Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A lányok vajon szeretik, ha a köztünk lévő korkülönbséggel viccelek?
26 éves vagyok és vegyesen szoktam ismerkedni 19-25 éves csajokkal. Amikor 19-22 évessel találkozom, szoktam viccelődni a korkülönbségen egyszer-egyszer. Ezek tényleg csak viccek, ne vegyétek komolyan ti se. Például, hogy én még a Harry Potter 1. részét moziban láttam (2001-ben, 7-8 évesen), ő pedig akkor még kisbaba volt :D Vagy ugyanez szokott lenni a 9/11-es terrortámadással, hogy azt élőben láttam a tévében, mert apukám aznap nagyon a híradót nézte, ő pedig akkoriban született. Vagy még egy, ami nem is vicc csak történet, hogy én még okostelefonok nélkül nőttem fel, mert az első osztálytársam akinek lett, annak gimi 3.-ban lett okostelefonja 17 éves korunkban, de én például csak az érettségire kaptam az első okostelefonom 18 évesen 2012-ben. Mivel ezek akkoriban terjedtek el. Ő pedig már szinte ezekkel nőtt fel középiskola alatt, de sok mai fiatal lánynak már általánosban volt.
Vagy bármi más, amit úgy hoz ki a szó/lépés :D Most ezt hagyjátok, hogy neked ez épp mennyire jó vicc vagy nem, mert nem stand up estet tartok, hanem arra válaszoljatok légyszi, hogy a korkülönbség felemlítése pozitív vagy negatív lehet? Nyilván azért találkozom ilyen csajokkal is, mert engem nem érdekel a korkülönbség, de ő vajon ezekből gondol valami jóra/rosszra ezzel kapcsolatban?
Előfordul természetesen, hogy az ember ezzel viccel, nem rossz viccek ezek.. de ha ezt túl sokszor felemlíted, mintha ez lenne a rögeszméd, akkor az már idegesítő lehet.
Szoktál mással is viccelni, vagy ez a főtéma?
Szerinteme ez kicsit hülyeség. 20 éves vagyok, speciel nem gondolnám hogy okostelefonokkal nőttem fel, nem érzem úgy. Az első telefonom 10 évesen kaptam, de az első okostelefont majdnem 16 évesen.
Néztem még mesét kazettán, hallgattam is még kazettákat meg cd-ket, nem a teledont bámulva nőttem fel, hanem kinn biciklizve, néztem még azokat a meséket amiket a szüleim es néztek a gyerekkorukban.
Szóval nekem ebből az jönne le hogy csak azert mert kb 6 evvel idősebb vagy, úgy kezelsz mint egy gyereket és azt hiszed hogy egy fél évszázaddal idősebb vagy és annyira máshogy nőttél fel, pedig szerintem ha valaki most 20-22 éves annak a gyerekkora inkább hasonlított a te gyerekkorodhoz mint ha valaki most 15.
Nekem ez sose volt szimpatikus.
Habár 4 év korkülönbség pl. nem annyira sok.
Én furcsállnám, ha emiatt úgy állítaná be magát valaki, mintha ő annyira öreg lenne, én meg fiatal, pláne, hogy gyerekkori példákkal jössz. Gyerekkorban nagyon gyorsan fejlődünk, tehát kb. olyan mintha 1-2 évvel idősebb fejjel dicsekednék, hogy én már járni tudtam, amikor ő még csak újszülött volt.
Nem igazán látom jelentőségét ezeknek az összehasonlítgatásoknak.
Szerintem erőltetett és unalmas. Az a Harry Potteres is nagyon izzadtságszagú. Azt mondod 19-22 éves csajoknak mondogatod ezeket. Hiába érzed magad nagyfiúnak, el kell hogy mondjam, ugyanaz a korosztály vagytok. Tudat alatt ezzel akarod fitogtatni, hogy te milyen érett, felnőtt ember vagy, de hidd el az ellenkezőjét éred el ezzel.
20-30 év korkülönbséggel élő párok se viccelődnek folyamatosan ilyen hülyeségekkel, pedig az az igazi korkülönbség, nem 4-5 év. Nőj fel.
1. LOL. Nem, nem erről beszélek állandóan. Ha beszélgetünk 3 órát, akkor ez mondjuk 3 percig a téma.
2. Köszönöm, ez egy elgondolkodtató válasz volt.
3-4. Köszi a választ!
Kedves válaszolók, azért írtam hogy "vicc", mert pont ez benne az egyik rejtett poén, hogy igazából az a néhány év korkülönbség is semmi. De (ezt most nem bántásból írom nektek) akkor ez ezek szerint nem jön át. Gondolom a valóságban sem. Akkor hagyom a dolgot.
Értem én,hogy mit szeretnél, de nagyon egy korosztály vagytok. Pár év alatt nincs olyan nagy változás ami miatt ezzel előjöhetsz. Később, ha szintén ebben a korosztályban keresgélsz lehet vicces.
Pl a párom és köztem 15 év van. Egyik rossz szokásom, hogy szeretek a vezetésbe beleszólni,okoskodni. Így az ő beszólása, hogy maradjak már csöndbe, mert ő azóta vezet mióta én járni tudok még vicces is volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!