Hogy képes valaki egyedül is boldog lenni, teljes életet élni? Csak én vagyok ennyire reménytelenül szerelemre, párra vágyó személyiség?

Én nem tudom hogy bírja ki valaki évekig egyedül, főleg, akinek még sosem volt párja én annyira szeretnék ölelni, csókolni, szeretni egy lányt, aki viszont szeret, de mintha nem is létezne az a lány, akit keresek, mindenhol bunkó, szívtelen piálós, cigizős, buta csak a bulvárnak meg divatnak élő csajok vaannak, aki meg véletlen mégis értékes jellemre és még néz is ki valahogy az már foglalt. Lehet nem kéne így válogatnom és az első buta, agyaltan csajjal össze kéne jönnöm, bár ők meg külsőre válogatnak, én meg nem vagyok egy hű, de menő meg helyes srác. Talán jóképű, magas gyerekként már nekem is rég lett volna párom, lehet én hiábam, mert ronda vagyok és ezért lehetetlen a megfelelő lányt megtalálnom. Lehet a visszahúzódó, félénk személyiségem az oka, de amikor próbálkoztam is lányoknl, akkor sem igazán kaptam bátorítást, egy lány megdícsért és kész, a többi lány inkább csak megbántott, mert volt pofám bepróbálkozni nála. Én ezek után már nem tudom hol és hogyan találhatnék egy normális, rendes szeretetre méltó lányt, aki igényli a szeretet és tud is szeretni. Lehet velem van a baj, hogy egyedül üresnek érzem már az életem, de azért ilyen idősen van, aki már házasodik, talán, ha lett volna már barátnőm nem is érdekelne ennyire, talán, ha nem sürgetne az idő akkor is könnyebben viselném a magányt, de a legrosszabb, hogy vágyom a szeretetre és én is szeretnék szeretni, ez az érzés, amit hiába próbálok kiölni nem tudok valamiért. Csak szeretnék szeretni és viszont szeretet kapni, szerelmet megélni, mint bárki más, de az élet miért nem adja ezt meg nekem, csak, mert csúnya vagyok, az a gond vagy mi?