Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hosszú kapcsolatot követően...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hosszú kapcsolatot követően mennyi idő alatt sikerült feldolgoznotok a szakítást?

Figyelt kérdés

Több, mint 5 év volt. Meseszerűen indult, azt hittem, hogy az ellenkezű nemű verziómat találtam meg, annyira egy hullámhosszon pendültünk.


Azonban elkezdtek megjelenni a problémák, pl. egyáltalán nem érdekelte a közös jövőnk, miközben velem szemben követelőzővé vált. Ha nem úgy történt valami, ahogyan ő akarta, megsértődött, és még más emberek előtt is felemelte velem szemben a hangját. Felmerülhet a kérdés, hogy miért tűrtem eddig. Szerettem őt, és a kezdeti aranykor emléke sokáig éltetett. Ráadásul mindig szolgált valamilyen hihető kifogással, megígérte, hogy változni fognak a dolgok. Hinni akartam neki, de végül nem tudtam, és kimondtam a végszót.


Már nem is igazán az ember hiányzik, hanem az, hogy szeressen valaki, és tudjak tervezgetni. (Még úgy is, hogy a tervezés egyoldalú volt.) Félek, hogy sokáig megmarad ez a rossz érzés, és továbbra is kevésnek fogom érezni magam. Bár önbizalomból a kapcsolat előtt sem sok jutott nekem...


Ti mennyi idő után éreztétek magatokat jól lelkileg?



2021. febr. 28. 15:09
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

3 hónap után kezdem magam úgy - ahogy jól érezni. Ehhez kellett a jó idő is, mert a szabadban lefoglalom magam akár egyedül is, ha nem ér rá senki.

De biztos vagyok benne, hogy hosszú hónapokig még napi szinten eszembe fog jutni. Sajnos szinte még egész nap ő jár a fejemben, hacsak nem olyan dolgot csinálok, ami extra koncentrációt igényel..

2021. febr. 28. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm. Sok sikert kívánok neked. :)
2021. febr. 28. 17:00
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

3,5 évig voltunk együtt.

Két-három hónap után lett "jobb", aztán olyan félévvel szakítást követően kezdtem el chatelni srácokkal. Akkor már nem éreztem magam rosszul, ismerkedni akartam.


Karácsony után pár nappal írt rám egy férfi, mert megtetszett neki nicknevem. Írogatni kezdtünk, de ő közben elköltözött külföldre, így félévig nem tudtunk találkozni, viszont naponta órákat írogattunk egymásnak.

Félév után végre személyesen is találkoztunk, de nyilvánvaló volt, hogy ő nem fog hazaköltözni, így távkapcsolatba kezdtünk. 1000 km-ről.

Nagyon nehéz volt, ritkán láttuk egymást, elváláskor sírtunk, de már a következő találka időpontját, helyszínét tervezgettük.

Félévig ide-oda jártunk a két ország között, leveleztünk (rendes, papíron írt levél, apró ajándékok postán feladva), aztán kiköltöztem hozzá.


Lassan öt éve élünk együtt :)


32N

2021. febr. 28. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Remélem, legközelebb már én is az igazit találom meg.
2021. febr. 28. 19:05
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
2 évig voltunk együtt. 1 hónap kellett. Neki 1 hét🙃 ocsmány vége lett
2021. máj. 21. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!