Miért van az, ha egy nő kilép egy számára rossz, menthetetlen, lelkiekben roncsoló kapcsolatból, akkor rögtön megbélyegzik? Arról nem is beszélve, ha hirtelen beesik egy szerelem, még szégyellnem is kell magam?!?

Volt egy kapcsolatom, benne teljesen tönkrementem. Öngyilkosság gondolatával 3x küzdöttem az 1 év alatt. Igyekeztem az akaratnak megfelelni, családi idillt fenntartani, de nem ment. Egyszem közös gyermekünk előtt próbáltam tartani magam, de az érzelmi zsarolás, folyamatos hibáztatás, megsértődések, majd a mártírkodás már teljesen kikészített.

De persze tartottam magam, amíg olyat nem mondott, amitől kiakadtam.

Persze nem bántott fizikailag, nem erőszakolt meg, nem csalt meg (azt hiszem). Tehát fogjam be és húzzak a konyhába, ezt mondja az átlag. Meg hogy jó apa. Az, bizony.

Amikor rátértünk, a szakítási szándékom bejelentése után, hogy miért is mondott olyat, azt találta válaszolni, hogy ő egész normálisan beszél vagy millió emberrel, persze aki megérdemli.

Maradék kis tartásommal szépen összecsomagoltam és otthagytam.

Csak azért írtam le ezt ilyen aprólékosan, mert azóta is én vagyok a hibás azért, hogy ez a család szétesett.

Egyedül abban vagyok hibás, hogy megpróbáltam vele ezt az egészet kivitelezni.

És teljesen váratlanul és hirtelen esett be az életembe egy férfi, aki szeret. Aki felnéz rám, akivel tudok órák hosszat beszélgetni, akivel jó ágyba bújni, aki mellett tudok aludni, aki imádja szintén a kisfiam és a kisfiam is őt.

És pokoli nehéz, hogy hogyan tudom majd Őt felvállalni, mert biztos vagyok benne hogy hátrányosan leszünk mind megítélve emiatt.

Amíg egyedülálló nőként éltem addig nem érdekelt mások véleménye. Tettem amit és ahogy jónak láttam.

Leginkább az esik jól hogy ezt kiírtam magamból.

Igazából ennyi.