Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Kolléga találkozni akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kolléga találkozni akar civilben, utána meg letiltott, miért tette ezt?

Figyelt kérdés

Egy éve ismerjök egymást a pasival. Ő kezdett el közeledni hozzám, tetszettem neki, kereste a társaságom és nekem is szimpatikus volt. Szerelmes voltam belé, de ő nem akart komoly kapcsolatot, mert épp nemrég szakított a barátnőjével. Így nem lett a dologból semmi csak csók, de jóban maradtunk, én kerestem mást. Közben civilben is eljártunk ide-oda a többi kollégával csapatosan. De csak nem hagyott, továbbra is működött közöttünk a kémia, de visszafogtuk magunkat. Amikor szétmentem az akkori pasimmal, akkor újra a közelembe került, aludjak nála, stb. Mondtam neki, hogy én nem akarok már tőle kapcsolatot, elmúlt a "fellángolás", de mivel izgalmas volt és tetszett, így mondtam, hogy valamikor beszéljük meg kettesben, hogy mi férne ebbe bele.

Utána én munkahelyet váltottam, de még párszor írtunk egymásnak, de mindig lemondta a találkozót minden hülye indokkal, úgy hogy közben visszahallottam, hogy bulizni is volt, meg kocogni, stb, szóval bőven lett volna 1-2 órája találkozni velem. Ezt megelégeltem és mondtam neki, hogy erre semmi szükség, akkor inkább hagyjuk. Erre ő még írt, hogy ezt most miért mondom, stb, utána nem beszéltünk. Nem írtam neki, nem hívtam, semmit nem csináltam ezek után. Egy hét múlva pedig kitörölt mindenhonnan és letiltott a facebook ismerősei közül, írni se tudok neki, se semmi.

Most ez mire volt jó? Miért csinálta?


2018. dec. 9. 13:12
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
89%
Becsajozott, most már nem akar tőled semmit, szexet sem.
2018. dec. 9. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Oké, de miért kell azért letörölni? Azért egy évig csak kollégák voltunk. Mit fognak gondolni ők is ha ezt látják, hogy az 50 kollégából hopp pont ő nem ismerősöm már?
2018. dec. 9. 13:22
 3/11 anonim ***** válasza:

A kollégák szerintem nem figyelgetik azt, hogy ki-kinek az ismerőse, ráadásul ha meg is tudják, nem mindegy mit gondolnak?


A pasi lezárt téged, valószínű ezért törölt, tiltott, hogy még véletlenül se írjál neki, másra koncentrál már. Nem értem miért háborít fel, hiszen megmondtad neki, hogy benned elmúlt a dolog, és kapcsolatot sem szeretnél vele. Engedd el.

2018. dec. 9. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Kb 10 emberrel azért elég közeli kapcsolatban voltunk, együtt jártunk mindenhova, meg én is össze szoktam futni velük attól, hogy már nem ott vagyok. Nekik biztos fel fog tűnni valamikor.


Azért háborít fel, mert attól hogy történt ami történt még ismerjük egymást, ismerősök vagyunk, nem idegenek. Én eddig se írtam neki és ezek után se szándékoztam. Ez kb olyan mintha letagadna, pedig nem idegenek vagyunk, sok kellemes emlék összeköt minket.


Eddig is volt, hogy randizott mással, amikor én foglalt voltam, mégsem törölt...

2018. dec. 9. 13:44
 5/11 anonim ***** válasza:
Lehet még mindig tetszel neki,de valamiért inkább el akar felejteni vagy megutált :D Gondolom ha a neved is ha csak meghallja felzaklatja magát. Inkább egyáltalán nem akar tudomást venni rólad.Továbblépett. Tedd te is azt. Ha nem akarsz lemondani róla akkor vedd fel újra vele a kapcsolatot és élőben beszéljétek ezt meg. Ne a neten.
2018. dec. 9. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
51%
Valószínűleg idegesíti őt a jelenléted. Valamiért megsértődhetett rád, megutálhatott.
2018. dec. 9. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
55%

A válasz egyszerű, közölted vele hogy elmúlt a fellángolás részedről, de ha éppen nincs jobb akkor talán majd jelentkezel. Szerintem teljesen logikusan épített le,mert ebből azt a következtetést vonta le, hogy csak játszadozol vele, nem veszed komolyan. Valószínűleg nem vagy közömbös a számára és pont azért szakított meg minden kapcsolatot veled hogy ne gondoljon rád, hogy arra a partnerre tudjon koncentrálni aki viszonozza az érzelmeit.

Az a vicces amit írsz, hogy egy férfi kezdeményez nálad, te parkolópályára teszed és utána még azon vagy kiakadva hogy mással jár bulizni és nem keres téged? Vicces vagy.....

Az utolsó kérdésedre a válasz.....büszkeség.

2018. dec. 9. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Most már mással szórakozik
2018. dec. 9. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 Rockarc ***** válasza:

Ez nem csak egy elbocsato szep uzenetnek latszott, hanem az is volt. Valoszinuleg o tovabbra is erez ugy irantad, mint korabban, de tenyleg nem erezhette nalad a szandekot a komoly kapcsolatra. Amire minden no panaszkodik, hogy hol van az ilyen ferfi, neked ott volt, csak eszre sem vetted.


Gondold meg, ha az o szemszogebol irnad fel a kerdes, vajon milyen valaszokat kapnal? Volt egy no, leszerelt, kesobb meg probalkoztam, de akkor sem volt semmi komoly, mi legyen? Valoszinuleg a lapat szo lenne a legtobb kommentben.


Mivel igazabol szamodra megfelel ez az allapot, ezert csak a torlesen ertetlenkedsz. Marpedig ez bizony azert van, mert o szeret teged a mai napig es ez ellen csak ugy tud tenni, ha mindenhonnan eltavolit. Ha nem szeretned tovabb sebezni, akkor ne keresd.


42F

2018. dec. 9. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Utolsóval egyetértek én is. Elszomorítottad és bánatában el akar felejteni.
2018. dec. 11. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!