Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítsak a barátommal, mert...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítsak a barátommal, mert nem tudom megadni neki amire vágytunk és nem lehet soha gyermekünk?

Figyelt kérdés

6x vetéltem el. Kétszer még a várandósság 20. hete előtt megszakadt. Utána konkrétan sontán vetélésről volt szó, bármilyen észlelhető külső behatás nélkül következett be. Az orvosok szerint nem lehet gyerekem, ennyi vetélés után és már sok mindent mondtak. Úgy tudom,hogy lehet kromoszóma rendellenesség van a háttérben, de a magán dokim azt mondta,hogy a barátom és az én antigénjeim nagyon hasonlítanak egymáshoz, és hogy a magzatot védő ellenanyagok termelése megkéshet stb. Szóval nem lehet gyerekem. Nem tudtam,hogy nem lehet. Mármint előtte az elöző kapcsolataim során nem terveztünk gyereket és védekeztünk mindig még a két éves kapcsolatomban is. Aztán a jelenlegi párommal három év után úgy döntöttünk gyerekeket akarunk. Ő is és én is fiatal szülők akartunk lenni. A barátom nagyon családcentrikus. Neki fontosak a gyerekek. Rengeteget beszéltünk erről és hogy mi lesz ezután. Mindennek ellenére,hogy támogat a barátom és nem hibáztat, látom rajta,hogy elvan keseredve, teljesen összetört emiatt, nem tudok így megadni neki semmit. Egyszer csak kimondtam hangosan amire éppen gondoltam,hogy később talán örökbefogadhatnánk. De nagyon kiakadt ezen, azt mondta soha sem akarja más gyerekét,nem tudné szeretni, nem tudjuk milyen lesz nagyobb korára, hiába mi neveljük valamit örök a szüleitől, stb. Lényegtelen. ;( Azthiszem szakítana is velem. Szerintem nem kötődik már úgy hozzám ;( és nem mondja, de hibáztat ezért. Persze az ellenkezőjét mondta sokszor, de már sírt is, meg nagyon nagyon szomorú volt ahányszor jött velem a dokihoz ismételten meghallgatni miért nem lehet gyerekünk, stb. :( A családom és a barátaim szerint nem lenne fair magam mellett tartani a páromat. Fiatalok vagyunk és így csak boldogtalan a barátom (és én is több okból is ugye) szerintem is önzőség lenne azt kérni,hogy maradjunk együtt így is. Gondolom azért ő is szeret engem, de ez meddig elég? Sose lehet gyerekem. ;( Az utóbbi pár hétben sokszor gondolkodom talán szakítanunk kéne. Legbelül érzem,hogy elbuktam és a barátom is így gondolja. Már felkészültem és eltudnám engedni a barátomat. Azt akarom,hogy boldog legyen ha kell akkor mással. Én meg szerintem lemondok egy életre erről az egészről. Így senkivel nem tudok tervezni többé. Ti mit gondoltok, helyesen cselekszem. Esetleg volt valaki hasonló helyzetben??


27/N 31/F


2018. júl. 7. 09:12
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
73%

Nagyon jót írt az utolso

Kozosen nem megy vagy neked nem lehet?

Kutassatok, orvosok, ilyesmik. Lehet sirni, de aztán valtoztass is valamin

2018. júl. 7. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%

Mennyire vizsgáltak ki? Lehet egyszerű thrombophilia is a háttérben, amit véralvadásgátlóval lehet kezelni, de persze lehet komolyabb is.

És az sem biztos, hogy neked nem lehet gyereked, lehet vele van a baj. Sőt, az is lehet, hogy csak kettőtöknek nem lehet, de külön párral mindkettőtöknek összejöhet.

2018. júl. 7. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%
Emiatt nem kell elválni. Nem a te hibád. Ennyi erővel az ő hibája ugyan annyira, mivel összeférhetetlenségről van szó. Szüleimmel is ez volt amúgy, inszemináció segített, én a 3.-ra lettem meg, de a lombik is szóba jöhet. Vagy donor sperma, donor petesejt, örökbefogadás... Nem csak ez az egy féle út vezet a szülőséghez.
2018. júl. 7. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Ha a megtermekenyites sikerül akkor annyira nagyon nagy baj nem lehet.

A tesóm is elvetélt nem is egyszer. Mostmar van egy két éves gyereke.

Nem inkább arról van szó, hogy te ezt nem is akarod annyira, mint a párod? Orvostól orvosig mászkálás ameddig valaki meg nem mondja a megoldást.

2018. júl. 7. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
Nekem is volt 3 vetélésem, majd azt mondta egy orvos, hogy sosem lehet gyerekem. Jelentem, hogy férjnél vagyok(mással) és két gyönyörű gyermekem van.
2018. júl. 7. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Jó pillanat ez az életben hogy felmérődjön mi az igazán fontos. Ez nézőpont kérdése: van aki a gyereket tartja a legfontosabbnak, nagyon sok ilyen ember van, de elég sokan vannak, akinek a gyerek a 2. helyen van és ettől fontosabb neki a közös élet. Ezt kell eldönteni. Az orvoslás nagy iramban fejlődik és előfordulhat hogy pár éven belül egymástól is lehet gyeereketek. Érdemes elmenni genetikushoz hátha tud valami megoldást.
2018. júl. 7. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Ugyanebben a cipőben járunk.


A feleségem betegség miatt nem szülhet, szval a közös gyerek kizárt.


Mikor ezt megtudta - sejtései voltak -, akkor sírva bár, de rám hagyta a döntést.


Osztottam-szoroztam, de nem egész egy órán belül arra jutottam, hogy nem érdekel a gyerek, nem fontos, ellenben a nejem, akivel már sok mindent átéltünk igen.


Ennek már 10 éve, gyerekünk nem született, maradtunk kettesben van egy kutyánk és egy cicánk. De vele teljes az életem, nem fogok egy gyereken görcsölni.

2018. júl. 9. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!