Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mennyire lehet lehetséges,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire lehet lehetséges, hogy a barátomnak nem is én tetszem?

Figyelt kérdés

Eddig azt hittem, hogy a barátomnak tetszem, hisz mondta régen, azt is neki se a túl sovány, se a kövér nem jön be.

Mégis, az volt egyik nap (egy helyen dolgozunk), hogy jött egy új csaj munkahelyre, és megdicsérte (nem neki hanem nekem) hogy szerinte milyen csinos.

Tudni kell, én átlag magas vagyok, átlagos testalkat, kissé széles csípővel, cicis-fenekes, ez a lány pedig nálam kisebb, és nagyon vékony, nagyon kicsi mellekkel.

És ez nekem nagyon rosszul esett, hiszen tudja hogy én nem vagyok elégedett az alakommal, hogy szeretnék vékonyabb lenni (de olyan vékony nem tudnék lenni, mint az a lány, a csontozatom miatt), erre megdicsér egy olyan lányt aki szinte teljesen az ellentétem (és ez a lány nem is szép ráadásul).

Kérdeztem is tőle, ha neki valójában a vékony lányok tetszenek, minek van velem? Erre azt mondta ja ő nem is figyelte annyira, ő csak megemlítette és én csak féltékeny vagyok, és az én gondom ha nem vagyok elégedett magammal.

Ráadásul ez is, ha csinosnak is tart egyes lányokat, minek mondja meg? Tartsa meg magának! Vagy mondja haveroknak, ne nekem. Nem tudom, neki hogy esne, ha más pasikat dicsérgetnék neki.


Jelentheti azt, hogy nem is én tetszem neki, nem én vagyok az esete? Lehet valójában vékony lányokra vágyik titokban, de csak én jutottam neki?

Vagy csak túlreagálom?


Kérlek, ne írjátok hogy csak hisztizek és féltékeny vagyok, nincs szükségem kárörvendésre és kioktatásra, így is rosszul érzem magam.


23/L és 35/F



2018. jan. 17. 12:13
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:

''Az a helyzet, hogy még a szupermodell kinézetű csajok többségének is van önértékelési problémája. És? Szerinted attól függ, hogy valakinek lesz e pasija, hogy elégedettnek látja e magát? Szerinted, amikor bepróbálkoznak a srácok, azt látják, hogy elégedett e az illető magával? Hát, nagyon nem.

És nagyon mellélőttél, mert pont, hogy rengetegen megnyílnak nekem, viszonylag rövid időn belül. Tudod miért? Mert nem a sablonszövegeket mondom vissza és nem csak léleksimogató együttérzést mutatok, hanem közlöm, ha az illető SAJÁT MAGA is tehet a helyzetéről. Először mindenki bunkónak tart, utána viszont leesik, hogy hoppá, nem véletlenül mondtam azt, amit. ''


Ezt honnan tudod? Imered az összes szupermodell csajt? Azt nem mondtam, hogy az összes szupermodellnek van önbizalma, nagyrészüknek. A Palvin Barbiról hallottam elég beképzelt. Ha egy modellcsajnak nincs önbizalma, az azért lehet, mert nem kapott gyerekkorában elég megerősítést, cs*.sztették irigy emberek, mert vékony, vagy azt hiszi ha nem lenne vékony nem buknának rá.

És én azt írtam, annak nincs önértékelési problémája, aki mindig pozitív megerősítést kapott a környezetétől, és modellallkat.

Pedig hidd el, annak a nőnek előbb lesz pasija, amelyik beképzelt és elégedett önmagával, a rendes, normális, de félszeg csajokat kihasználják.

Azt nem hinném hogy pont neked megnyilnának, a te okos tojás mindentudó bunkó stílusod mellett.


''Így van. És ha valakinek problémája van, akkor nem hisztizni kell, hanem odaállni az illetőhöz és közölni vele, hogy mi a gond. Nem azt közölted a pasiddal, hogy ne mondjon többet előtted ilyet és nem azt, hogy megbántott. Egyből összekombináltad, hogy neki biztos a vékonyabb lányok tetszenek... Szerinted, ez mennyire normális?''


Miért, pont azt írtad, hogy szerinted egyáltalán nem normális, hogy ezen kiakadtam, hogy megdicsért nekem egy másik nőt, és szerinted az normális, ahogy a nőddel éltek hogy nem veszitek fel. Nem azt írtad, hogy szerinted közölnöm kellett volna, hogy ilyet ne mondjon, azt írtad jogtalanul akadtam ki és hisztiztem.

Szerinted pont a te álszent dumáid normálisak? Ellentmondasz saját magadnak.


''Majd közlöm a barátnőmmel, hogy nincs nőm. Röhögünk egy jót és megy tovább az életünk.''


Akkor a nődnek nem lehetnek nagy igényei ha összeállt veled. Mindenesetre sajnálom a barátnődet....(Majd nem lesz ilyen vicces ha ott hagy és tényleg nem lesz nőd).


''Persze, hogy tudnék. Voltam is. És? Szerinted instant megszűnt a magam iránti elfogadásom? Szerinted attól függ az, hogy elfogadom e magam, hogy egy társaságban épp hogy kezelnek? Nem, önmagam elfogadása nem ezektől függ.''


Ja, voltál egyszer. Ha állandóan ilyen társaságban lennél, csak ilyen nőkkel lennél körül véve, nem lenne ilyen nagy az arcod és nem fogadnád el magad.


''Miffaaan? A csúcsnők csúcspasit akarnak és a csúcspasik is csúcsnőt, de a csúcspasik önzőbbek, mint a csúcsnők?''


Igen, aki nagyon jól néz ki nő és van önbizalma (ismerek ilyet) az csak hozzá hasonló színtű pasit akar.

Azt mond meg, hol a francba írtam azt, hogy a csúcspasik önzőbbek mint a csúcsnők? Én ilyet nem írtam, annyit írtam, csúcspasik általában önzőbbek, mint az átlagos kinézetűbb pasik.

Tanulj meg előbb szöveget értelmezni.


''Értelmes nőtől még nem hallottam, hogy a nők hamarabb érnének. Biológiailag valóban hamarabb érnek a nők, de pl. társadalmi elfogadás, családon belül való elhelyezkedés miatt pont, hogy nem lesznek érettebbek hamarabb. De átlagban, nagyjából egyszerre érik a két nem. Nyugodtan elmehetsz egy egyetemre pl. és megkérdezheted, hogy ki mennyire önellátó, milyen kapcsolatra vágyik és hasonlók... A nők egyáltalán nem látják be hamarabb, hogy a külső nem számít. Mindkét nemnél kőkeményen számít, ráadásul úgy, hogy elvárás, hogy a férfi kezdeményezzen. És amíg egy nőnél kezdeményez mondjuk 10 pasi, addig egy pasinál küld valami jelet 1-2 nő.''


Ez nem attól függ, ki mennyire értelmes, és ezt nemcsak nőtől hallottam, hanem pasiktól, hogy a nők lelkileg hamarabb érnek, a pasik később.

És melyik egyetemre? Ki végzett ilyen kutatást? Mennyire volt reprezentativ? Hány embert kérdeztek meg? Ez pont olyan hülyeség, mint az ilyen női magazinokban hogy hány százalék nőnek tetszik adott sztár pasi, hogy a nők egyik felének a George Clooney, másiknak a Brad Pitt. Nekem egyik se, és engem meg se kérdeztek.

Amúgy pasi ismerősöm mondta azt is (nem egy, több), hogy a nőknek nem annyira számítanak a külsőségek, könnyebben elvonatkoztatnak külsőtől, mint a pasik, és tapasztalatból beszéltek, nem hivatkoztak valami publikált baromságra amit valaki légből felkapott.

A kezdeményezésről: pfú, te nagyon nem itt élsz, minimum egy másik országban, vagy másik bolygón. Manapság nem elvárás, hogy egy pasi kezdeményezzen, sőt, a pasik várják el hogy a nő kezdeményezzen, azzal érvelve, ez nem a középkor. Nem egy pasi ismerősöm mondta, azt szereti ha egy nő tudja mit akar és szereti a kezdeményező nőket.

Még hogy egy pasihoz 2 nő egy nőhöz 10?? Óriási hazugság. Pont hogy külföldi nők sajnálnak minket magyar nőket, mert a magyar pasik nagy része el van kényelmesedve, ők várják el, egy nő hajtson rájuk, udvaroljon, és ha nem fekszik le velük azonnal, akkor keresnek egy könnyebben kapható nőt.

És ezt az életben tapasztaltam, láttam, hogy a pasik nem küzdöttek meg a nőkért, akkor is ha kövérek, igénytelenek, csúnyák, elvárják a nő kezdeményezzen. Lusták és egoisták. Sajna a nők is hibásak, mert belementek ebbe, mivel nem akarnak magányosak lenni, kénytelenek könnyen adni magukat (nem hiába hiszik, a magyar nők szépek és könnyen kaphatóak), mert ha nem, partner nélkül maradnak, mert jön más aki könnyebben beadja derekát.

Kucsera azt nyilatkozta egyszer, nem tudja hogy kell csajozni, mert hozzá mindig oda mentek a nők, nem kellett se hajtania se udvarolnia.


''Nem igazán értem, hogy ezeket mégis hogy fantáziálod be. Ott lenne pár sznob nő egy estélyen, rámozdulnának a sarokba, én pedig elmennék sírni a sarokba? Szerinted, mégis miért érdekelnének ezek a nők? Vagy miért hallgatnám meg egyáltalán a véleményüket? És ha elmondanák, mégis miért érezném máshogy magam? Szimplán odamennék a srácokhoz, kérnék pár divattippet, mivel épp új hajat akarok, ezért arról is kikérném a véleményüket, aztán beszélnénk az edzésről, mert jó eséllyel ők is kondiznak, mint én. Ennyi.''


Jajj Istenem, annyira nem tudsz gondolkozni, és még azt mondják a nők képtelenek erre, annyira szó szerint veszel mindent.

Ezt csak te fantáziálod így, mindent szó szerint értelmezel, képtelen vagy képletesen megérteni bármit is.

Úgy lennél sírós, hogy magadba zuhannál, deperessziós lennél, szídnád a nőket hogy nekik csak a jó pasik jönnek be, nyavalyognál az ismerőseidnek, gyk-s kérdéseket nyitnál meg a téma kapcsán....

De ezt is elmondtam, ha csak ilyen nőkkel lennél körülvéve, ha éjjel nappal fikáznának, miért nem nézel ki így, miért nem nézel ki úgy, jajj te nyomorék vagy, stb., igenis érdekelne a véleményük. Ha éreztetnék veled, csak mert nem úgy nézel ki, ahogy mondják, lúzer vagy.

És ezen egy új haj és kondizás nem változtat, ha pl. nagyon alacsony vagy és vékony csontozatú, esetleg asszimetrikus arcod.


''A kérdés az, hogy eddig hányszor akadtál ki ilyen jellegű apróságokon. Van, akinél ez idővel egyre több lesz. Nem várhatod el, hogy egy életen át más építse az önbizalmad. Magadnak kell ezért tenni. Ez a srác a társad, a pasid. Nem az apád. Felnőtt nő vagy. Társ legyél.''


Ahhoz neked semmi közöd. Maradjunk annyiban, ha a volt nőjénel sokkal többet és rosszabbat elviselt, az enyémet el kell viselnie. Ismerek nálam sokkal komplexusosabb, hisztisebb nőket, van pasijuk, férjük, konkrétan minden pasiban apát keresnek, mégis elviselik őket évek óta, nem hagyták el őket. Az ilyenekről nem gondolnád te sem, hogy van valakijük.


''Tehát, aki nem illik az általad kreált elméletbe, az vagy nem őszinte, vagy nem fogja megosztani a dolgot veled. Azt ugye vágod, hogy a laposföld hívők is nagyjából ezt az érvelést alkalmazzák? ''


Megint olyan baromságot mondtál. Ennek semmi köze a laposföld elmélethez, a másik, ugyan te honnan tudod, hogy akik megnyilnak neked őszinték? Erre is lehetne mondani, hogy amit neked mondanak és amit hallani akarsz, azt igaznak hiszed, de csak azt hiszed el ami a véleményedet tükrözi.

Nyilván vannak akik azért vannak valakivel, mert szeretik. Igenis sajna csalódtam olyan párban, akikről azt hittem szeretik egymást, mert ezt állították, közben kiderült nem. Csak egymásnak jutottak, és nem azért derült ki mert ezálltal bekerültek az úgymond világképembe.


''Te most azokról a pasikról beszélsz, akik nap, mint nap megkapják, hogy bárki jó nekik, igénytelenek, mert bárkivel beérik és hasonlók? Azokról a pasikról beszélsz, akik mindenkire ráírnak a társkeresőkön, válogatás nélkül? :D

Ismerek testképzavaros lányt, modell alakkal. Naponta próbálkoznak nála a srácok, de nem érzi magát szépnek, mert a modell példaképe vékonyabb. Meg pár hasonlót, akiknél egy pasi sem mondta, hogy ne néznének ki jól. Talán el kéne dobni a női magazinokat, lejönni a facebookról és instáról és leülni néhány HÚSVÉR férfival és... beszélgetni. És megnézni, hogy hány pocakos, szőrös, elhízott és zsíros hajú férfinak van barátnője...''


A hajam égnek áll a hülyeségeidtől. Ki mondta, hogy én azokról beszélek, akik bárkivel beérik? Vannak ilyenek is, de ha nem tűnt volna fel, azokról a pasikról beszéltem, akiknek úgy vannak hatalmas igényeik a nők felé, hogy a saját külsejük felé nincsenek egyáltalán elvárásaik. Magyarán magukat elhagyják, de elvárják a leendő nőjüktől így meg úgy nézzen ki.

Milyen női magazinokról, instáról beszélsz? Szerinted nem élő emberek like-olják más szupi nők képeit?

Ráadásul a való életben, a környezetemben is azt látom, képzeld, HÚSVÉR férfiaknál, hogy a nagyon vékony nőket ajnérozzák, ugrálják körbe, még a pocakos, szőrös, elhízott, zsíros hajúak is, akiknek hasonszőrű barátnője van, képzeld saját szememmel láttam egy ilyet csapni a szelet, flörtölni egy vékony lánnyal, úgy hogy elhízott b.nője volt.

Azt hol írtam az ilyeneknek nincs nője?? Van amelyiknek van, van amelyiknek nincs.

2018. jan. 18. 01:53
 22/23 anonim ***** válasza:

Mentsen az Isten mindenkit egy önbizalomhiányos nőtől, annál rosszabb nincsen. :D

Idő kérdése csak, hogy mikor fog otthagyni a fickó.

2018. jan. 18. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:
Tapintatlan a hapsi.
2018. márc. 2. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!