Visszagondolva az elmúlt 15 évem randizásos korszakára, egyetlen olyan randim sem volt, ahol a lány érdeklődött, mosolygott, nyitott és kedves volt, ahogy elvileg kéne lennie. Ez mit jelenthet vajon?

Azt hiszem, hogy ez igaz, nem vagyok valami jó a kommunikációban. A társaságot sem szeretem.

Akkor túl sok jóra egész életemben nemigen számíthatok, ugye?

Költőnő?

Nem mondhatja rám sneki, hogy sótlan lennék. Vidám természet vagyok, egyedi humorral és viszonylag magas intelligenciával.

Egyszerűen a kommunikáció számomra az információcseréről szól leginkább. Én az ilyen női trükkökre, testbeszédre, sorok közti olvasásra nem vagyok vevő.

Ráadásul a legtöbb randihelyzetem olyan volt, hogy a nő volt, akik megkukult és tőlem várta, hogy szórakoztassam. Amikor kiderült, hogy nem fogom megváltani a világot, leplezni sem tudták a csalódottságukat.

Végeredményben az is elmondható, hogy ritkán kerültem össze jó randipartnerrel. Ettől függetlenül jelekből a mai napig nem tudok olvasni.

Értem én... csak nem szeretem :)

Alapvetően azt vettem észre az ilyen randijaimon, hogy a lányok az első 3 másodpercben hoznak egy döntést, ami többnyire negatív. Aztán legfeljebb rám hagyják, hogy változtassam ezt meg, ha tudom.

Szóval én poénkodhatok, nyithatok témát, de ehhez kell egy megértő közönség is.

Ok, volt olyan randim persze, ahol meg a lánynak jöttem be és ő nem jött be nekem. Ezek a legrosszabbak, mert ha elkezdtem flegmázni, akkor újfent kontraproduktív voltam és csak jobban közeledett hozzám.

(Volt egy lány, aki konkrétan lecseszett, hogy miért nem csókolom meg végre). Ezen esetekben viszont direkt nem voltam szórakoztató, szóval ez nem számít.