Párom (L) annyira féltékeny volt a nővéremre, hogy a kapcsolatunk ment rá. Ez szerintetek normális dolog ?

Hát hallod, nem szívesen mondom ezt, de ez egy elmebeteg hárpia.

Most komolyan ő azt feltételezte, hogy te a saját testvéredet dugod??

Ez még Alabamában is extrém lenne.

Én azt mondom, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom. Oké, érthető, ha egy kapcsolat elején még van bennünk félelem, és némi bizonytalanság, hiszen új dolog még, stb. De hogy még évek után is?? Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat alapjaiban nem működött. Mondom ezt azok után, hogy két kapcsolatom is a beteges féltékenység miatt lett oda. Sőt, dehogy kettő, három... bár abból az egyik tényleg rövid ideig tartott, mert szó szerint mindenkivel megvádolt, akivel csak beszéltem. (Kivéve a családtagjaimat. :D De tényleg, még azon is vitázott, ha a boltba átmentem, és női eladó volt.)

Aztán kiderült, hogy a háromból kettő mindössze magából indult ki... A harmadik meg olyan, aki képtelen bizalmi kapcsolatot kialakítani, és azóta sincs senkije... pedig már 10 éve volt, hogy jártunk.

Szóval... én azt mondom, hogy ha valaki ennyire nem bízik a másikban, hogy lépten-nyomon azt feltételezi, hogy a másik félrelép - ráadásul rokonnal -, az vagy azért van, mert van alapja (itt nem feltételezem, hogy lenne), vagy azért, mert magából indul ki, vagy azért, mert teljesen alkalmatlan párkapcsolatra. Akármelyik is áll fenn, úgy gondolom, az hosszú távon tarthatatlan.

"azon az elven voltunk, hogy a problémákat megbeszéljük mindig"

Ez egy jó elv, de nem működött. A megbeszélés nem annyi, hogy most kibékülünk, látszólag azt mondja, hogy minden rendben van, aztán pár nap múlva újra kezdi, és ezt eljátssza vagy 48-szor.

"a mai világban olyan könnyen szakítanak"

Azért ennél árnyaltabb a kép.

Én sem vagyok híve az eldobható kapcsolatoknak. De van, amit lehet (és érdemes) helyrehozni, és van, ahol talán jobb külön. Ahol az alapvető bizalmat nem lehet kialakítani, vagy esetleg olyan tényezők vannak jelen, amik kizárják azt, hogy az egy ép párkapcsolat legyen, akkor bizony nem érdemes. Így volt ez több kapcsolatomban is. Sajnos az egyikbe én is indokolatlanul sok időt öltem bele. Utólag belegondolva: egyetlen problémát sem oldottunk meg. Az, hogy az összes ilyen irányú beszégletésünk kimerült annyiban, hogy "szeretjük egymást, és minden jó lesz", az nem megoldás. És rá egy hétre megint jött ugyanaz a vita. (Na, meg vannak olyan kapcsolatok, ahol alapvető ellentétek vannak... ott sem érdemes erővel fenntartani, ami hossuzú távon fenntarthatatlan, vagy az egyik fél boldogtalan benne. Tipikus példa, amikor egyikük minden áron gyereket akar, másik meg semmiképp sem akarja. Itt nincs mit szépíteni, az ilyen kapcsolatnak nincs jövője. Vagy amikor nincs meg a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. És sajnos mennyi ilyen van... Bántalmazó kapcsolatok, vagy simán "csak" annyi, hogy az egyik lenézi, nem tekinti egyenlő társnak a másikat, netán félre is lép. Aztán amikor valaki már lelki roncsként száll ki egy ilyen kapcsolatból, és azzal érvel, hogy nem eldobni kell, hanem megjavítani... Nem. Van, amit egész egyszerűen nem éri meg folytatni.)

"és az is közre játszhatott, hogy ő volt az első komoly kapcsolatom"

Nyilván érthető, az elsőnél az ember még tapasztalatlan, meg egy szerelmes ember egyébként sem fog ésszerűen gondolkodni. :-)

"annyira mondogatta, hogy mar énis hittem neki."

Na, az az a pont, amikor már nem szabad folytatni.

Főleg olyan dolgoknál, amiről egyértelműen tudod, hogy nem úgy van.