Normális, ha jobban való nekem az, ha velem szakítanak, mintha én szakítanék?

Érdekes lenne felkutatni, hogy mi ennek az oka. Talán gyerekkorodban zsaroltak érzelmileg a szüleid? Vagy pl anyád állandóan mindent megbocsátott apádnak, vagy épp apád nem hagyta el sosem, pedig bőven lett volna rá oka?

Én is olyan voltam sokáig hogy még véletlenül sem akartam megbántani senkit, nem tudtam nemet mondani. De egy bizonyos kor és tapasztalat után ez megváltozik. Már szemrebbenés nélkül utasítok el helyzeteket/embereket.

Meg kell tanulni az ilyen tényezőket "kizárni". Ez persze nem olyan egyszerű, de az a baj, hogy mást nem igazán lehet tenni. A szakítás okkal történt meg és egy komolyabb elhatározás. Ne hagyd, hogy a döntésed megkérdőjelezzék azzal, hogy hisztiznek vagy könyörögnek.

Én arra gondolnék, hogy te is önbizalom hiányos lehetsz ezért egy ilyen könyörgéses szituáció gyorsan elbizonytalanít, hogy biztos jól döntöttél-e vagy sem. Gondolom sok más területen is gyakran kételkedsz magadban.

F

Állj ki a döntéseid mellett!

Én is csak ezt tudom mondani.

"Nem, nem normális ennyire akaratgyengének lenni, nem normális az, ha képtelen vagy kitartani a döntésed mellett. Gyenge jellemre vall. Ez javítható, fejleszthető, csak nem könnyű."

Gyenge jellem lenne az, aki empatikus, és nem tartja magát tévedhetetlennek? Hát ez igen érdekes filozófia.

Igen, bárki bármit mond, ez egy jellemhiba. Ami nem baj, mert mindenkinek van ezer jellemhibája, csak érdemes rajta elkezdeni dolgozni.

Már csak azért is, mert fent leírt helyzetekben magával szúr ki, hiszen a másik fél rögtön rájön, hogy lelki terrorral lehet manipulálni.

Plusz az ilyen, a kérdezőhöz hasonló emberekből lesz az, aki amúgy normális embereket is az őrületbe kerget, mert "én nem tudok szakítani, majd úgy viselkedek - akár tudatalatt -, hogy inkább a másik szakítson". Csakhogy ezzel akár hónapokat el lehet rabolni a másik fél idejéből, aki próbálkozik, türelmes akar lenni, és ahelyett, hogy pl 3 hónappal hamarabb a kérdező elmondta volna, hogy bocs de vége, csak a vergődés megy. A végén pedig, amikor a másik fél már elfárad, addigra már mindenki tele lesz rossz érzéssel, megbántottsággal és haraggal. Miközben ha 3 hónappal hamarabb a kérdező eléállt volna a másiknak, akkor békében el tudtak volna köszönni egymástól.

Az, hogy valaki szakítás után bőg, stb, az benne van a pakliban. Túl fogja élni, ahogy eddig többmilliárdan túléltek szakításokat az emberiség történelmében. Ha mégis mittudomén öngyilkos lesz, az akkor sem a kérdező hibája, hanem a másik fél volt gyenge.

De alapvetően illik megtisztelni azt a másik emberi lényt, aki minket választott társául azzal, hogy közöljük vele, már nem érezzük jól magunkat a kapcsolatban, és szeretnénk kilépni.