Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy csodálatos szerelem története. Mi a véleményetek? Érezhet valamit?

Figyelt kérdés

Üdvözletem!


Biztosan sok hasonló kérdés van már itt, de szeretném kérni a véleményeteket, tapasztalataitokat.


Szóval , egy nagyon jó lány barátommal nemrég tudattam, hogy szerelmes vagyok belé. Nemet mondott, azt mondta ő eddig csak barátként gondolt rám, illetve arra is hivatkozott, hogy nem lenne időnk majd találkozni a nyáron mert a rokonainál fogja tölteni akik kb. 100km-re laknak, illetve sok mindent betervezett a nyárra. DE! Azt mondta, ha nyár után is így éreznék akkor ki tudja még mi lesz...Nos, én ezt sajnálattal, de tudomásul vettem, mert nagyon tisztelem, de nagyon féltem, hogy valami megváltozik majd emiatt köztünk, nem tudunk majd ugyanolyan felszabadultan beszélgetni, ilyesmi.

De csodának csodájára semmi ilyesmi nem történt. Ugyanolyan jól elbeszélgetünk, ugyanúgy megértjük egymást, szóval tényleg szerencsére semmit nem romlott a kapcsolat köztünk. Ugyanúgy kezdeményez ő is beszélgetéseket, nem én zaklatom állandóan. Nem rég például elmentünk közösen egy jó pár órás biciklitúrára, nagyon jól éreztük magunkat, ő is mondta a végén, hogy nagyon jó volt. (Ekkor már jó pár napja tudta a dolgot)


Nem igazán merem nála erőltetni a dolgot, mert tényleg nem szeretném mint barát elveszíteni, de közben meg megőrülök érte, szeretem, imádom, a világ legcsodálatosabb teremtése, ő az, aki mellett az egész életemet el tudnám képzelni.


Mit gondoltok erről a helyzetről? Végtelenül kedves lány. És ha nehezen is, de őszintén elfogadom csak barátként, ha ez a döntése. De akkor is egy picit fura nekem, hogy teljesen ugyanúgy tud viszonyulni hozzám, nem változott semmi. Ez mit jelent szerintetek? Mit érezhet?


Ne egy két szavas válaszokat írjatok legyetek szívesek. Írjátok le, hogy miért gondoljátok úgy, tapasztalat vagy egyéb miatt. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm aki válaszol!!!


Egy szerelmes 19F Pestről :) Ő 19L


(Nem tartom valószínűnek, hogy olvasod ezt Júliám, de ha mégis, hát lebuktam, mindennél jobban szeretlek :) De jól esik ezt leírni hátha tanulok valamit mások tapasztalataiból)


2010. jún. 19. 01:06
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
35%
Nyálas puhapocs vagy .
2010. jún. 19. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem változott a viselkedése veled szemben, az két dolgot jelenthet:

1. Nem érdekli mit érzel. Barátnak tekint, és nem akar máshogy gondolni rád.

2. Elég érett érzelmileg ahhoz, hogy tudja kezelni a dolgot, és ne akadjon ki rajta. Ráadásul ha azt mondta, hogy akár esély is lehet, az igencsak bíztató.


Ha elég érettnek és megbízhatónak ismerted meg őt, akkor a második a valószínűbb.

2010. jún. 19. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:

szerintem teljesen normális az a dolog, hogy egy barátodba szerettél bele, mert őt már régóta ismered, és könnyen kialakulhat ez a dolog. szerintem teljesen normális, hogy az elején "elautasított", és az is azt mutatja, hogy fontos vagy neki, hogy ugyanolyan felszabadult tud maradni még így is a közeledben. nagyon jól teszed, hogy hagysz neki időt gondolkodni, és lehet, hogy ez a kis távollét jót is fog tenni, mert jobban át tudja gondolni a dolgokat. nagyon szép eddig a "mesétek", és csak remélem, hogy a lány is képes lesz viszont szeretni téged, mert szerintem egy igen érett gondolkodású lány lehet, hogy ilyen szépen kezelte a helyzetet, és te is hogy ilyen türelmes vagy.

szóval szerintem csak így tovább, eddig minden szépen megy továbbra is. örülnék, ha még hallanánk arról, hogy alakul tovább ez a történet :)

2010. jún. 19. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
100%
Valószínű hogy a lányban is megmozgattál valamit,simán egy lány nem fogja csak úgy keresni egy pasi társaságát,ha nem szeretne többet bizonyára a vallomásod után azt válaszolta volna hogy ne erőltesd maradjunk inkább barátok,de mivel ezt nem mondta a leírásod alapján lehet hogy idővel ő is veszi a bátorságot és fogékonnyá fog válni.Lehet hogy még nem biztos abban hogy többet szeretne ő is ezért inkább nem lép,találkozzatok,kommunikáljatok minnél többet hogy közelebb kerülhessen hozzád s a jég meg fog tőrni.Nálam is történt ilyen eset igaz munkahelyi szerelem volt,elöszőr csak barátkoztunk,a pasi iránt nem sokat éreztem sőt semmit,nem jött be meg hasonlók,hónapokig csak barátként tekintettem rá,mire vmi megszólalt bennem hogy evvel a pasival nekem meg kell próbálnom,addig kedveskedett bókólt több hónapig míg be nem adtam a derekam és hulla szerelmes lettem,szép kapcsolat volt.Sajnos tettem róla hogy vége legyen:(ennek ellenére,de mai napig bánom,pedig az elején semmit nem éreztem.
2010. jún. 19. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:

Írjam le? Hát leírom. Elég gyökér vagy. :) Ne sértődj meg ezen, ritka madár a te fajtád, és ennek megvan az oka. Azt gondolod, hogy te, a romantikus hősszerelmes majd jól megkapod a lány szerelmét, csak mert mindent megadsz neki. Hát vedd ki a kezed a biliből, én 1% esélyt se adok arra hogy ti összejöttök. Változnak az idők, régen még bejött az udvarlás dolog. Manapság ez úgy működik tapasztalatom szerint, hogy ha meg akarsz "szerezni" egy nőt (mindegy, hogy csak 1 éjszakára vagy tartósabb kapcsolatra), akkor először is fel kell magadra hívnod a figyelmét, aztán fenn kell tartani az érdeklődését irántad. Legyél különleges, fel tudjon rád nézni. Az, hogy mivel lehet lenyűgözni egy lányt, az már egyénenként változó. A nagyon körbeugrált, körülrajongott csajoknál pl az jön be a borzasztó tahó vagy velük. Nem azt szokták meg, ha 99 ember nyalja fényesre a seggét, akkor azt fogja észrevenni, aki bunkó vele.

Természetesen soha ne viselkedj tiszteletlenül egy nővel sem, nem akarlak semmi ilyenre buzdítani, csak fel akarom rá hívni a figyelmedet, hogy a mai világban még ez is hamarabb beválik mint a szerelmetes csöpögés.

Értem én hogy szerelmes vagy. Szar ügy. Majd elmúlik. Mindannyian átestünk a beteljesületlen szerelmen. Én is. Szar volt, elmúlt. Boldog vagyok. Keress valaki mást.


20f

2010. jún. 19. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
Én a helyedben nyomulnék.
2010. jún. 19. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
01:31 - Hallod ez sem állja azért meg a helyét. Én nagyon sokoldalú, tökös, mondjuk úgy kicsit szerényen, nagyszerű fickó vagyok, mégsem megy ezzel a bizonyos lánnyal.
2010. jún. 19. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
1.41 mindenki máshogy működik. csak azt mondom, hogy senki nem fog azért szeretni, mert mindent megteszel érte.
2010. jún. 19. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 A kérdező kommentje:

Na hát úgy gondolom megérdemel mindenki egy választ (akinek van mit) ha már ennyien írtatok.


1: Na jó...te nem érdemelsz választ.


2: Igen nagyon érettnek és megbízhatónak ismerem. Azt nem tudom róla, hogy volt e már komoly kapcsolata. Azt is el tudom képzelni az alapján, ahogy megismertem, hogy nem. (Bár még nekem sem volt). Mindketten inkább az a visszahúzódóbb típus vagyunk.


3: Sok mindenben nagyon türelmetlen tudok lenni. De most lesz :)


4: Remélem igazad lesz.


5: Szerintem elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy valószínűleg nem az általad leírt viselkedés jön be neki. Ő is ritka egy madár :) És nem, nem tervezek mást keresni. Tényleg fáj néha, a viszonzatlan érzés. De rá megéri várni, még ha csak egy apró esély is van. Aztán egy idő után úgyis kiderül mi lesz a dologból.


6: -


7: -

2010. jún. 19. 01:45
 10/26 anonim ***** válasza:
Ezt elismerem. Azért kellene szerintem nyomulnia.
2010. jún. 19. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!