Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jól tettem, hogy inkább hazaküldtem?

Figyelt kérdés

Távkapcsolatban élünk, de hazaküldtem reggel. Estig lett volna itt.


Sztori: Mindig is felidegesítette egy játék..Állandóan káromkodik ha azzal játszik, persze szóltam neki 500x, semmi nem változott.. Ma játszott, de annyira felidegesítette a játék, hogy mikor viccesen megkérdeztem tőle "jaj, megöltek?" azt mondta takarodjak. Szóval elkezdett sértegetni a semmiért elég rendesen, és nem ez az első.. annyira kiborít, még meg is ütöttem (jó nyilván nem ököllel)..pedig nem vagyok ilyen, de ezt hozza ki belőlem. Mondtam neki hogy ne beszéljen úgy velem, mint egy kutyával (se), meghogy kihúzom a netet..erre azt mondta rám nyomorék szardarab vagyok.. ezután persze volt sajnálom, sírás meg stb, de hazaküldtem inkább. Ő azt mondja nem is emlékszik miket mondd ilyenkor, mert felidegesíti a játék, és csak azért mondja... de olyanokat mondott, hogy most is -2 az életkedvem. Mondtam neki, hogy hazafele gondolkozzon el, miket mondott nekem.. Lány vagyok egyébként.


2017. dec. 17. 14:36
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
82%
Mekkora egy lúzer! Átmegy a csajhoz KOCKULNI! Pfffff
2017. dec. 17. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Tanultam épp, én mondtam neki, hogy játszhat addig, ha szeretne.
2017. dec. 17. 14:41
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Jól.
2017. dec. 17. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
En szora sem meltatok egy ilyen embert, aki egyaltalan masokkal igy merne beszelni. Te parkapcsolatban elsz vele.
2017. dec. 17. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
96%

Én már ott hazaküldtem volna, mikor leül játszani. Na persze te is érdekes vagy, távkapxsolatban vagytok, estig lett volna de te tanulsz.

Úgysem egymással foglalkoztok, kár ezt erőltetni.

2017. dec. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Korotok? :D
2017. dec. 17. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
15 évesek lehetnek ezek alapján
2017. dec. 17. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Ez most komoly kérdés? A 3,14csába kellett volna elküldeni, örökre kb...
2017. dec. 17. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Te sem vagy kispályás, ha ugyanúgy reagáltál. Megérdemlitek egymást.

Zsák a foltját.

2017. dec. 17. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Dettó 5ös! Ha tanúlsz minek hìvid át. Különben mentálisan beteg a pasi nem tud a virtuális és a való világ közt határvonalat húzni. Az csak egy játék bármikor újra lehet kezdeni. Vagy ha ügyes benne akkor lesz pénzetek??? :))
2017. dec. 17. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!