Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tényleg ott kéne hagynom emiatt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg ott kéne hagynom emiatt?

Figyelt kérdés

Ez egy egyenlőre netes kapcsolat, amit tudom sokan nem vesznek komolyan, de ebben a hónapban akarunk találkozni. Én 23/L, Ő 34/F. Ma mondta, hogy el kell mondania valamit, mielőtt találkozunk, és hogy nagyon rossz és nem tudja, hogy fogok reagálni. Kiderült, hogy lehet, hogy HIV pozitív (volt egy szexpartnere kb. 3 hete, és azóta volt pár tünete, bár én mondtam, hogy ez még nem jelent semmi biztosat, főleg azok alapján amiket mondott és amiket olvastam ezzel kapcsolatban).


Mindegy, az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem zokogni, de azt mondtam, szeretem és ettől még nem érzek másképp. Ő viszont azt mondta, hogy kb. biztos volt abban, hogy emiatt otthagyom, és hogy nem is okolna érte. Tudom, hogy elég naiv vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban, de mégsem érzem úgy, hogy emiatt le kéne lépnem. Nem akarom, hogy valaki, akit szeretek egyedül maradjon. Megkérdeztem valakit, akinek már beszéltem erről a kapcsolatról, de szerinte nekem tökmindegy, hogy mit mond/tesz ez a férfi, mert annyira túlidealizálom. Ez tényleg nem normális reakció?



2019. júl. 12. 21:19
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
96%

Remélem nem komoly a kérdés...

Mindenképpen instant bann.

Ha igaz a HIV akkor azért. Vagy te is meg akarod kapni???

Ha nem igaz akkor beteges hipochonder.

Mind a kettő kizáró ok... Legalábbis nálam.

De látom nálad semmi sem akadály.

Netes kapcsolat... Pff ne vicceljünk már.

Itt senki sem a való életben él?

Hát ez szánalmas...

2019. júl. 12. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
De komoly. Nem hiszem, hogy le kell valakit szólni amiatt, mert "hipochonder". Szerintem jobb, hogy elmondta nekem és foglalkozik vele, mintha nem érdekelné az egész. Gondolom te sem vennéd lazán, ha ilyen szituációban lennél, bár egyébként az esély, hogy elkapja csak 0,04%. Viszont ez hatalmas stressz szerintem, így az sem lepne meg, ha pszichoszomatikus tünetek jelentkeznének. De pont az ilyen hozzáállást nem értem. Ha utánanéznél tudhatnád, hogy manapság nem lesz ettől valaki halálraítélt, még szexuális életet is élhet.
2019. júl. 12. 21:43
 3/20 anonim ***** válasza:
100%

Két hülye...

Azért dobtam volna, mert ezek szerint futó kapcsolatban képes gumi nélkül szexelni. Lehet olyan betegsége, ami rajta tünet mentes, te meg méhnyakrákot kapsz. (HPV)


34 évesen ennyi esze van?

2019. júl. 12. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
100%

Ez igen kérdező. Szép pár lesztek. Sok boldogságot.

Csak azt nem értem honnan a jó francból tudtok összeszedni ilyen selejtes pasikat.

Persze, pátyolgasd a beteg kis lelkét, biztosan szüksége van megmentőre.

Istenem...

2019. júl. 12. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Nyilván nagyon felelőtlen volt, de megbánta. Azt mondta, hogy tanult ebből.
2019. júl. 12. 22:11
 6/20 anonim ***** válasza:
100%
Ja, persze, 3 hét alatt annak a tünetei... De az sem semmi, hogy ilyen igénytelen állat, hogy védekezés nélkül megdug valami jöttmentet. A sztori többi része is vicces.
2019. júl. 12. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
84%

Szia!

Szerintem egész máshogy kell érteni ezt a történetet. Sajnos. Nagyon úgy néz ki, hogy a fiú nem akar személyesen találkozni veled. Ezért kitalálta ezt a mesét. Hisz, ahogy írod is, ő pont arra számít hogy ezért elhagyod. Lehet, hogy csak abban éli ki magát, hogy lányoknak írkál mindenfélét a neten, és ez neki épp elég. De az is lehet, hogy állandó barátnője van, és nem is tervez változást.....

Bárhogy is legyen, ebből nem lesz se találkozó, sem kapcsolat. Az ő részéről a játéknak vége.

Még egy gondolat: szerencsére nem vagyok jártas HIV kérdésekben, de amit lehetett már hallani ezzel kapcsolatban, nem hinném,hogy röpke három hét alatt jelentkeznének a fertőzés tünetei.

Ne emészd magad miatta. Próbálj másfelé koncentrálni. Minden jót kívánok!

2019. júl. 12. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Köszi a normális választ utolsó, de én nem így látom. Egyrészt van egy közös barátunk, akinek szintén elmondta, másrészt fórumokra is írt erről, amit megmutatott. Ma amikor beszéltünk, egy idő után mondtam, hogy szeretném egy kicsit letenni, mert egyfolytában sírnom kellett, de megkért, hogy maradjak mert nem akart egyedül lenni. Biztosan elmondaná, ha nem akarná ezt folytatni. Ismerem a körülményeit egyébként, van hogy 6 órát beszélünk naponta, tudom, hogy őszinte. Kétszer nekem kellett elhalasztanom a találkozást, de mindig kérdezte, hogy mikor tudok már menni, stb.

Én is és a barátja is mondtuk neki (meg még rengeteg más ember az oldalon ahol kérdezett ezzel kapcsolatban), hogy elég valószínűtlen az egész, főleg mert az egyik tünet amit említett csak később szokott jelentkezni. Egyébként bizonyos tünetek jelentkezhetnek két hét után is, de ezek egyáltalán nem specifikusak és más dolgok is okozhatják őket. De ez az egész eléggé kiakasztotta, és ilyenkor szerintem a legtöbb ember hajlamos beleképzelni dolgokat. Mindegy igazában, számomra fontos, és nagyon sokat segített nekem mostanában, nem érdekelnek más férfiak. De tudom, hogy nem rosszból írtad, így köszi a választ :)

2019. júl. 12. 22:44
 9/20 anonim ***** válasza:
En elore szaladva csak annyit fuznek hozza, hogy a dupla gumi nem ved jobban, szoval ha eljon a pillanat (ugyis el fog) erre majd emlekezz.
2019. júl. 12. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%
Én már csak azért dobnám a helyeben, mert megcsalt.
2019. júl. 12. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!