Elhagyott a párom karácsony előtt, azóta nem térek magamhoz. Hogyan legyek jobban?

Együtt éltünk 2 évig, mindketten felnőttek vagyunk, együtt terveztük a jövőt. Még párkapcsolati terapeutához is elmentünk, hogy rendezzük a veszekedéseket. 1,5 hónapig húzódott a szakítás, végül ő döntött úgy kissé elsunnyogva, hogy nem szeretné folytatni a sérelmek és a sok veszekedés miatt, és költözzem el. Többször kerestem ebben az időszakban, kértem, hogy egyenrangúan oldjuk meg a problémákat, mindkettőnknek vannak sérelmei, de a lényeg a szeretet, és szeretnék segíteni,csak nyújtson több érzelmi biztonságot, és ne kelljen attól tartanom, hogy addig vagyok alkalmas a jövőre nála, amíg hozom a szintet és fogadjon el a nagy számmal, ahogy én is sok mindent elnéztem neki. Azért érthetetlen számomra, mert az utolsó X hónapban fejlődött sokat a kapcsolat, próbáltam változtatni én is sok dolgon, a kedvében járni. Azt hittem, ha előfordul is egy egy nagyobb veszekedés, ez a sok jó dolog,az akarás, hogy törődöm vele, nem sz@rom le, átsegít minket, és szövetségben leszünk. Szüleitől tudom, hogy általában addig jó neki egy kapcsolat, amíg nincsenek konfliktusok sűrűbben, vagy őt kezelik jól, különben elkezd leépülni szépen lassan az álomkép, hogy nem tökéletes a másik. Nem tudott elköteleződni előttem az évek óta tartó kapcsolataiban előttem sem. Néhányan mondták, hogy erősebb nárcisztikus jegyeket képvisel, de ez egy magasztalós, bókolós, odaadó oldalával állt párba. Nagyonnagyon kedves is tudott lenni. A végén nem engedtem h segítsen a költözésben amiatt, ahogy ezt a tudtomra adta. Tudtam, hogy neki is nehéz, de nem volt tekintettel arra, hogy milyen volt várni csendben, amikor ő már sejthette, hogy inkább nem akarja a kapcsolatot, mint igen, és erről nem tájékoztatott. Nem tudtam részemről szépen elválni tőle,amikor teátrálisan megnyilvánult pont a költözés napján, mennyire sajnálja, hogy így alakult és intézte.. szerintem ő is megharagudott rám utána.

Borzasztóan nehezen élem meg ezt az egészet. Hazaköltöztem szüleimhez, most leszek 30, és nem tudom, hogy tudnám ezt az egészet feldolgozni. Próbálok a rosszra gondolni, hogy hányszor bántott meg, de mindig jönnek a jó dolgok, amik úgy érzem, másokban nem pótólható számomra. Nagyon passzoltunk a tartalmas időtöltéssel, aktívan éltünk. Egy részem olyan, mintha hozzá tartozna, akár egy karmikus kapcsolat. Még karácsonyra sem írt nekünk egy üzenetet, ezt sem tudom hova tenni, mivel mindenkivel jóban volt. Nincs harmadik, a félelmei és a sérelmei miatt lépett ki - itt már csak akkor működött volna, ha szinte mindig befogom a számat. Próbálom lefoglalni magam barátnőkkel,pszichológussal, reikivel, lefoglaltam egy utazást is, van, aki udvarol - de semmi sem segít. Ahogy egyedül vagyok, eszembe jut, hogy megkeressem. Én még mindig önhibáztatok, nem tudom elképzelni az életem nélküle, és félek, hogy akkora lett a törés, hogy idővel sem lesz jobb. Nem tudom, hogy pl 31évesen van e esélyem majd párt találni - egy normális, egészséges és határozott férfi személyében, aki nem fél elköteleződni, és nyugodtabb típus, akivel kiegészítjük inkább egymást konfliktus közben, ha lenne.

Mit tudnék még tenni ebben az esetben? Nagyon sötét gondolataim vannak, amik eléggé megijesztenek.