Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek hagyjam szegényt?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hagyjam szegényt? Ami nem megy, nem kell erőltetni? N

Figyelt kérdés

Végzős egyetemista vagyok. Szeptember vége felé felkeltette egy elsős a figyelmemet. Magam sem értem hogyan történt. Igaz, nem egy átlagos srác, mármint a kortársaihoz képes, illetve rendes tűnik. Tipikus jófiú, "kis aranyos".


Október és november folyamán többször rajtakaptam, hogy néz, bámul, figyel. Mikor reggelente, mikor pedig órák után találkoztunk össze. Legtöbbször simán nézett, mint aki elfelejtkezett magáról. Méregettük egymást, míg elhaladtunk egymás mellett.


November végén ráírtam az egyetemmel kapcsolatba. Bármelyik évfolyamtársától rákérdezhettem volna a dologra, de én ugye direkt tőle informálódtam. Válaszolt is kedvesen, de csak válaszolt. Én viszont nem e célból írtam, most, hogy ez neki nem esett e le, vagy mittudomén mi volt a "bibi", lényeg a légyeg, hogy nem történt semmi előrehaladás. Ennek majd 2 hete. E két hét alatt láttam 3-4x. Nézett, köszönt is, de ez így 0.


Hagyjam békén? Nem mintha eddig "zaklattam" volna. 1x 1 dolgot kérdeztem és kész.


Mellesleg: Neten nézegettem a képeit. A képek alatt voltak beszólogatós, viccelődős, cuki hozzászólások. Tehát tud ő lányokkal incselkedni, aranyos lenni. Én is próbáltam vele viccelődni, de inkább úgy tűnt, hogy nem tudott a dologgal mit kezdeni, nem próbált "visszcukkolni", talán zavarba jött.


Azelőtt egyszer a könyvtárban voltunk. Ültünk egy barátnőmmel/évfolyamtársammal és az egyik tanárunkkal beszélgettünk. Egyszer csak ott termett, meg is lepett, ahogy előttem megjelent hirtelen. A tanárhoz jött. Rá-rá néztem, de lesütött szemmel állt, beszélt, nem nézett rám. Aztán a táskájában keresett valamit sokáig, amit nem talált. Levörösödött, megizzadt rendesen. Zavarba jött szerintem.


Persze ez még az elején volt. Mostmár megvan a szemkontaktus simán. Úgy megyünk egymás mellett, hogy végig szemezünk. Nagyon cuki, azaz aranyos, szeretem az ilyen pasikat, akik alapjáraton ügyesek, mert látom megy neki az egyetem, de egy csaj közelében "esetlenné" válnak.


Szerintetek esélytelen a dolog?


2015. dec. 11. 18:59
 1/8 A kérdező kommentje:
Lemaradt a lényeg: Mi lenne,ha ráírnék. De mostmár róla érdeklődve, nem egy semleges dologgal kapcsolatban. Hmm?
2015. dec. 11. 19:02
 2/8 anonim ***** válasza:

Szerintem nem jössz be neki.

Próbálkozott volna már. Akkor ő is rád írt volna vmilyen ürüggyel...

2015. dec. 11. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Szerintem ne hagyd annyiban.Inkább kockáztasd,hogy egy kicsit beégeted magad és menj rá a fiúra határozottabban.Hátha mégis sikerül ismerkedésre bírni.:)


Szeretem az ilyen "típusú" lányokat.:)

2015. dec. 11. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Én ráírnék valami konkrétabbat. Most mit veszíthetsz, max nem jössz be neki, na és, van ilyen. De ha nem tennéd meg, egy életen át bánnád.


Kíváncsi vagyok a fejleményekre:)

2015. dec. 11. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Szerintem bejövök neki. Én nem nézek ennyit, meg így egy pasit, ha hulla szerelmes vagyok se, mint ő engem csak "úgy" alapon. Engem aki nem érdekel, rá se nézek. De lehet undorból néz, meg tetszikelgeti a képeimet. Végülis a mai világban minden előfordulhat.
2015. dec. 11. 19:12
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszi #3-#4 :)


Én is kíváncsi volném, hogy mit szólna. De tartok is a dologtól.

2015. dec. 11. 19:14
 7/8 anonim ***** válasza:

Nagyon szimpatikus vagy nekem is:)

Meg egy az oldalon nagyon is népszerű sztereotípiát is lerombolsz éppen....:D


Nyugodtan legyél konkrétabb,te végzős vagy,ő elsős,lehet ezért sem mer lépni.

Állandóan bámul, a táskájában keresett valamit(tipikus pótcselekvés, ha az ember zavarban van),aztán elvörösödött,zavarban volt.

Szóval hajrá, szerintem bejössz neki,sok sikert :)

2015. dec. 11. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

#7, köszönöm, igazán kedves tőled. :)

És a biztatást is köszönöm. :)

2015. dec. 11. 21:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!