A párom mindenáron azt akarja hogy hívő legyek, szerinte ördög van bennem hogy ellenállok?

És ez nem kamu, bármennyire is annak tűnik! Ok hogy ő az, meg neki ez fontos, de én ha el is fogadom bizonyos formában az ilyen dolgokat, az kb a legutolsó nekem. Kezdek elgondolkodni barátom mentális egészségén, mert hogy ez nem normális az biztos. Ismerek nagyon vallásos embereket, de azok sosem beszélnek így, és főleg nem erőszakoskodnának emiatt mással. A hit lényege tudtommal pont hogy a feltétel nélküli szeretet, elfogadás. De amit időnként ő művel az beteg. És ha csak annyit megpróbálok visszakérdezni hogy te úgy élsz e (mert bizony nem!) akkor egyből azt mondja hogy "hallgass sátán!, nem rólam van szó"

Szeretem őt, és amúgy normális(nak tűnik), de időnként a fejébe veszi ezt, és nagyon keményen próbál rávenni hogy térjek meg. Mit csináljak vele? Komolyan nem tudom mi legyen, nincs kedvem ilyen ostobaság miatt elhagyni, számomra a vallás inkább csak egy mese, a gyenge emberek, kétségbeesettek menedéke (ezt sose mondtam neki, az kéne mégcsak). Azt mondtam megtérek, mert egyrészt nem akarok ezen vitázni, másrészt meg valahogy eltudom ezt fogadni, csak nem ilyen erőszakkal. Harmadrészt meg azt hogy legbelül mit gondolok erről nem kell tudnia.

De sokkal inkább segíteni szeretnék neki, mert úgy látom hogy ez nála egy komolyabb pszichés probléma lehet, más hívők normálisak.

Vagy adjam föl, és meneküljek? Hagyjam ott egy talán nem is létező lény vagy energia miatt? Nekem ez kb olyan mintha azért hagynám ott mert nem hisz abban hogy a mezei virágokban tündérek laknak... A hit számomra magánügy, bármelyiket tiszteletben tartom, csak ne akarják rámkényszeríteni...

Bocs ha rossz a kategória, nem tudtam hogy hova tegyem, vallásba, emberekbe, esetleg egészségbe.