Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Rettentően kiszúrtak velem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rettentően kiszúrtak velem, hogyan lábalhatnék ki ebből a meredek helyzetből?

Figyelt kérdés

Már lassan fél éve megismerkedtem egy fiúval, akivel napi szinten írogattunk egymásnak. Aztán egyre többször találkoztunk. Bár a második talin lefeküdtünk és akkor azt mondta nekem, hogy nem folytathatja velem,mert egy másik lányt szeret. Aztán vége lett neki ezzel a másik csajjal és nagyon kikészült miatta, de utána pár héttel felkeresett engem mondván, h kiheverte a csalódást.

Igen ám, de nem valami romantikus módon közeledett felém, egy ilyen barátság extrákkal viszony kezdett inkább kibontakozni vagyis részéről ez volt a közeledés. Habár nem mindig volt egyértelmű,mert olykor úgy viselkedett mintha szeretne és sokat keresett meg kérte, hogy menjek vele ide meg oda, szóval rendes program. Sőt volt, hogy erőszakoskodott, h töltsem vele a hétvégét.Voltak olyan találkák, amikor rendes kapcsolatnak tűnt a dolog. Néha beszéltünk a kapcsolat mivoltáról is de nem adott egyértelmű választ. Aztán rákérdeztem konkrétan,mire bele mondta a képembe, h kedvel, de ennyi és jelenleg nem tud többet kihozni a helyzetből..ugyanis neki idő kell ahhoz, h beleszeressen egy lányba. Most szerintetek mit gondoljak? Nagyon kész vagyok...:(



2014. okt. 14. 21:37
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
Ha neked tetszik az örök szamár szerep, akkor csak folytasd..
2014. okt. 14. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
Lehetett volna őszintébb is. Ha nem akarod folytatni a huzavonát, akkor felejtsd el. L
2014. okt. 14. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
Azt gondold hogy te az ő számára egy naív luk vagy.
2014. okt. 14. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
22%
Saját magadnak csináltad
2014. okt. 14. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Nem saját magamnak csináltam..belecsöppentem a helyzetbe...a szerelem őrültségekre késztet.
2014. okt. 14. 21:41
 6/27 anonim ***** válasza:
80%
"szerelem őrültségekre késztet" Ez a legnagyobb baromság amivel az emberek védekeznek. Senkit nem szeret az ember annyira hogy teljesen idi*ta legyen miatta.
2014. okt. 14. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
Te szerelmes vagy, ő pedig csalódott és egy tönkrement kapcsolaton túl van! Te csak lökést adtál neki ahhoz hogy azt le zárja! De ő ezt még nem heverte ki! Te nem tehetsz semmit maximum várhatsz hogy az idő mit hoz! Nincs értelme magad rá erőltetni, de el hanyagolni se szabad! Támaszt kell nyújtani, barátnak lenni és hagyni hogy újra szeretni tudjon!
2014. okt. 14. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:

Csak kihasznál. Tudod Te is pontosan "ilyen barátság extrákkal viszony", semmi több. Csak nyilván ezt nem jó neki, ha a képedbe mondja, mert tudja, hogy Te többet akarnál, és így vége lenne a viszonyotoknak.

Így meg legalább amíg gondolkozol addig huzigálhat.

Sajnálom, de tényleg úgy gondolom, hogy nem lesz ebből több.

2014. okt. 14. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:
És, hogyha még utoljára megpróbálom és nem erőlködöm, hanem kedves leszek és nem hisztizek? És várok egy kis időt, amíg meg tud szeretni rendesebben...hiszen azt mondta valamilyen szinten kötődik hozzám? Egy kis remény sincs?
2014. okt. 14. 22:06
 10/27 anonim ***** válasza:
Rögtön a második talin lefeküdtetek,akkor ne csodálkozz(főleg hogy bas zott korai volt).Had a farancba ezt a gyökeret.
2014. okt. 14. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!