Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan kéne szakítsak és hol?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kéne szakítsak és hol?

Figyelt kérdés

Sajnos a kapcsolatom a végére ért úgy érzem.Volt sok minden olyan dolog ami sajnos nem úgy működött/ történt ahogy azt én szerettem volna vagy normál esetben kellett volna. Az is kiderült hogy a barátom 1,5 év együttlét után azért halogatódott az összeköltözés kapóra jött ürügyekkel mert "akkor le kellett volna adni egy szintet" és nem tudott volna mindent megvenni magának, amit akar. a sok minden mellett ez volt az egyik ami miatt arra jutottam, hogy nem hiszem hogy egy ilyen emberrel kellene leélnem az életem.Pár héttel ezelőtt megpróbáltam szakítani, de elsírta magát ő is meg én is egész hazafele úton sírtunk.Így csak időt kértem.Persze már ezelőtt az alkalom előtt is jó párszor elmondtam neki azt a sok mindent ami zavart vagy bántott de változást nem láttam. Persze jött hogy bocsánat meg azóta már megértette állítólag, hogy mik estek nekem rosszul, meg hogy én vagyok a legfontosabb. Én időt kértem, hogy átgondoljam, azóta nem is találkoztunk sokat, de egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért tesz ilyeneket egy olyan ember akinek állítólag csak rám van szüksége és én vagyok a mindene.Fáj nekem is mert ragaszkodom hozzá valamilyen szinten meg azért 1,5 évig vele akartam elképzelni az életem,de ennek így semmi értelme egészen elhidegültem tőle.Nem tudom hol kellene megoldanom.Úgy gondoltam egy semleges helyen , egy kávézóban csak nem szeretném kellemetlen helyzetbe se hozni mindenki előtt ha esetleg ott is eltörne a mécses vagy bármi.Hogyan kellene megoldanom? :(

Párom 37 éves F

A válaszokat előre is köszönöm



2013. jan. 30. 21:53
 1/10 anonim ***** válasza:
facebook-on XD LOL
2013. jan. 30. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Én semmiképpen nem publikus helyen tenném, az erre nem alkalmas. Ott szakíts vele, ahol kettesben tudtok lenni.

Ja, és még egy dolog: Ha ezt már így elhatároztad, akkor ne hagyd magad megingatni, és főleg ne engedj az érzelmi zsarolásnak !


32/N.

2013. jan. 30. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Ha valóban szakítani akarsz, és szépen becsületesen, akkor szemtől-szembe. De nagyon nehéz lenne mindkettőtöknek.

Szóval én telefonban mondanám el.

"Sajnálom, de szemtől szembe nem lenne erőm elmondani, de ennek a kapcsolatnak vége.."

Valahogy így :)

2013. jan. 30. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

2-es vagyok:


Telefonon semmiképp ne tedd, az baromi megalázó és személytelen. Arról nem beszélve, hogy még nagyobb fájdalmat okozol ezzel, és nem szépen fog rád visszaemlékezni. Személyesen tedd, ennyire tiszteld őt, és az együtt töltött időtöket !

2013. jan. 30. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Szia!

Szerintem ne nyilvános helyen közöld vele, hogy szakítani szeretnél. Hívd el a saját otthonodba , ott négyszemközt eltudod neki mondani, ha így érzed!

Mond meg neki, hogy elhidegültél tőle, nem érzed már azt amit régen és sem őt sem magadat nem akarod becsapni és úgy érzed ennek a kapcsolatnak így nincs értelme. Nem könnyű dolog ez, tudom...

2013. jan. 30. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

(3) vagyok.

Szerintem telefonon is megteheti. Akkor ha már élőbe nagyon nem megy :)

2013. jan. 30. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Az esetek 70%-ában személyes szakításnál veszekedés tör ki és pofon is csattanhat. Talán jobb lenne telefonon bejelenteni.:)
2013. jan. 30. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Utolsó:


Hát ha pofon is csattanhat, azért meg pláne nem kár! Bár a kérdező által felvázolt sírdogálós jellemrajzból én nem következtetnék pofonra.

2013. jan. 30. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Nem olyan akitől fizikálisan félnem kéne , ha meg igen nem vagyok az a fajta akinek eltörne a nyaka tőle.Szerintem egy szemtől szemben dolog korrektebb lenne, hiába nehezebb de ennyit megérdemel csak, nem tudom hol lenne legalkalmasabb.Meg félek, nehéz lesz .Megy hiába nem megy nem szeretek fájdalmat okozni senkinek.
2013. jan. 30. 22:03
 10/10 anonim ***** válasza:
Megint elsírjátok magatokat és elmarad a szakítás.:)
2013. jan. 30. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!