Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hülyét csinál belőlem?

Figyelt kérdés

Lassan 5 éve vagyunk együtt. Nem éltünk még együtt,pedig lenne rá lehetőség. Már többször mélyponton volt a kapcsolatunk ez miatt és szakítottunk is,de végül mindig békülés lett a vége.

Fél éve szakítottam vele,mert mondtam tovább nem várok rá. Akkor azt ígérte,hogy idén tavasszal felújítja a lakását és utána én költözzek hozzá. A gond az,hogy azóta nem beszél erről. Ha rákérdezek,hogy tavasszal kezdődik-e a felújítás az a válasza,ha konkrét dolgokat tud,ugyis szól majd.

Kezd már nagyon elegem lenni.

Gyereket is szeretnék,de arra is mindig az a válasza,hogy ő is szeretne,de nem tudja mikor.

Igazából már magamban legbelül úgy érzem lemondtam a kapcsolatról és nem is teszek meg az egészért semmit,de úgy látom neki ez fel sem tűnik.

30-as éveinkben járunk,Úgyhogy annyira nem vagyunk fiatalok.

Elveszett bennem már azt hiszem a remény iránta. Illetve néha így érzek.néha meg úgy,hogy ha már Ennyi évet vártam.akkor már kivárom mi lesz.

Tiszta bizonytalanságban vagyok.


2018. jan. 27. 15:55
 1/6 anonim ***** válasza:
86%
Átver, 1000 %
2018. jan. 27. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
86%

A leírásod alapján azt feltételezem, hogy nem akarja lekötni magát és elveszíteni a magánszféráját. Nem akar még felelősséget vállalni.


Aztán persze lehet, hogy nem így van, de a leírásod erre utal.


29

2018. jan. 27. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Nem csinál, inkább egy rendelhető s hűséges ágybetétet kreált...bocsi.


5 év, ebből szerintem 2-3 évet elpazaroltál már.1-2 éven belül vélem az összeköltözés adott lehetőség esetén közös vágy egy kapcsolatban...

Az viszont belefér, hogy még ezt a pár hónapot kivárod s lesz tavasz, majd ha semmi, akkor szevasz.

2018. jan. 27. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Van rá sansz, igen.
2018. jan. 27. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

5 éve hülyének néz, de te még mindig visszamennél hozzá.


Ennyire kapcsolatfüggő vagy?!

2018. jan. 27. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Ja, hát ezek a tipikus halagató dumák, - én sohasem értem, hogy lehet ezeket komolyan venni?
2018. jan. 27. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!