Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Tényleg azért nincs barátnőm,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg azért nincs barátnőm, mert nem vagyok elégedett a külsőmmel, amin változtatni sem tudok?

Figyelt kérdés

Nagy orrom van, alacsony vagyok és régóta frusztrál már, emiatt sosem mertem kezdeményezni anekem tetsző lányoknál, de mostanság már igen, de persze alapból láttam, hogy sikerült olyan lányoknál kezdeményeznem, akiknek nem keltettem fel az érdeklődését, pedig buszon, buszmegállóban vagy simán utcán már néztek meg lányok, szemeztünk is vagy csak pusztán megfordultak hátra utánam a lányok egy-két csábító pillantás kíséretében, egyik lány még kedvesen mosolygott is, mégsem merek lépni, mert akkor sem hittem el, hogy azért néztek meg, mert tetszettem nekik.


Még neten is jó néhány lány rámírt már, hogy bejövök neki, helyes vagyok, vagy csak úgy megbökdösnek, de még így sem tudom elhinni, hogy tetszem nekik, miért van ez?


Talán azért, mert kisebb koromban nem kaptam elég megerősítést, hogy nem is vagyok annyira ronda vagy a sok gúnyolódás az oka, mert elég csendes fiú vagyok suliban általában, de csak ott, haverok és család előtt normális vagyok.


Esetleg van más fiú vagy lány is, aki hasonló okok miatt sikertelen a párkapcsolati életben és egyedülálló emiatt?


Aki gondolja priviben is írhat, szívesen beszélgetek, ismerkedem.



2012. máj. 5. 13:49
 1/4 anonim ***** válasza:

Ez így nem lesz könnyű tesóm,de soha ne nézd ezeket a dolgokat negatív oldalról. Mivel nem írtad,a szövegből gondolom,hogy pasi vagy. Figyelj...ha csak a szex miatt aggódsz afelől nemkell,mert 10-15ért igényes és FULLOS escort csajokhoz tudsz már menni.(és ide még jóképű pasik is szoktak)...de ha kapcsolatról beszélünk,akkor meg pláne ne aggódj! Olyan nincs,hogy valakinek nem lesz bnője ilyesmi miatt.. Természetes,hogy minden nőnél van jobb nő,és minden pasinál van jobb pasi. Én mindig is egy átlag pasinak tartottam magam,viszont pasiktól és nőktől is hallottam párszor,hogy jóképű vagyok! Én meg ezt nem akartam elhinni főleg,hogy én vidékről jöttem és láttam én is férfi szemmel is,hogy úristen pesten milyen tipikus jó pasik vannak...mégis most egy olyan Hölggyel talizgatok,hogy erre én is aztmondom,hogy uristen?!!! ez pont velem,hogy lehet? Tehát ne aggódj....nagyon jó és véletlen szituk mindig lesznek az életben,de egy kicsit legyél határozottabb!!! Volt,amikor én gimiben pattanásosan mentem oda a fullos csajhoz...ez a lényeg.legyen meg a véredben a nőzés,a jófejség,a határozottság,a kedvesség,megminden...aztán jönnni fog minden magától! ;)


Üdv.: 23/F

2012. máj. 5. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

A pattanásos- gimis éveidről írj első, ha ráérsz!

Önbizalom, és tiéd a világ.

2012. máj. 5. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

sok írni valóm nincs..már általános suliban nőztem ezerrel persze annak megfelleő módján :D nőcsábásznak neveztek a spanok :DD pedig vóót szebb kiscsávó nálam is,de azok általában félénkebbek voltak. aztán jött a gimi,ott már azért ment a buli rendesen. persze mindig azok a csajok tetszettek,akikhez vagy nehezen mertem odamneni és nem azért mert pattis voltam,hanem úgy gondoltam,hogy hozzámképest magas a mérce...pedig ez nem igaz....most sem vagyok milliomos mégis olyan nővel vok,hogy az már durva...no a gimis évek sztem a legjobbak.soksok hülyülés,nőzés,akár egy flört :D áh... nem is tudom mit írjak..kérdezz konkrétat :)


23/F

2012. máj. 5. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
küldj magadról egy képet és elmondom járnék-e veled, vagy tetszel-e:DD így arc nélkül tényleg nehéz bármit is írni.
2012. máj. 9. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!