Lehetünk barátok szakítás után?

Szerintem ez hiú ábránd, ilyen nincs, nem maradhattok barátok. Jó pár hónapig kell szenvedni a hiányától, de ha nem szakítod meg a kapcsolatot, akkor a szenvedésnek soha nem lesz vége.

Amikor ilyen hosszú, komoly kapcsolatot zársz le, elszakadsz a hőn szeretett személytől, azt meggyászolod, a gyászt fel kell dolgozni, aminek természetes szakaszai vannak és pont így jönnek egymás után:

[link]

Alapjáraton én sem értem, hogy egy embert hogyan tudnék teljesen elengedni, mikor egykor a világon a legfontosabb ember volt számomra.

Első barátom 4 évig volt az életem része, szakítás után nem állt velem szóba, pedig én még szerelmes voltam belé. Több, mint 10 kilót fogytam, nem tudtam elfogadni a helyzetet. Muszáj volt lekötni a szabadidőmet, olyanokat is csináltam amiket előtte sosem gondoltam volna, csak hogy a gondolataimat elhesegessem a fiúról. 3 hónap múlva elkezdtem újból ismerkedni, sajnos nem lett semmi belőle, de legalább rájöttem, hogy vannak srácok rajta kívül is. 2 év után megkeresett, roppant felkavart a dolog, de utána csillapodott az érzés, és azóta is beszélünk heti-kétheti 1-szer.

Második szakításomnál egyikünk sem volt szerelmes, 6 év után váltunk el. Akkor jött az igazán "ilyen pasi csak egy van az életben" érzés, sajnáltam, hogy nem idősebb korban találkoztunk, vagy tettünk volna bele többet a kapcsolatba. Vele vittem végig az egyetemet, vele éltem 5 évig, így eszünk ágában sem volt elengedni egymást, napi szinten beszélünk. Viszont szerintem nem normális dolog, néha még titkon mindig vágyom rá, és reménykedek, hogy egyszer újból összehoz az élet. Természetesen tudom, hogy nem fog, nem az a típus, aki megbánja a tetteit és folytatja. Jobb is így, csak így nehezebb rajta túllépni, ha folyamatosan az életem része továbbra is.

Fogalmam sincs, de velem is most szakítottak 8 év után, pedig állítólag én voltam az igazi. Na akkor ezt rakja össze valaki.

Én is azt érzem, hogy szívem szerint a barátja maradnék, de amúgy meg amilyen ember lett, még barátként sem lenne rá szükségem, mert csak kihasználna továbbra is, meg az elengedest nehezitene számomra.

Nagyon rossz ez az ellentmondásos, kettős érzés!

Szerintem ha érzelmileg nem semleges mind a 2 fél, nem lehet barátoknak maradni.

Az enyémnek már alakuloban van valaki, mégis nekem mondja, hogy én voltam az igazi? Így hogy maradjak vele jóban? Reménykedjek? Vagy csak be akarja biztosítani magát nálam, ha mégsem jönne össze? Nézzem végig, ahogy mással bontakozik ki éppen valami?

Na meg ehhez az illető mit szólna?

Hogy nekem mondja, hogy én voltam az igazi, ergo ő csak egy pótlék lesz? Nehogy szegény exem egyedül maradjon egy percre sem...

Na hát én az ilyen dolgok miatt inkább nem is vágyom a barátságára, ilyenkor mindig elveszi a kedvem és még azt is bánom, hogy nem ismertem fel korábban, milyen ember is ő.