Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek szerint nekem nem való párkapcsolat?
Nagyon rosszul viselem a súrlódásokat, vitákat, egyetnemértést.
Emiatt kevés emberi kapcsolatom van úgy egészben. Nehezen olvasok le és értelmezek érzelmeket, mások ok nélküli rosszkedve nekem kínai, és utálom, ha rajtam verik le.
Az eddigi párkapcsolataimban is előfordult, hogy ordítoztak velem ok nélkül, vagy kezet emeltek rám, én meg elkezdtem pityeregni, mert nem tudtam kezelni.
Van, hogy egy veszekedés után napokig rosszul vagyok, fáj a fejem, és félek, hogy bár az illető lehiggadt, megoldottuk, idővel újra előveszi, bánt, vagy elhagy.
Vagy majd ok nélkül bánt.
Amikor gyerek voltam, apukám sokszor megvert ok és előzmény nélkül, mert idővel úgy is rászolgáltam volna, ő csak megelőzi.
Volt, hogy minden rendben volt, aztán apu bármi ok vagy előzmény nélkül elkezdett üvölteni, hogy micsoda egy k...rva avgyok, trágya alak és hasonlók, majd felhozott egy hónapokkal ezelőtti eseményt, amikor pl elfelejtettem elrakni egy tányért mosogatás után, és nem zavarta, hogy már akkor helyben megbüntetett érte, képes volt még egy büntetést kiszabni. Ez lehetett bármi.
Vagy ok nélkül megbüntetett, elvette a könyvet, amit épp olvastam, a telefonom, vagy az MP3-am, és azt mondta, majd akkor visszaadja, ha rájövök, mi rosszat tettem. Ilyenkor hónapokig nála voltak, mivel hiába idézztem fel mindent, amivel esetleg megbánthattam, neki egyik se felelt meg.
Az egyik esetnél pl az volt az indok, azt mertem mondani, egy hosszabb gyaloglásnál, hogy lassíthatnánk-e egy cseppet, kicsit kezdek elfáradni.
Máskor azért akart megverni, indult a késért vagy bármiért, mert meg szerettem volna mosni a hajam, és szerinte kár rám a víz, mert drága.
3 és 19 éves korom között történtek ezek.
23l
Dehogynem.
de nyugodtan elkezdhetsz foglalkozni onismerettel, onfejlesztessel. ( onbizalom,onbecsules)
Ha magamtól menne, az jó lenne, de sajnos nem ilyen könnyű.
Fél évet jártam terápiára, akkoriban jobb volt, de már nem járok, mert nincs ingyen sajnos, nem tudom kifizetni (csak 25 alkalom ingyenes)
De, persze, hogy neked való. De amíg nem jössz ki a jelenlegi állapotodból, addig nem lesznek jó kapcsolataid. Ahogy előző mondta kezdj el önismerettel foglalkozni, és ha teheted járj pszichológusoz. Apádnak is az kellett volna, vagy inkább pszichiáter, de ez sem nem menti fel az alól amit veled művelt. Biztos voltak apádnak jó dolgai is, de attól ő még egy gazember. Ezt fogadd el, ne magad okold. De magadnak kell kihúznod magad a szarból.
A konfliktusoktól ne félj, azok hasznosak. Úgy tudjátok megismerni egymás igényeit. Konfliktusok nélkül csak tüskék nőnek bennetek. De a konfliktusokat jól kell kezelni. Olyat keress párnak aki ezeket tudja, és ezáltal segít neked megtanulni. Ha megalázóan ordít veled, vagy megüt, akkor azonnal hagyd ott. Nincs ilyen emberre szükséged, ez ilyen egyszerű. Olyan emberekre van szükséged, akikkel gyógyulsz. Ne pazarold az időd és energiád ostobákra vagy gazemberekre, akik csak még mélyebbre visznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!