Fiatal Nők! Mennyire vagytok igényesek leendő partneretekre anyagi szempontból (milyen autó, lakás, ház, ) anomim, őszintén please?

Nyilván vannak anyagias nők; ahogy idősödnek, egyre fontosabb faktor lesz sokaknál. Viszont simán lehet olyat találni, akinél nem szempont. Ez viszont, hogy egy frusztrált alak vagy a szar anyagi helyzeted miatt, nagyon gáz.

Pár éve tök csóró voltam, mégis szinte folyamatosan voltak barátnőim. Mondjuk tény, hogy jól éreztem magam a bőrömben, és nem kamuztam ilyen baromságokat.

27 vagyok. Páromnak nincsen se jogosítványa, se kocsija. Albérletben lakott, mivel nekem saját lakásom van (a szüleim jóvoltából), ő költözött hozzám.

Igazából a jogsi kicsit hiányzik, mert bár nekem van és kocsi is lenne, nem szeretek és nem is tudok jól vezetni, félek is tőle. Szóval nem bánnám, ha legalább jogosítványa lenne és tudnánk menni erre-arra.

Házra/nagyobb lakásra majd közösen szeretnénk gyűjteni, addig meg teljesen jó az, ami most van.

A hazugság szerintem ezerszer rosszabb, mint az, hogy még nincs jogsid, kocsid és a szüleiddel laksz.

Szervusz!

Feleségként írok, hogy igenis fontos szempont a pénz. Ha nincs jogsi nem baj, ha saját lakás az se, DE fenttudj tartani egy albérletet, ami mondjuk 2 szobás. Legyen pénz ruhára l,. Kajára és legyen tartalék arra az esetre ha beüt a krakk..

Körülbelül nálam a minimum volt a 200e ( én 180e körül keresek) és ezen felül a tartalék!

Mindegyik pasimmal ugy jottem ossze h meg otthon lakott se lakas se jogsi se kocsi...

Sot volt aki 28 eves korig tanult

Nem csinaltam gondot belole mert nekem volt lakasom(orokseg) jogsim autom (ezekert diakmunkaba dolgoztam meg)

Annyi elvarasom van h a sajat kiadasait tudja fedezni, ha hozzam koltozik akkor szaljon be a rezsibe

Magyaran ne nekem kelljen eltartani

Ez eddig mukodott

Min. 28 éves korodig csak suliba járni, és eltartatni magad szerintem nagyon gáz. Nem írtad, hogy dolgoznál bármit is...

Én is később tudtam elkezdeni az egyetemet, még van két félévem, 29 leszek, mire lediplomázok, de levelezőn csinálom, dolgozom, és teljes mértékben eltartom magam (nem, nem örököltem lakást, én is albizok, mint sokan mások), ami ennyi idősen nem dicsőség, hanem alap dolog. Ugyanezt elvárnám a másik féltől is. Felőlem lakhat anyucinál, lehet h én is azt tenném, ha lenne rá lehetőség, de az a minimum, hogy felnőtt emberként a saját kiadásait + a rezsijét fedezze.

Az autó nem érdekel, én sem tervezek mostanában jogsit sem. Nekem jelenleg egy lakás a cél, arra gyűjtök, hasznosabbnak, fontosabbnak tartom a belvárosban élő (és itt is maradó) emberként azt, mint hogy legyen egy teher a nyakamon, amit pár IKEÁ-s vásárlás és a szokásos nyári Balatonozás kivételével sehol sem tudnék használni. Ráadásul imádok kirándulni és mászkálni is. Azt magamtól és a páromtól is elvárom, hogy tegyen félre pénzt folyamatosan és tudjon gyűjtögetni, 30 éves korára pedig önerőből (!) legalább egy kisgarzonnyi pénzzel rendelkezzen. Ha nálam szerencsésebb és a szülei tudnak neki venni lakást, az sem rossz, de ez nem változtat a tényen, hogy normálisan kezelje az anyagiakat, tudjon mihez nyúlni és ha hosszú távra tervezünk, ne azért akadjunk mindig meg, mert neki nincs alapvető dolgokra meg maga eltartására sem pénze. Nekem az is taszító, ha valaki albiba akar menni, mikor megtehetné, hogy otthon marad, besegít anyagilag és megszedi magát inkább lakbér helyett.

Őszinte leszek, ennek ellenére gyűlölöm a spúr embereket. Én nagyon szeretek ajándékozni, szeretek különleges helyekre elmenni, kiruccanni, erre mindig van pénzem és időm, mert számomra ez is az egészséges, boldog élet és párkapcsolat része. Szeretek különleges ételeket vagy helyeket kipróbálni, szeretek nyaranta, hétvégenként néha elutazni, szeretem ezt az izgalmat és felszabadultságot. A magam részét mindig állom, de azt elvárom, hogy a párom erre vevő legyen, ne húzza a száját a saját kiadásai miatt (nem 200 ezres wellnesshétvégéről beszélek, én sem vagyok elszállva anyagilag, csak 2-5 ezer forintos kis programokról hetente-kéthetente, meg egy 30-40 ezres nyaralásról egy hétre mondjuk). És azt is elvárom, hogy a spórolása ne menjen az illem és a kedves gesztusok rovására. Például elvárom, hogy az első randin a férfi fizessen. Cserébe tekintettel vagyok rá és olcsó dolgot választok, illetve törekszem második körre/második randira, amivel visszahívhatom. De ehhez kell az, hogy megelőlegezzen annyi bizalmat, hogy áldoz rám párszáz forintot, amit nélkülem amúgy is elbulizna, elcigizne, elkondizna, miegymás. Így vagyok az apró ajándékokkal is, de azt készíteni is lehet. De pl egy csoki vagy valami bizsu is csak 100-200 forint, mit kell ezen szarakodni? Akivel már sokadszorra randizunk meg együtt vagyunk, én is sütök neki dolgokat, készítek ezt-azt, elvárom, hogy ez fordítva is menjen, nekem legalábbis ez is a szeretet egy kifejezőeszköze. Helyettem fizetni meg nem kell rendszeresen, csak az első randin, meg később, ha épp úgy érzi jónak. Én sem vagyok egy nagy randizós, havonta, de inkább negyedévente egyszer megyem randira, akinek a sz.rrágása fontosabb, mint az, hogy jó színben tüntesse fel magát, azzal nem egymást keressük. Arról meg nem én tehetek, ha boldog-boldogtalannak fizeti az italát napi szinten, ezt ne rajtam spórolja meg.

Nagyjából ennyi. Nekem az anyagiak csak addig a szintig számítanak, hogy egyrészt az illető legyen egy önálló, önellátó ember, másrészt ne kelljen a pénz miatt szarakodni meg otthon ülni folyton, mert a volt barátomnál már ott tartottam a végére, hogy bmeg fizetem én az egészet, ha ezen múlik, de akkor is elmegyünk végre valahova, harmadrészt pedig elvárom, hogy családalapító/érett felnőtt korára(29-39) majd legyen egy összeköltözésre, esküvőre, babavállalásra alkalmas élete, mert én is így tervezem a magamét és nem fogok a nyomorult anyagiak meg az ő életképtelensége miatt szívni, sem most, sem akkor.

22N