Ti feladnátok ebben az esetben? (Bővebben lent)

Sziasztok!

Ex-kollégámat majdnem egy éve ismertem meg. Először észre sem vettem pár hónapig, mert volt párkapcsolatom és neki is barátnője. Miután mindketten egyedülállóak lettünk,fokozatosan kezdtünk nagyon jóban lenni. Közös kajálások, poénkodások stb., mindig kereste az alkalmat, hogy mikor jöhet át arra a részlegre, ahol dolgozom. Napi szinten írtunk egymásnak, valamikor több órán keresztül, hónapokig ment így. Annyit tudok, hogy soha nem voltam még olyan boldog, mint vele és rajta is nagyon látszott. Amikor együtt voltunk, mindig fülig ért a szája, még a szeme is mosolygott, pedig nem az a típus. Ezenkívül bármit meg tudtunk beszélni. Miután felmondott tovább chateltünk, de találkozni valamiért sohasem sikerült újból. Legutoljára február végén akart volna velem összefutni,de olyan lehetetlen volt az időpont( szinte utolsó pillanatban írt és egész napos lett volna), hogy nem tudtam volna már átszervezni a napomat. Márciusban én vetettem fel, hogy találkozzunk, azt ő mondta le. Többször rákérdeztem, hogy akar-e egyáltalán, a válasz mindig igen volt.(?) A munkában napról-napra sikeresebb, ami nagyobb egzisztenciával és ismeretségi körrel jár. A nők/lányok mindig odavoltak érte, most meg pláne, szinte bármelyiket megkaphatná szerintem. (A felszíneseket meg biztos.) Engem viszont emberileg érdekelt volna. A lényeg, hogy egyre jobban kezdtek elmaradni a chatelések vagy csak pár szóval válaszolt. Az utóbbi időben ezeket is főleg én kezdeményeztem. Legutoljára azt írtam neki, hogy szerintem már sohasem fogunk találkozni (amikor a többediket is lemondta, ahogy én is). Egyértelműen tudom, hogy nem voltam közömbös a számára. Nem akarom magam fényezni, de nem vagyok bányarém és elég sokan szépnek, csinosnak mondanak, idáig azt hittem, hogy az eszem is a helyén van. Viszont, úgy gondolom, sajnos túl közel engedtem őt magamhoz lelkileg. Több, mint egy hete már nem írok neki semmit és ő sem nekem. Ismerem annyira, hogy elég makacs és önfejű tud lenni és az utolsó írásom után valószínű nem keres többet. Elég pozitív, általánosságban jókedvű nő vagyok, de ez most rettenetesen lehúz. Egyébként ő 23 éves, én idősebb vagyok nála. Egyikőnknek sincs most párja. Nem szeretném, de talán jobb lenne hagyni az egészet. A siker ennyire megváltoztathat egy férfit? Ti mit csinálnátok a helyemben? Mit gondoltok erről a szituációról? Előre is köszönöm a válaszokat és a segítséget!