Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Valóban bánni fogom, hogy nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valóban bánni fogom, hogy nem éltem a jobb élet lehetőségével?

Figyelt kérdés

Szegény családból származom, a párom viszont jól keres. Együtt élünk, így már alapból valamivel magasabb színvonalon élek, mintha egyedül próbálnék egyről a kettőre jutni.

Viszont több segítséget nem szeretnék elfogadni. Ugyanúgy turizom a ruháim, keveset költök, mintha még mindig szegény lennék. Az egyetlen, amit elfogadtam, hogy anyagilag segítsen a szakmai fejlődésemben, tanulásban.

De ruhát, cipőt, ékszert több év együttélés után se vagyok hajlandó elfogadni, mert az a pénz nem az enyém.

Még a szüleim sem értenek velem egyet, mert ha szétmegyünk, akkor lett volna pár jó évem, ha meg együtt maradunk, és bevállalunk egy babát idővel, akkor meg mindkettőnknek a pici lesz az első, és akkor már azért nem költök majd magamra.


Csak mindigis kisigényű voltam, úgy érzem, van elég mindenből, a 4-5 éves ruháimnak, cipőimnek, régebbi telefonomnak semmi baja, és nem fogok azért venni, hogy vegyek.


N


2019. jan. 27. 16:27
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Ajándékot nem szép dolog visszautasítani.
2019. jan. 27. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

"De ruhát, cipőt, ékszert több év együttélés után se vagyok hajlandó elfogadni, mert az a pénz nem az enyém."


Ezt hívják ajándéknak.Bizonyos emberek úgy fejezik ki a szeretetüket, hogy gondoskodást mutatnak illetve ajándékoznak.


Tehát ez nem "segítség".


"Csak mindigis kisigényű voltam, úgy érzem, van elég mindenből, a 4-5 éves ruháimnak, cipőimnek, régebbi telefonomnak semmi baja, és nem fogok azért venni, hogy vegyek."


Ha valóban így gondolod és neked ez teljesen megfelel akkor miért az van a kérdésben, hogy "...jobb élet..."?


Akkor valahol mégis vágysz új holmikra, nem?

2019. jan. 27. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Ajándékot el szabad fogadni. Ettől ne legyen bűntudatod. Viszont ne úgy akarj jól élni, hogy valaki máson élősködsz. Az ilyen számító, pénzéhes nők hányingert keltőek, ne legyél az.
2019. jan. 27. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
76%

Szerintem érdemes lenne közös kasszán lennetek és semmi én pénzem te pénzed.

Alapvetően én is turiból öltözöm, de néha veszek új cuccokat is, vagy drágább kozmetikum, stb. Egy picit lehetnek nagyobbak az igényeid szerintem.

2019. jan. 27. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
91%

Ha most nem bánod, később sem fogod.

Mindemellett, ha neki nem okoz gondot, hogy neked boldogságot okozzon azzal, hogy jobban öltözködhetsz, tanulhatsz, élhetsz, akkor nem értem miért utasítod el. Neki boldogságot okozna hogy te boldog vagy, és mi másra való a pénz?

Mondom ezt úgy hogy 30 évesen hétszámjegyű a fizum, és ha lenne egy lány az életemben aki tényleg megfog, és hasonlóan szegény körülmények közül jönne mint te, én is természetesnek venném hogy költök rá.

2019. jan. 27. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

A valodi kerdes az, hogy a parod meddig viseli el az ilyen bunkosagba hajlo onerzeteskedest. Mas dolog mas penzen eloskodni, es megint mas elfogadni a parodtol egy ajandekot, amivel boldogga szeretne tenni teged.

Nem kell gold diggernek lenni, de hosszutavon tarthatatlan az ilyen viselkedes is szerintem, mert mindent, minden programot, az egesz kapcsolatot a te onerzetedhez kell alakitani.

2019. jan. 27. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
62%
Tipikus "út a pokolba" szitu. Abban reménykedsz, hogy majd a gyerek lesz az első, meg ezek az eztnem-aztnem szituk.... Hát.... nem is a jelennel van itt baj, hanem a jövővel...
2019. jan. 27. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Mindíg az kapja a jót,kényeztetést,aki nem tud élni vele vagy nem édemli meg.Ha zavar hogy ad neked,miért nem keresel hozzæd hasonlóan egyszerű pàrt?
2019. jan. 27. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!