Mi a jobb, küzdeni vagy kilépni a kapcsolatból (alkoholista anyós-após, sógornő, volt barátnő kavarásai miatt)?

A párom és köztem nem volt gond, hanem csak a környezetével és legfőképpen azzal, hogy nem tudta kezelni a helyzeteket (mert ugyebár kavarni csak ott lehet, ahol hagyják). A családtagjai gyakorlatilag úgy használták a lakásunkat, mintha az övék lett volna, jóllehet semmi közük nem volt hozzá. Saját példányú kulcsukkal jöttek-mentek minden előzetes jelzés, sőt, köszönés és kopogás nélkül. Nem érdekelte őket éppen milyen élethelyzetünkbe toppantak be, őket kötelesek voltunk etetni és főleg itatni. Eleve részegen érkeztek. Kölcsönösségnek nyoma se volt, ők bennünket még egy fél pohár vízre sem hívtak meg soha. Vért kellett pisilni, hogy elkerüljük őket a saját lakásunkban. Viszont ha tudták, hogy nem vagyunk otthon, akkor átjöttek és szó szerint házkutatást tartottak, olyan szekrény nem volt, amit át ne dúrtak volna. Aztán azt sikerült a páromnak elérni, hogy a lakásba ne járkáljanak be csak úgy (kb. fél év alatt), de akkor meg kitalálták, hogy én nyomorúságban tartom a kutyánkat (a MI kutyánkat, amihez úgyszintén nincs közük) és ezért napjában legalább 5-ször bejönnek a kertünkbe és az ablakunk alatt kiabálnak, hogy utyulu-putyulu kiskutyuska. Gyakorlatilag minden pillanat erről szól. Ráadásul a volt barátnőt pártolják, ezt meg is mondták. Aki úgyszintén állandó akcióban van. (Na, őt talán sikerült véglegesen lerázni) Ugyanilyen okoknál fogva a páromnak már egy jegyessége is tönkrement. Ezt onnan tudom, hogy az anyja egyszer beállított az egykori menyasszonyjelölt gyűrűjével és gúnyos nevetés közepette a párom képébe vágta. Megelégeltem. Hiába minden szerelem, szeretet és ragaszkodás kettőnk között, ezt így nem lehet. Úgy tűnik sikerül pár napon belül mennem. Közben azt akarja, hogy maradjon meg a kapcsolatunk. De szerintem ennek nincs értelme, mert hová vezet. Ha nem élhetünk együtt, mert nem hagyják, ő meg ehhez asszisztál, akkor ott vége. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló (rém)történetet olvasni ezen a fórumon, sokan szenvednek a párjuk környezetétől. Van, ahol jóra fordul, van ahol csak rosszabbra. A párom tényleg próbált erőfeszítéseket tenni a megfelelő határok kialakításában. Ugyanakkor sajnos az is tény, hogy egy rendkívül erőszakos, tolakodó, alkoholista, építő jellegű párbeszédre tökéletesen alaklamtalan, sötét lelkületű közegről van szó. Ha elhagyom, tutkó biztos, hogy belefullad. De nekem meg vajon meddig érdemes tűrnöm? (kapcsolatunk kb. 1 éve tart, hol jobb, hol rosszabb időszakokkal)Ha nem lenne a környezete ő kiváló férj és jó apa lehetne a jövőben. Szóval, aki volt már hasonló helyzetben, az lelépett, vagy küzdött és ha igen, akkor milyen eredménnyel?