Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek higyjek szerintetek?

Figyelt kérdés

Szakítottunk párommal 2 hete, de békülgetünk, az én hibámból szakítottunk egyébként.

Exe a mai napig nyomulgat rá, soha nem hagyja hogy el legyen felejtev, de kizárólag azért, hogy ezzel engem bosszantson.

Mikor szakítottunk vissza tiltott az exeit, ez az exe (az elöttem lévő akivel a legtöbb ideig együtt volt) be is jelölte, de párom nem igazolta vissza.

Van páromnak egy barátja, és az ő barátnőjétől gondoltam megkérdezem mit tud erről az egészről. Már békülgetünk ki párommal de érdekelt volna, hogy az exel is történt-e köztük valami. Ez a csaj az exel sincs rosszban. Szerinte nem történt köztük semmi de már azt sem tudom kinek mit lehet elhinni.

Nagyon nem szeretnék átverve lenni. Párom (igaz még nem vagyunk teljesen együtt újra) ő is azt mondja nem akar az exétől semmit.

Tudom, hogy nagyon szerette őt, és ő vele volt eddig a leghosszabb kapcsolata, valamint a csaj is próbál mindig direkt képben maradni.

Nagyon szeretem a párom és szeretném ha megint együtt lennénk de lassam megbolondulok ettől, hogy nem tudom folyik-e valami a hátam mögött meg hogy az ex ennyire a képbe kerül mindig.

Nem feltételezem, hogy újra össze akar párom megint jönni vele de nem 100%ban távolítja el mert úgy kb nem is lehet.

Szerintetek kinek higyjek?

Legszívesebben a nyugalmam érdekében hagynám ezt az egészet és kizárnám az összes ember az életemből aki benne van ebben az egészben, de szeretem a párom 😕



2018. szept. 18. 13:02
 1/4 anonim ***** válasza:
A nyugalmad érdekében tényleg hagyni kéne az egészet a francba, de ahogy elnézem, nem fogod.Bizalmatlanul nem tudom miben reménykedsz?
2018. szept. 18. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Ha felveted a kinek higgyek kérdést, akkor az ember azt gondolja, hogy emberek különböző dolgokat állítanak neked. Ebben a sztoriban mindenki ugyanazt mondja, csak eldöntötted, hogy az nem igaz. Szóval ez inkább a minek akarok kapcsolatot ha képtelen vagyok megbízni emberekben kérdést kéne tartalmaznia.
2018. szept. 18. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Az a baj mind a ketten vertek már át (párom és a haverja barátnője is) és azt nem tudom most igazat mondhatnak vagy csak az exel való kapcsolatot titkolja mindenki ennyire előlem?
2018. szept. 18. 13:44
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Ha átvert, akkor minek akarsz vele megint összejönni?Hátha megint sikerül neki?
2018. szept. 18. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!