Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mikor lesz már egy olyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikor lesz már egy olyan csaj, aki nem b*ssza át a fejemet, nem tilt le msn-en, és eljön a megbeszélt találkára?

Figyelt kérdés

Az utóbbi időben semmi nem jön össze. Volt egy csaj, akivel msn-eztem, mondjuk elég egyoldalúan, mert szinte csak én írtam, ő alig. Aztán javasoltam, hogy találkozzunk, és azt mondta, hogy benne van. De a tali előtti nap, mikor emlékeztettem, letiltott.


Tegnap meg átejtett egy csaj. Megbeszéltük, hogy találkozunk fél 10-kor a pláza előtt. Ami vicces, hogy ő javasolta az időpontot, és mégse volt ott. Negyed óra múlva se. Akkor felhívtam, nem vette fel. Felhívtam mégegyszer, akkor se. Elmentem a haverokhoz a kocsmába, nem érdekelt a dolog. De azért mégis felhívtam harmadjára, ekkor a barátnője vette fel, és egy olyan szöveggel ráztak le, hogy a csaj most wc-n van, és nem ér rá. Kérdeztem, hogy mi van a találkával, erre mondta, hogy erről nem is tudott, hogy a barátnője bárkivel találkozna ma este. Azért mondtam nekik, hogy jöjjenek oda ahol én vagyok. Eltelt egy óra, két óra, persze hogy nem jöttek. De legalább egy sms-t küldött volna fél 10 előtt, hogy bocsi de nem jön, és akkor nem megyek oda potyára, és maradok a haverjaimmal. Vagy már msn-en nemet mondott volna...


Komolyan, ezt élvezik a lányok, hogy így játszadozhatnak velem? Úgy érzem, hogy soha nem lesz olyan lány, aki engem szeretni tudna, eddigi 19 évem során mindenki elutasított. Pedig nagyon szeretnék már egy barátnőt, csak kár, hogy nincs olyan csaj, aki az lehetne.


2010. okt. 16. 09:52
 1/5 anonim ***** válasza:

Ha nagyon erőlteted, hivogatod, akkor megijed a lány, mert nagyon nyomulsz. Egy kicsit kisebb elánnal próbálkozz, kezdeményezzen a lány találkát, te meg kissé vonakodva mondj igent.

Ha valaki "túl sok", akkor az könnyen megijeszti az embereket: "Ha már most állandóan a nyakamon lóg, mi lesz, ha már együtt vagyunk, hozzám bilincseli magát?" - és megijed, eltűnik.

2010. okt. 16. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

szerintem egyáltalában nem voltál "túl sok"

nem is értem hogy lehet valaki olyan bunkó h nem megy el és még egy sms-t sem ír..

csak pont rossz lányokat fogtál ki.. :S

2010. okt. 16. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Fú ezt ismerem ez a tipikus 14-18 éves hülyelányos-cicababás viselkedés nekem is volt benne részem bőven, amikor ilyen barátnőm volt, ezek összevissza hazudoznak mindenről, csak hogy az igazságot ne kelljen elmondaniuk, nem akart tőled semmit, csak nem merte el mondani. Az ilyenek lehet, hogy jól néznek ki, de annál hülyébbek, és csak a diszkós nagymenő köcsögök valók hozzájuk. Szóval akkor lesz olyan csaj, ha nem egy ilyen buta libát szemelsz ki magadnak, ehez lehet, hogy lejebb kell adnod kinézetben, de beválik.
2010. okt. 16. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Na most számonkértem, magyarázkodik jobbra balra, csak az a bökkenő, hogy full ellentmondásos az egész. Ha mesét akarok, bekapcsolom a Minimaxot...
2010. okt. 16. 15:43
 5/5 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz vele, az ilyen csajok úgyse fognak igazat mondani mondom...Inkább keress 1 normálisat
2010. okt. 16. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!