Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőm most csak barátságo...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm most csak barátságot képes nyújtani. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Azt mondta rajtam áll, hogy szeretném e barátsággal folytatni vagy megszakítom e vele a kapcsolatot teljesen. De azt mondta, hogy most úgy érzi, hogy nemcsak felém, hanem bárki felé is csak barátságot tudna nyújtani, nem a személyemmel van baj, akármelyik férfinak csak barátságot tudna nyújtani. Többször is megesküdött, hogy nem másik férfi áll a dolog mögött, vagy bármilyen külső bekavarás. Hiszek neki, mert soha nem hazudott, és nem is félrelépős típus. Itt inkább az lehet a baj, hogy még nem áll készen egy komoly párkapcsolatra, igaz, előttem is csak egy volt neki, de az nagyon rossz volt, és egy hónappal utána már jöttem én, lehet, hogy ez is közrejátszott, hogy túl hamar kerültem a képbe. Arra is megesküdött, hogy az exnek sincs semmi köze a dologhoz.

Nagyon segítőkész, azt mondta, hogy tudna segíteni, bármilyen döntésemet elfogadja, és nagyon rosszul érzi magát emiatt. Ha bármi van, csak szóljak, mondta többször is.

Elmondása alapján mindenki, az anyukája és az öccse is amellett volt, hogy maradjunk együtt, 23 évesen csak egy kapcsolata volt előttem, én meg nagyon megértő vagyok vele, mindig támogattuk egymást, és ne dobjon félre emiatt fél évet, hogy barátkozás legyen belőle.

Azt mondta, hogy hullámszerűen többször is szerelmet érzett, aztán volt amikor a barátság volt erősebb, volt amikor a szerelem és a barátság egy szinten volt, azt mondta, hogy most megint a barátság lett erősebb.

Tehát volt már nála szerelem, csak hullámszerűen váltakozott. Talán mondhatjuk, hogy félig-meddig elértem nála a szerelmet.


Mit tegyek? Keressem, vagy tartsunk szünetet, hátha ráébred, hogy én kellek neki? Az öccse például az utóbbit javasolja.

Ha változást érek el, (ami szerelem képében már többször megvolt nála), akkor szívesen várok, állítólag a külön töltött idő sok mindenre rávilágít(hat).

Ő mindkettőben benne van, és támogatóan áll a dologhoz, és nem csak úgy elhagyott.


Mit tegyek? Ti voltatok már ilyen helyzetben? Ha igen, mik a tapasztalatok? Lett még abból egymásra találás? A külön töltött idő segített?

Bármi jöhet ami segítség, meglátás vagy tapasztalat.



2018. júl. 7. 10:07
 1/7 anonim ***** válasza:
79%
Mit tegyél? Semmit. Fogadd el a döntését, és ne erőlködj. Én a helyedben nem is reménykednék, mert beteljesületlen remény további szenvedést szül. Egyszerűen lépj tovább rajta, keress mást. Jobban jársz hosszútávon.
2018. júl. 7. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Volt egy exem, aki hasonlót nyögött be, meg hogy érzelmileg 100%, de testileg mással is akar lenni, meg hogy nagyon szeret, blabla, a kis tetű. Na szóval lapátra tettem és ki is derült, hogy szeretni szeret, csak nem engem, hanem más után epekedik. Szóval szerintem lehet, hogy van valakije, nekem ez ilyen kamu szövegnek tűnik, de te tudod, te ismered. 24N
2018. júl. 7. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Voltam több ilyen helyzetben. A leírásod alapján az ilyen nő nem vonzódik úgy, mint ahogy kellene, néha ki is mondják, hogy nem éreznek semmit.

Nagy kérdés, hogy mit vár igazából... Nem lesz mindig szerelem, de az ilyen "barátság" meg tisztán kihasználás. Én azt tapasztaltam, ha ilyenkor szakítás van, akkor derül ki, hogy mennyire komoly a szeretet, a ragaszkodás a másikban. Még ha ő szakít akkor is... Ha szakítás után nem keres (általában ez szokott lenni), akkor örül, hogy vége, mert nyűglődött, csak nem merte bevállalni hogy vége, meg azért talonban még legyen ott a másik...


Szerintem akit igazán szeretünk, azt nem hagyjuk lelépni, hanem barátként is plusz szerelmesként is ragaszkodunk hozzá.

2018. júl. 7. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Engedd el, szakits meg vele minden kapcsolatot, és lépj tovább. Ő nem szeret. Ez a "hullámokban váltakozott" dolog egyszerűen nevetséges. Ilyen nincs. Inkább csak próbált téged szeretni, de igazán nem ment. Nem a komoly kapcsolatra nen áll készen, hanem irántad nem érez úgy, amire kapcsolatot lehetne épiteni. Pont a kapcsolat eleje az, amikor tombolnak az érzelmek, a rózsaszín köd. Nála ez messze elmaradt. Ha akkor nem volt, csodát felesleges várni a "szünettől". A barátkozásnak meg totál semmi értelme. Az nem barátság, hogy az egyik fél epekedik a másik után. Ez a szakitás, és a te szenvedésed elnyújtása. Semmi más. Azt meg nem kell készpénznek venni, hogy bárki másnak is csak barátságot tudna nyújtani. Persze nem akar megbántani, meg kicsit mintha talomban akarna tartani. Persze a családja melletted áll, mert biztos rendes srác vagy, és a lány is emiatt probálta "erőltetni", de ennyi.

Sajnálom, de azt gondolom, hogy a magad érdekében inkább zárj le vele mindent, és fogadd el, hogy vége. Úgy könnyebben elfelejted. A barátkozással, meg reménykedésekkel csak az idődet húzod, és a szenvedéseid növeled.

2018. júl. 7. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Konrkétan ilyen helyzetben nem, de olyan helyzetben igen, ahol magam sem tudtam mit érzek a másik iránt, barátságot vagy annál többet, de rákellett jönnöm, hogy hiába érzem jól magam vele, egyszerűen nem ő az, akit keresek. Szerintem ezt felesleges erőltetni, reménykedni. Nem szerelmes beléd, valószínűleg nem is volt, csak azt hitte, hogy az, mert ha valaki tényleg szeret valakit az nem múlik el csak úgy, nem is hullámszerű. Tudom, hogy nehéz túl lépni ezen, meg elfogadni, hogy akit szeretsz az ezt nem viszonozza és csak barátságot tud nyújtani, de ha jót akarsz magadnak, akkor ezt el kéne fogadnod. Ne érd be kevesebbel, mert csak szenvedni fogsz, hidd el.
2018. júl. 7. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
59%
Ez egy sima koptatószöveg. Nem akar megbántani, de ha van füled és eszed akkor tudod, hogy nem akar téged és csak akkor bútorozik veled össze, ha minden fickó kihalt a bolygóról. Egy fűszálat nem tépnék le érte az tuti. Tele van normális csajokkal a világ, nézz körül te is!:)
2018. júl. 7. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nézz ki jobban, mint az a pasi, akit talált helyetted! Mert talált, ebben biztos lehetsz, bármit is hazudik.
2018. júl. 7. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!