudnék sima barátja lenni, nagyon szeretem). Ezt mindig megbeszéltük, hogy együtt maradunk, nem lesz olyan, hogy szünet és csak barátok leszünk. Egyszer egy barátnője kérdezett tőlem valami szakmai dolgot, barátnőm ezt megtudta és teljesen kiakadt, hogy ezzel megcsalom, miért nem szóltam neki, hogy a bnője kérdezett tőlem vmit, túl kedvesen válaszoltam és ez gyanús neki (ez a kedvesség annyiban nyilvánult meg, hogy egy mosolygós smile-t használtam és ennek jelentése van), jöjjek össze vele, utáljam meg, neki van másik barátja és vele is együtt volt, miközben együtt voltunk, stb... Elkezdte, hogy nagy hiba volt összejönnie velem, csak viccből jött össze velem, mert még mindig a volt barátját szereti, stb... Később bocsánatot kért, megbeszéltük. Lementem hozzá, ez szóba se jött. Elmentünk sétálni egy erdőbe és végig szexeltük a napot, minden szép és jó volt, láttam rajta, hogy nagyon szeret engem. 1-1 ilyen szexelős nap után mindig mondta, hogy legyünk csak barátok, neki most nem kell semmilyen kapcsolat (persze mindig szex lett a vége). Valamelyik nap mondta, hogy nem jó ötlet találkoznunk, mert rájött, hogy a volt barátját még mindig szereti (ez kamu volt). Utoljára, amikor találkoztunk, elég furcsa és távolságtartó volt, olyan érzésem volt, mintha tök idegenek lennénk egymásnak. Mondta, hogy szüneteltessük a kapcsolatot,amíg nem lesz munkája és nem tud elmenni onnan, addig menjek el csajozni (ebbe nem mentem bele, hogy elmenjek csajozni). Ezt meg tudom érteni, nem mondtam neki, de nem mentem bele, hogy szüneteltessük a kapcsolatot. Félek, hogy el fogom veszíteni. Ez a szünet mit jelent? El fogom veszíteni? Szakítani szeretne csak nem akarja kimondani? Nagyon szeretem Őt és nem szeretném elveszíteni :(

2017. szept. 12. 14:54
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Ez a kérdés már volt és akkor is ugyanazt mondtam: a hölgy egyrészt kötődési zavaros lehet, mert ahelyett, hogy csalódna benned, inkább ellök magától.

Másrészt meg a körülmények is összezvarhatták és azt sem tudja mit akar.

Hagyd egy ideig békén, add meg neki a szünetet, találja ki mit akar- Mondd meg neki, kap 1 hetet, nem keresed, gondolja végig és 1 hét múlva konkrét VÉGLEGES döntést akarsz tőle: menni akar vagy maradni. Ne szórakozzon.

2017. szept. 12. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Fel nem tudom fogni hogy egy 28 éves felnőtt nő miért kell még a tirpák apjánál lakjon? Arról szó sem lehet hogy összeköltözzetek?
2017. szept. 12. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
De, összeszeretnénk költözni, de az még bő 1-2 hónap, október elején tudunk kezdeni a munkahelyünkön, együtt fogunk dolgozni és a fizu után tudunk összeköltözni. Addig meg kiderül, hogy mi lesz velünk. Nagyon félek az elvesztésétől. Amíg nem ott lakott, addig minden rendben volt.
2017. szept. 12. 17:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!